Menthetetlenül beleszerettem ezekbe a csodálatos állatokba és a szabadságba, amit nyújtanak számomra-Vickpic

Menthetetlenül beleszerettem ezekbe a csodálatos állatokba és a szabadságba, amit nyújtanak számomra-Vickpic

Vikit az egyik szerkesztőtársam, Széni ajánlotta a figyelmünkbe és én rögtön le is csaptam rá, hiszen mindig öröm olyan sok oldalú, tehetséges és egyéni látásmódú emberekről írni, velük beszélgetni, mint ő. 

Viki alkotásainak középpontjában a lovak állnak. Számára ezek a csodálatos lények jelentenek mindent, Alma az első kancája volt az, akiről kezdetben az alkotások születtek. Egy évvel később pedig Alma csikója, Atlasz is csatlakozott a múzsához, így azóta töretlen a szerelem hármójuk között. Egyértelműen állítja, ők azok, akik inspirálják, nem csak a művészet, de az élet területén is. 

Névtelen-1

Viki kedvenceivel, Almával és Atlasszal

Az oldalon gyönyörű fotókat találhatunk, amik egytől egyig Viki stílusáról, az állatokról, a lovakról, a természet szeretetéről árulkodnak. Egész fiatalon kezdett el fotózni, állítása szerint, egy kompakt fényképezőgéppel, amit aztán egy jobb minőségű Nikon váltott fel, amit a szüleitől kapott. Attól fogva pedig indulhatott a kísérletezés. Ekkor már a képszerkesztő programokhoz is értett egy kicsit , szívesen babrált velük. Első komoly munkája, a végzős osztályának készített tabló, ami szerintem remekül sikerült. 

almas

Alma és Viki

etettze

A Viki által készített tabló

Ékszereket is láthatunk tőle szép számmal az oldalon. Engem nagyon megfogott a hangulatuk és egyediségük. Jómagam is dolgoztam süthető gyurmával ( anno így találtam rá Albert Timire, valamint a Lendületre is), ezért rettentően tetszettek Viki munkái, aki a saját képére formálja az alkotásokat úgy, ahogy a fotóival teszi. Közel állnak hozzá az ősi kultúrák, az indiánok, ami az ékszerek stílusáról rögtön kiderül. Kezdetben zsugor fóliával dolgozott, majd álomfogókat gyártott, illetve Almát örökítette meg egy portré formájában. A süthető gyurma a kedvenc anyaga azóta is. 

Valósággal beleszerettem ebbe az anyagba. Először éreztem korlátlannak az alkotást, tudtam, hogy innentől csak a képzeletem szabhat határt.

trjtrjrj

Viki egyik munkája süthető gyurmából, kristállyal díszítve

dsfsfs

Alma portréja süthető gyurmából

 

Szeretném, hogy az emberek egy pillanatra képesek legyenek belefeledkezni az ékszereimbe. Elhinni, hogy a medál, amit a nyakukban hordanak valóban egy több ezer éves mágikus tündér ékszer, amely varázserővel bír.

A digitális rajzolásban is kipróbálta már magát a fotózás és az ékszerkészítés mellett. Természetesen ebben a technikában is a lovaké a főszerep. 

Nevada

Viki egyik digitális grafikája

Egy új világ tárult elém, könnyebbé és élvezhetőbbé vált számomra a szerkesztés. Illetve rengeteg digitális rajzot készítettem ebben az időszakban, melynek segítségével még jobban kitapasztaltam a program nyújtotta lehetőségeket.

2 (1)

Viki szívesen fotóz másokat is

A leghihetetlenebb számomra az volt, hogy Viki mindent, a fotózástól elkezdve az ékszerkészítésig autodidakta módon sajátított el. Saját bevallása szerint mindig örömmel alkot, amit azt hiszem senki nem von kétségbe a végeredményt látva. 

 

DSC_0466

Engem teljesen lenyűgözött ez az azték nyakék

4

A fő téma: a lovak

ettete

Viki mindenképpen kreatív irányba szeretne továbbtanulni, jövőjét a hobbijai köré építené, vagyis azt szeretné csinálni, amiben igazán jól érzi magát. Nem akarja elhanyagolni a lovakat sem, hiszen ők minden kreatív tevékenységének forrásai. 

A szerkesztőség nevében kívánom, hogy Viki találja meg a saját útját, és sok szépséggel örvendeztessen meg minket a jövőben is. 

 

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.