Előző hetekben már bemutattam nektek Lillát és az ő blogját, ma pedig a vele készült interjúnkat olvashatjátok. Egy kicsit elvont, egy kicsit bohó. Föld felett lebegős de egyben két lábbal a földön járós. Dőljetek hátra, mai idegenvezetőnk: Jaszenovics Lilla.
Jaszenovics Lilla
Az elején te is inkább önmonológ szerű bejegyzéseket írtál. Mikor és miért váltottál verses formára?
Hirtelen fogalmam sem volt, milyenek voltak az első bejegyzések… Meg kellett néznem őket. A formájukat, a tartalmukat. De végül úgy gondoltam, jobb, ha nem olvasom végig őket, hacsak nem szeretném egészen addig, amíg kiheverem a sokkot, fogni a fejem… Nem tudom. Amikor készítettem a blogot, középiskolás időszakban, nem akartam műfaji korlátokat állítani. Gondoltam, ez olyan, mint egy notesz épp-eszembe-jutós dolgokkal. Voltaképp fel sem ötlött bennem, hogy ezt többen olvashatják, vagy ilyesmi. Azt sem tudom, miért és hogyan váltottam át verses formára, talán mert egészen pici koromtól inkább abban éreztem magam jobban.
Miért pont Metamorphose lett a blog neve?
Ez volt az első ötletem. (Több nem is volt). Csak úgy jött, mert a gondolataim változnak, ahogyan a hangulatom, ettől meg a szöveg is. És minden formálódik körülöttünk, csupa eklektika. És, hogy ki ne hagyjam a bölcselkedést, hozzáteszem: mindannyian részese vagyunk a saját, s a kozmosz metamorfózisának…
Minden alanyunktól meg szokás kérdezni azt, hogy mi inspirálja. Te miből merítesz ötleteket?
Nehéz megfogalmaznom magamnak. Talán az aktuális folyamatokból amik zajlanak körülöttem és bennem. Vagy csak jön egy gondolat, derült, vagy éppen borús égből… Aztán önálló életre kel, majd pediglen satnyábban, töredezve kiírom magamból, mert addigra veszít az értékéből. És van, hogy eljátszadozom valami szereppel, beleképzelem magam valamibe, elszakadok a valóságtól, és ezt élvezem…
Úgymond “szabad szájú” a verselésed. Ezt arra értem, hogy néhol megengedsz egy-két csúnyább szót. Szeretem ha valaki nem szépeleg és azt írja, úgy írja le, ahogy az benne megfogant, mert véleményem szerint így érezhető át a mondani való igazi íze. Mit gondolsz, mennyire szükséges ez? Figyelemfelhívóbb így a vers vagy szimplán csak írsz és nem törődsz ilyesmivel?
A valóságban nem vagyok ilyen szabad szájú. Szeretem megválogatni a szavakat, játszadozni velük. És bár én sem vagyok a szépelgés híve, sőt, szerintem jó meggondolni, hogy amit mondok másnak, vajon nekem hogy esne… Ha nem érintene jól, bántana, vagy nem illő egy nőhöz, inkább addig fogalmazom, szelidítem magamnak, amíg megfelelő szavakhoz jutok. Lehetséges, hogy emiatt tör ki belőlem néha itt egy-egy csúnyább szó. Csak leírom, és kész.
A blogod olvasva találunk itt: szomorú, boldog, szerelmes, kritikus, elmélkedő verset, szóval minden témában, minden hangulatra van valami olvasnivaló. Melyik téma áll legközelebb hozzád? Miről szeretsz a legjobban írni? Van egy olyan mondás, hogy “art never comes from happiness” – te mikor tudsz jobban alkotni: ha jobb, vagy épp rosszabb kedved/hangulatod van?
Sokat elmélkedem. Kissé introvertált személyiség vagyok ilyen szempontból… Bár néha leállítanám az agyam. Ha túl boldog vagyok, nem tudok írni. Az nem érdekes. Ha meg túlságosan szomorú, akkor depresszíveket írok. Azt meg nem szeretném terjeszteni. Épp elég betegség folyik a világban… Ha meg köztes állapotban akkor nem megy az írás. Itt minden spontán, egyik téma sem áll közelebb hozzám, csak jönnek maguktól. Hagyom, hogy irányítsanak
Ahogy írtam az ajánlódban, ha képekről kellene megítélnem téged, egy életvidám, bohókás és mosolygós embernek jellemeznélek. Igaz ez rád, vagy épp ellenkezőleg és csak a megfelelő környezet váltja ki belőled? Hogyan jellemeznéd magad, mint embert és mint írót?
Egyetértek a kép általi jellemzéseddel, ilyen vagyok. Bohó, mosolygós és életvidám alapjáraton. Csak néha elkap a gépszíj, és a teljes harmóniában az Univerzummal és magammal állapotból átlibbenek a túlsó partra. Teszem ezt ok nélkül. Nehéz lehet ilyenkor azoknak, akikkel napi kontaktusban vagyok… Olyan ember vagyok, aki szeret törődni másokkal, empatikus, nyitott az újdonságokra. Szeretetcentrikus, önfeledt. Szórakozott vagyok, és tudok lenni gyerek. Lusta, de lelkiismeretes. Vakmerő, vagy túlságosan megfontolt. Cseh Tamás sora illene még rám: „Matatni szeretek, álmodok. Egész kipusztulásig.“
Hogyan kapcsolódik az írás az életedhez? Mit tanulsz jelenleg? Az írás mellett mivel foglalkozol még? Kialakult már benned egyfajta jövőkép, és ha igen, hogy képzelhetjük el ezt?
Az írás szerves eleme a létezésemnek. Mióta az eszemet tudom, mindig írtam valamit. Első írásos emlékem: QUGYA – ami voltaképp kutya akart lenni, de kissé franciásra sikeredett… De nem tartom benne tehetségesnek magam, értem teszem. Hobbiból. Mert jól esik, mert kikapcsol. És mert jön. Néhány hónapja elkezdtem tudósításokat is írni a vasarhely.ro-nak, helyi, általában irodalmi témában, javarészt a Látó Irodalmi Folyóirat által szervezett eseményekről írogattam. Ez közel áll hozzám. Egyébként fogorvostan hallgató vagyok. Szeretnék majd a szakmámban dolgozni, de mindenképp engedek a grafomániámnak, és tovább folytatom.
Köszönöm a válaszokat Lillának! Örülök, hogy az interjú során megismerhettem kicsit és remélem találkozunk egyszer személyesen is – legyen az egy fesztivál vagy akár csak egy random kirándulás! – Addig pedig olvassátok és szeressétek az írásait, mert megérdemli!
Jaszenovics Lilla
