Mi miért kerül az ünnepi asztalra? – 5 étel és sok hagyomány

Mi miért kerül az ünnepi asztalra? – 5 étel és sok hagyomány

Nagyon szeretem a szentesét, ilyenkor a karácsonyi nagy rohanás, ajándékvásárlás, csomagolás, takarítás, sütés, főzés, olykor morgolódós és sietős nyüzsgés után végre leülhet a család, hogy együtt, békésen és szeretetben elfogyassza az ünnepi vacsorát és megtömje a hasát a sok-sok finomsággal.

Azonban tudjátok-e, mely ételhez milyen hagyomány kapcsolódik? A tradíciók szerint mit miért esznek ilyenkor? Bevallom, én nem mindennel voltam tisztában, de kicsit kutakodtam, és összegyűjtöttem Nektek néhány érdekességet.  Keresgélés közben azzal szembesültem, hogy egy-egy ételhez igen sok jelentést társítanak, így ha a ti tudtok mást is róluk, nyugodtan osszátok meg velünk kommentben, nem haragszunk meg érte. 

csalogato.hu

csalogato.hu

1. Hal

A legtöbb család asztalán ilyenkor felbukkan a hal, például sült vagy rántott formában vagy akár halászléként.  Egyrészt, ha vallási szempontból nézzük, akkor ahhoz kötődik, mikor Jézus az emberek halászaivá tette az apostolokat, ekkor a hal a megtért és megkeresztelt ember szimbóluma lett, a hal a Krisztusban való hitet jelképezi, és mindazokat, akik követik Krisztust. Másrészt a néphagyomány szerint úgy tartották, hogy a hal gyors mozgása által az új esztendőben hasonlóan gyors haladásra serkenti a családot, a pikkelyek pedig bőséget ígértek a következő évre.

www.hdwallpapersact.com

www.hdwallpapersact.com

2. Alma

Az alma összetett szimbólum, több hiedelem is fűződik hozzá. Például szimbolizálja az összetartást. Régen a családfő, vagy máshol a gazdaasszony annyi gerezdre szelte az almát, amennyien az asztalnál ültek. Mindenki kapott egy gerezdet belőle, hogy a család is olyan összetartó és kerek legyen, mint amilyen kerek az alma,  ha pedig valaki eltévedne, jusson eszébe kikkel evett almát, és így hazataláljon. Valamint az alma a gömb alakja miatt a teljességet, ötágú csillag alakú magháza miatt pedig a tudást és a testbe zárt szellemet is jelképezi, de a termékenységet, az egészséget és a szépség is szimbolizálja, valamint  emlékeztet a bűnbeesésre is. Továbbá a Kisdednek, Isten hozzánk való szerelmének jelképének is tartják. Sőt úgy hitték, távol tartja a rosszat is a háztól.

www.mitfozzunkma.hu

www.mitfozzunkma.hu

3. Mák

A mák talán leggyakrabban a mákos gubában és a mákos bejgliben tűnik fel. Az apró szemei miatt a bőség, a jó termés és a gazdagság jelképe. A gubóban lapuló rengeteg mag a termékenység és a jólét szimbóluma, a máknak termékenység-varázsló erőt is tulajdonítottak. A mákból jósoltak is, ha a háznál eladó sorban lévő lány volt, akkor ő a villájára szúrt egy szál mákostésztát, és kifutott az udvarra, majd a falatot szájába vette. Úgy tartották az a legény lesz a férje, akit ekkor először meglátott.  Egy másik hagyomány szerint, annak, aki a Luca székére állt az éjféli misén, és a falu boszorkánya felől kíváncsiskodott, mindenképp kellett a zsebében mákot tartania, hogy hazafele az útra szórja. Így még az őt üldöző boszorkány szemenként fölszedegette az apró mákszemeket, az illető biztonsággal hazatérhetett.

beigli9

http://www.budapest-portal.hu/

4. Dió

Ha bejgli, akkor a diós bejgli se maradhat el. A diónak pedig, ahogy a máknak is, megvan a maga története. A néphiedelem szerint a diót a rontás ellen kell fogyasztani. Azonban a dió jelképezi az egészséget, a jövő generációjába vetett hitet és a tudást is. Régebben karácsonykor diót szórtak átlósan a szoba minden sarkába, miközben a család imádkozott és keresztet vetett a négy sarok felé, ez pedig a négy égtáj felé, azaz az egész világnak szóló ajándékozást szimbolizálta.  Emellett a dió ősi Krisztus-jelkép is, ahogy a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a kis Jézus is anyja méhében, hogy végül az emberek karácsonyi üdvössége legyen.

http://www.webdesignmash.com/

http://www.webdesignmash.com/

5. Méz

A mézről nekem az első, ami eszembe jut, az a mézeskalács és a mézeskrémes, ezek nem hiányozhatnak a karácsonyi menüből. Azonban régen a vacsora előtt fogyasztottak mézet, mégpedig nem is akárhogy, mézbe mártott fokhagymát, diót, vagy épp mézzel ízesített ostyát ettek. Ugyanis úgy tartották, a méz megédesíti az életet, a mézes fokhagymáról pedig úgy vélték, elűzi a rosszat. Ráadásul, aki mézet evett, az egész évre ellenállóvá tette magát a torokbetegségek ellen és egészséget biztosított magának.

 

 

 

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*