Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#12. rész

– Drágám, hazaértem! – kiabált az előszobából Robert, de választ nem kapott.
A lakás kongott az ürességtől. A modern bútorok, amiken egy csepp por, sem mert megülni, csillogtak a beszökött Nap sugaraitól. Friss virág volt minden asztalon, amiket valószínű a takarítónő helyezett el, még délelőtt.
Robert körbe ment a hálóban, a fürdőben, de senkit nem talált otthon. Kabát zsebéből elővette mobilját, amiben várta egy üzenet.
„Ne haragudj édes, de késni fogok. Ne várj a vacsorával. Csókollak” – Hát, persze…
A férfi szomorúan és kétkedve huppant le kedvenc fotelébe. Felesége hetek óta lekési a közös vacsoráikat, folyton eltűnik és nem értik már meg egymást úgy, mint régen. Gyanús volt számára a viselkedés, és elege volt már ebből a rendezett lakásból. A mindent a helyére tevő takarítónőből. A csillogó konyhaszerekből, amiket nem is használt soha senki. A csendes, üresen álló vendégszobákból. A hideg hálóból.
Bevallotta magának többször is, hogy ez a lakás élettelen. Nincs benne lélek. Csak két test néha idejár haza aludni. Se gyerek, se kutya. Se boldogság.

Robert sokszor elgondolkodott azon, hogy hiába van annyi pénze és tud megvenni magának bármit, a szíve magányos és a lelke elveszett. Majdhogynem utálta életét és képes lett volna felesége elé állni és azt mondani neki, ha nem csinálunk gyereket elhagylak. De sosem merte ezt megtenni, főleg azután, hogy egyszer komolyan előállt ezzel a kijelentéssel és Stella szó szerint kiröhögte.
Beletörődött sorsába, átült a kanapéra, bekapcsolta a tévét és bámult kifelé a fejéből. Nem érdekelte milyen műsor megy, csak el akarta engedni a gondolatait, és valami szép emlékre gondolni.
Halványan bár, de fejébe égett a pillanatkép, amikor megcsókolta Paiget. Valamiért nem volt lelki ismeretfurdalása, mégis fájt a gyomra, ha rágondolt. Nem volt helyes, amit tett.
Mély levegőt vett és becsukta a szemét, hajnali kettőig meg sem mozdult a kanapén. Mélyen aludt, arra ébredt fel, hogy a felesége hangos léptekkel belép az előszobába és megbotlik egy cipőben. Hirtelen felhorkant, kikapcsolja a tévét és fülelni kezd.
– Stella te vagy az?
– Igen…
Nem jön több válasz. Robert odament feleségéhez, lesegítette a kabátját, és amikor az arcára nyomott volna egy puszit a nő elfordult.
– Mi az, te részeg vagy? Bűzlesz az alkoholtól és a dohánytól! – förmedt rá a férfi.
– És, akkor mi van?
A nő intett egyet, bevonult a fürdőbe és magára csukta az ajtót. Robertnek nem volt ehhez türelme. Levetkőzött és befeküdt az egyik vendégszoba puha ágyába. De már nem volt álmos. Szemei kipattantak a visszafojtott dühtől és agyában a gondolatok forogni kezdtek. Elképzelte, ahogy átalakítja ezt a szobát a gyerekeknek. Hova rakná a kis ágyat, milyen színűre festené. A függönyök milyen anyagból lennének. Milyen játékokat venne a gyereknek. Négy órára belefáradtak a szervei és elaludt.

Reggel még Stella előtt felébredt, lezuhanyozott, inget és zakót vett, majd elindult otthonról. Egy kávéházban reggelizett. A teraszra ült, hogy a friss városi levegő kitisztítsa fejét. A napi újságot lapozgatta, de a hírek nem nagyon érdekelték. Kávét és péksüteményt rendelt.
Mielőtt beleharapott volna a még meleg süteménybe megcsörrent a telefonja.
– Szia, Robert! Sajnálom a tegnapit! Ne haragudj, kérlek!
– Szia, rendben. – a férfi semleges nem törődöm hangon, mint aki erős és magabiztos válaszolt feleségének.
– Mit szólnál hozzá, ha ma bepótolnánk az elmúlt napokat? Rendelek vacsorát és beszélgetünk egy jót?
– Oké. Most mennem kell. Akkor majd este. Szia.
– Jól van, Szia!
Ettől az erőltetettségtől Robert rosszul érezte magát. Becsomagoltatta a reggelijét és inkább elindult dolgozni.
Amikor kiszállt a parkolóban az autójából megpillantotta asszisztensét, ahogy egyedül álldogál az épület mellett. Nem mert neki szólni, így feltűnésmentesen besietett az ajtón és a lifthez igyekezett. Amint beszállt, valaki utána szólt és megtartotta az ajtót, Paige épphogy belibbent a liftajtó már csukódott is.
Robert akkor vette észre, hogy a nő szemei vörösek és merengenek a semmibe szomorúan. Másodpercek teltek el, míg megmerte kérdezni, hogy van-e valami baj?
– A lakásom szinte üres, egy búcsúlevél lóg a hűtőmön, a válóperes papírok, ma érkeztek meg postán, a férjem elhagyott Los Angelesért; nincs semmi baj. Főnök.
A nő kiszállt a liftből és a tűzpiros tűsarkaival az asztalához sétált. A férfi tágra nyílt szemekkel nézett a nő után, és legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, hogy-hogy lehetett ekkor tapló.

***

c872fce36c029b69bilind074cc6c2fd2da994

foto: pinterest

Szerző:

„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”