#14. rész
Paige feladta postán a válási papírokat, hazament és kinyitott egy üveg bort. Elheveredett a puha kanapén, amit még a főiskolai ösztöndíjából vett magának; élvezte a csendet, kortyolgatta a bort, sajtos kekszet rágcsált hozzá és gondolkodott, hogy mihez fog kezdeni ezen túl.
– Drágám ma mikor jössz haza a munkából? – kérdezte Stella férjét miközben a fülbevalóját igazította a tükör előtt.
– Későn, este megbeszélésem van Chaddel.
– Jesszus, mi történt az orroddal? – lépett ki ijedten a fürdőből felesége.
– Még csak most veszed észre? Tegnap így jöttem haza! – válaszolt csalódottan Robert.
Visszahajtotta a reggeli újságot a konyhaszekrényre, levette a kulcsát az akasztóról és elindult dolgozni. Ismét nyomott fejjel lépett a Napsütötte házuk teraszára. Bágyadt tekintettel nézett az elbicikliző gyerekekre. Szomorú volt ezen a reggelen. Érezte, hogy nem boldog és ez ellen nem képes tenni semmit.
Az irodában mindig megnyugodott és élvezte azt a nyüzsgést maga körül, hogy folyton van mit csinálnia. Néha még annak is örült, ha lassan telt az idő. Paige megkérdezte, hogy jobban van- e már? Örült neki, hogy válthattak néhány szót, ami nem a munkáról szólt. Bátor ötlete támadt, de nem tudta, helyes döntés lenne- e?
Amikor már ott ült Paige előtt, egy asztalnál és az ebéd utáni kávéjukat szürcsölték, tudta, hogy nem volt rossz ötlet, elhívni asszisztensét.
– Biztos, hogy nem fáj már az orra?
– Mm… Ha fintorgok, akkor egy kicsit. – Robert nevetett egyet. – Sajnálom a múltkorit.
– Ugyan, én sajnálom, nem így kellett volna megnyilvánulnom. – mondta Paige és egy korty kávéba fojtotta arckifejezését.
– Hogy érzi magát? – kérdezte bátortalanul Robert.
– Nem megbeszéltük, hogy tegeződünk? – mosolygott a nő.
– Bocsánat.
– Jól vagyok, köszönöm. Jobban, mint gondoltam volna, és jobban, mint egy becsapott, elhagyott nő érezné magát.
– Elhiszem, miről beszél.
– Dehogy hiszi, csak hinni akarja… – újabb korty kávé.
– Igen, igazad van.
Délután Robert fontos telefonhívást kapott a barátjától.
– Öregem, ez az esti megbeszélés nem fog menni.
– Ne csináld ezt velem megint! – Robert mérges volt barátja újabb szeszélyes változtatásai miatt.
– De, ez a csaj… Őt nem hagyhatom ki. Komolyan.
– Figyelj, ezt mondtad az előző ötnél, és annál a vörösnél is, aki kirabolt. Mond te eszednél vagy még? Ideje lenne megállapodnod, de egynél, és nem kettőnél vagy háromnál.
– Na, haver nyugalom, ez lesz az utolsó.
– Jesszus, ahányszor hallottam már ezt, minden tízes után… Már nem kéne dolgoznom, olyan gazdag lennék. Te, barom.
– Könyörgöm, csak ezt az egy estét hagyd meg még nekem, holnap esküszöm, ott leszek az irodádban már délre. Egyébként is lehet ő az igazi.
– Rendben, legyen; de jössz nekem eggyel. És szerencséd, hogy amúgy sincs kedvem bámulni a bamba képed. – Robert elnevette magát és lerakta a kagylót.
Tekintete elveszett az üvegfalon keresztül és akaratlanul elmosolyodott. Elhatározta, hogy hamarabb hazamegy ma és főz valamit. Hátha még felesége is otthon lesz és együtt vacsoráznak majd.
Munka után bevásárolt, meglepődött, hogy kellemes hangulatban vezet hazafelé és alig várja, hogy belépjen a konyhába, amit egy drága lakberendezőnek köszönhetnek.
Robert belépett a lakásba, lepakolta a csomagokat a konyhában. Azt hitte, felesége még nincs otthon, így helyére rakta a cuccokat. Megmosakodott a fürdőben, felfrissítette arcát, majd a háló felé indult, hogy átöltözzön. De amikor belépett az ajtón meghökkentő kép tárult szemei elé. Stella pucéran lovagolt egy fiatal testépítő hajlékony csípőjén és hatalmas izmait masszírozta. Robert megmerevedett, tekintete felesége arcára szegeződött és agyát elöntötte a düh és a harag.
***
foto: pinterest
