#15. rész
– Stella! – szólt halkan és értelmetlenül. – Mégis mi a fene ez?!
Felesége hátra nézett és belefagyott a mozdulatba. Az ismeretlen férfi markolászta a nő combjait és jobbnak látta, ha meg sem szólal, bambán és meredten bámult maga elé, mint akinek diónyi agya sincs.
– Szívem, nem azt mondtad, hogy… későn jössz ma?
– De, igen.
Robert sarkon fordult, kiviharzott a szobából és teljesen sötétbe borultak gondolatai. A konyhába rohant és az összes dolgot, amit vásárolt kitépte a zacskóból és a földre dobálta. A teás kanna ezer darabjaira csapódott szét, mikor a falnak ütközött. Friss tea borította az egész konyhát.
A bambaképű félmeztelenül kilépett a hálószobából, és kapott egyet ő is az arcára.
– Takarodj a házamból te rohadék!
– Robert, állj le! Kérlek!
Stella visítozott tehetetlenül, de férje közelébe sem mert menni. A férfi ziláltan állt a folyosón, legszívesebben lángokba borította volna az egész házat. Nem tudta mit mondjon. Mi lenne a legmegfelelőbb.
– Van valami mondanivalód? – bökte ki végül.
– Mostanság nem értettük meg egymást. És nem feküdtünk le egymással. Robert kérlek értsd meg!
– Mit értsek meg?? A feleségem vagy! Ha problémánk van a szemem elé kellett volna állnod és nem egy ilyen pöcsfej ölébe ülnöd!
Robert megfogta kabátját és kiviharzott az ajtón. – Elmegyek, és soha többé nem akarlak látni!
– Robert! Ne, hozz hirtelen döntéseket! Robert hallod!!
A nő hiába kiabált utána az ajtóból, a férfi becsapta kocsija ajtaját és vissza sem nézett. Csak hajtott, és nyomta a gázpedált, egyre gyorsabban száguldott.
– Paige a főnök még nincs benn? – kérdezte Marjorie kikukucskálva a gépe mögül.
– Öhm… Tíz óra elmúlt, de ma még nem láttam.
– Fel kéne hívnunk?
– Lehet, elhúzódott a tegnapi értekezlet.
A két nő mit sem sejtve pötyögött tovább. El voltak úszva a munkával. Tömegnyi papírok vártak még az asztalukon, hogy aláírják és átolvassák őket.
Kapkodtak ide-oda, és igyekeztek, hogy minél hamarabb végezzenek.
– A Stenly szerződést nem láttad? – szólt oda Marj-nak Paige.
– Nem, nem láttam.
-Meg kéne innunk egy kávét. Én nem bírom tovább. Még egy oldal és kiájulok a székből.
– Rendben menjünk, rá fér egy kis séta.
Csendben mentek egymás mellett a konyháig. Paige a telefonját nézegette, hátha Robert hívja, hogy van valami baj és azért nem jött be, vagy csak késik ma és elfelejtett szólni. De a telefon meg sem szólalt.
– Te mit kérsz? – kérdezte Paige.
– Egy feketét.
– Ó, ma belevágsz.
– Úgy érzem, szükségem van rá. Nem aludtam túl jól.
Helyet foglaltak egy üres asztalnál az ablak mellett és mindketten a forró kávéjukba bámultak. – Na, várjunk csak, én tudom, miért vagyok ilyen szótlan, de te miért? – kacsintott oda kolléganőjének Marjorie.
– Hát semmi; csak olyan bágyadt ez a nap. Szürke az időjárás is és ez kihat rám.
– Ja, értem.
-Dél nemsoká és a főnök még sehol. Ez viszont nem túl jó ómen.
Robert telefonja megcsörrent a kocsiban, nem vette fel, mert tudta, hogy felesége az és átkapcsolt hangpostára.
– Robert kérlek, beszéljük ezt meg! Légy szíves! Ne csináld ezt velem! Sajnálom!
Nem is figyelt a hangra, csak hajtott tovább, azt sem tudta merre megy, csak menjen.
Paige még mindig nem merte felhívni főnökét, de valamit muszáj volt megtudnia. Ellenőrizte e-mailjeit, de nem kapott semmi érdekeset. A telefonja még mindig néma volt. Fura érzés kerítette hatalmába és képtelen volt koncentrálni a munkára. Próbálta elterelni a gondolatait. Friss hírek után kutatott az interneten, de csak egy felkavaró cikket talált, amiben azt írták, hogy a délelőtti órákban egy fekete Ford frontális autóbalesetet szenvedett az autópályán és egy fiatal harminc év körüli férfi meghalt.
***
foto: pinterest
