Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#21. rész

– Paige! – a férfi olyan megkönnyebbültséggel nézett a nőre, mintha egész életében ezt várta volna, hogy újra találkozzanak.
– Ti ismeritek egymást? – Rose habogva nézett rájuk.
– Robert a volt főnököm… – Paige még mindig alig jutott szóhoz és rajongással bámulta a férfi kék szemeit.
– Hát… akkor én… rám már nincs is szükség… – mondta a nő, és mint akit észre sem vettek ellépett mellőlük. A távolból még bámulta őket, de még mindig mozdulatlanul nézték egymást.
Robert enyhe mosolyt villantott, amiről a nő észrevette, hogy igenis zavarban van a furcsa helyzettől, egyikőjük sem számított most erre.
– Szia! – halkan szólalt meg a nő.
– Szia, hát te… ? Had hívjalak meg egy italra. – intette a férfi a pult felé.
– Mit keresel te egy modellekkel teli bulin? – kérdezte a nő mosolyogva.
– Öhm… Chad úgy vélte, szükségem van egy kis szocializálódásra és ideje ismerkednem…
– Óh, ismerős a történet.
Mindketten elnevették magukat.
– Szóval, akkor ma mégsem ismerkedünk. – jelentette ki Paige és belekortyolt italába.
– Azt hiszem nem. Sokkal jobb egy régi ismerőssel találkozni. – válaszolt csillogó szemekkel a férfi.
– Hogy megy azóta a cég?
– Mármint, hogy megy nélküled a cég? – nevetett Robert. – Megmondom őszintén, sokkal fásultabb a hangulat benn. Marjorie sincs, Te is elmentél, így minden elveszett. Mármint úgy értem, nincs helye a dolgoknak. Az újak még nem értékelik a munkájukat…
– Áh, értem.
Egy kis csend ült le a beszélgetésük közepette. Bámultak össze-vissza a tömegben.
– De, mi lenne, ha nem a munkáról beszélnénk? – törte meg a hallgatást a férfi.
– Az jó lenne, menjünk, sétáljunk egyet, nekem kicsit erős ez a buli. – válaszolta a nő.
– Persze, jó ötlet.
Kisétáltak a teremből, hátul a virágos kertben találtak egy csendes kis helyet, ahol nem lézengtek az emberek és volt egy szabad pad, ahova leülhettek. Beszélgettek egész este, észre sem vették, hogy elszállt felettük az idő.
Robert haza kísérte a nőt, lovagiasan besétált vele az ajtóig, és udvariasan elköszönt. Meg sem fordult a fejében, hogy bemenjen hozzá, még akkor sem, ha minden porcikájában kívánta a nőt.

– Akkor jó éjszakát! – mondta bátortalanul a férfi és elindult a kocsija felé.
– Jó éjszakát!
– Öhm.. Esetleg. – fordult vissza Robert.
– Igen?
– Mi lenne, ha meginnánk egy kávét holnap reggel?
– Hajnali fél négy van, nemsokára reggel – a nő elnevette magát, de a férfi nem hagyta annyiban.
– Akkor egy tea délben?
– Rendben, az jó lenne. Akkor a szokásos helyen?
– Igen. Tökéletes!
Mikor még együtt dolgoztak, az ebédidőt sokszor egy teaházban töltötték, mert csendes volt és nyugodt, így hamarabb végeztek a stresszesebb papírügyekkel. Paiget jó érzéssel töltötte el, hogy most nem a munka miatt kell beülniük a teaházba, hanem személyes és meghitt okok miatt. Amikor leült a foglalt asztalukhoz és várta Robertet, esett le neki a tantusz, hogy most egy randevúra érkezett azzal a férfival, aki után évekig áhítozott.

***

foto: pinterest

foto: pinterest

Szerző:

„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”