Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#9. rész

A repülőtérről a szállodába taxiztak, majd a saját szobájukban kipakolták csomagjaikat. A nő levette tűsarkúját és az ágy mellé rakta őket. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, valami nincs rendjén. Hiányzott neki valami, máshová vágyott. Ledőlt egy percre a frissen bevetett ágyra és elbóbiskolt.
Egy órával később heves kopogtatásra ébredt.
– Paige! – Robert észre sem vette, hogy letegezte asszisztensét. – Paige, hahó? ! Benn van?
– Óh, igen, igen. Csak elszunyókáltam kicsit. Szerintem a repülőút… – Paige ajtót nyitott, de nem hívta be a férfit. – Pár perc és összekapom magam.
– Csak arra gondoltam, hogy feltérképezhetnénk a környéket, mielőtt belefognánk a nagy munkába.
– Persze, ez jó ötlet.
A nő a fürdőben készült, Robert az ajtóban várta türelmesen, néha oda tévedt a szeme a hang irányába. vonzó árnyékokra lett figyelmes és mondatai egyre kellemesebb utat jártak be a szobában.
– Van itt nem messze egy kávézó. – mondta bátorkodva.
– Ó, igen, tudom. Utána néztem, és gondoltam, hogy maga ezt nem fogja kihagyni. – Paige elnevette magát.

Újra belebújt tűzpiros tűsarkújába – Indulhatunk Robert! – magabiztosan a férfi mellé lépett és szúró tekintettel meredt rá egy másodpercig.
– Szóval észrevette, hogy véletlenül…
– Semmi gond, elég rég dolgozom már neked, ahhoz, hogy a nevemen szólíts. – Paige elmosolyodott és elindult.
Robert becsukta az ajtót és a nő után eredt. Figyelte, ahogy lábai előkelően lépkednek előtte, mint egy igazi kecses királynőé. Meztelen vállai ajkát csábítják. Hajából levendula illat árad, amitől elkábul. Szerette volna félre hívni a nőt. A szemébe nézni, a nyakát cirógatni, végig csókolni testét, lábfejétől a homlokáig. Ízlelni a bőrét, szagolni az illatát, beleharapni gyengéden hamvas bőrébe. Legszívesebben beletúrt volna a hajába. Annyira elábrándozott, hogy észre sem vette, hogy a nő mögött kullog csendben és tágra nyílt szemmel kutatja az apró csábító sejteket a nő testén.
– Mióta is házasok a feleségével? – kérdezte Paige és közben kortyolt egyet a kávéjából.
– Nyolc éve.
– Ó, akkor elég fiatalon házasodtak. Nem bánta meg? Mármint… Bocsánat a kérdésért.
– Semmi baj. Egyébként nem, vagyis nem tudom… – a férfi elbizonytalanodott.
– Auh, érzem, hogy rosszat kérdeztem. – Paige mosolyogni próbált, de csak kínosan pakolgatta a kiskanalát.
– Nem, igazából, csak mostanság vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. Például, én szeretnék gyereket, ő még nem… – Robert maga elé bámult és elmerengett.
Finom kávé illat járta át a kis presszót, a kívülállók apró kis feszültség foszlányokat észlelhettek köztük. A pincér megkerülte őket, majd egy öreg néni sétált el mellettük kiskutyájával.
– Mi lenne, ha elmennénk sétálni? A környéken van egy híres pékség. Kipróbálhatnánk a csokis roládot? – oldotta gyorsan a hangulatot a nő és már fel is pattant az asztaltól és maga után húzta a férfit.
– Én benne vagyok.

Sétáltak egymás mellett, nevettek, beszélgettek, egy percre megfeledkeztek a gondokról, amiket házasságaikban kell átélniük. Megfeledkeztek arról, hogy munkatársak, hogy főnök és beosztott viszonyban állnak. Megfeledkeztek arról, hogy mindkettőjükön van egy karikagyűrű, ami miatt egymáshoz sem érhetnének.

Másnap a nagy tárgyalás napján, mindketten feszülten léptek ki a főnökök elé. Robert izgult és úgy érezte a nyakkendője abban a pillanatban megfojtja. Paige ingerült volt és magabiztosságát egy apró érzelem gyűrte le. Másfél óráig kínlódtak egy nagy tárgyaló teremben álmosan és nyűgösen.
Amint véget ért a meeting, rohantak ebédelni, és a konyhában újra egymásra találtak.
– Uramisten ez borzalmas volt. – panaszkodott a nő, aki zöldségeket és húsfalatkákat pakolt a tányérjára.
– Ne is mond… Az ott whiskey? – a férfi, amint meglátta az üveget, gondolkodás nélkül utána nyúlt és hozott két poharat maguknak.
Az est nem volt épp zökkenőmentes. Minden pohár alkohol után egy-egy szakmai megjegyzés a pénzzel teli főnökségnek és egy felejthetetlen csók az erkélyen.
Robert hajnalban a Napsugaraival ébredt, amik beszöktek az ablakon keresztül, az ágyában egy nővel, akinek a lábán még mindig rajta voltak a tűzpiros tűsarkai.

***

c872fce36c029b69bilind074cc6c2fd2da994

foto: pinterest

Szerző:

Ani
„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás