#1. rész
– Nem szorít a gyűrűd?
– Mint a bilincs!
A nő felállt asztalától és a kávégéphez sétált. Bedobta az érméket és megnyomta a csokis Cappuccino gombját. Merengve bámulta, ahogy barnás víz folyik az apró papírpohárba és ezen a reggel is dühösen kellett felszólalnia. – A francba! Megint elromlott a gép. – A mosdóba öntötte a forró folyadékot – Lemegyek normális kávéért. Neked hozzak valamit?
– Egy vaníliás fánkot, ha megtennéd… – szólt utána Marjorie – és, szerintem a főnöknek is…
– Tudom. Extra fekete, két cukorral, kevés habbal.
Az üvegfalakon keresztül látta, hogy főnöke épp telefonál. Bekopogtatott az ajtón. Belépett, bal kezével a kávéra mutatott és letette Robert asztalára. Nem akarta zavarni, megfordult és kiment az irodából. A férfi nem tudta levenni tekintetét a nő vérvörös tűsarkújáról. Megbabonázta, ahogy azok a lábak egy modell ügyességével sétáltak ki-be egyik irodából a másikba. Mindannyiszor ökölbe szorította a kezét, ha nem tudta elterelni róla a figyelmét és legszívesebben ráharapott volna a nyelvére, hogy testrésze jobban fájjon, mint a lelke.
– John rendes ember.
– Hogy ki? – Paige tekintete elveszett a számlázási adatokban.
– Hát a férjed. John! – Marjorie értetlenül csapott az asztalára – Mégis mi a bajod vele? Jóképű, okos, rendes állása van, még a humora is jó. És szeret téged.
– Tudom.
– És te mégis minden egyes nap áhítozol egy férfi után, aki nem lehet a tiéd. Soha.
– Tudod, imádom Johnt. A világ legrendesebb embere. Szeretem és tisztelem. De minden egyes nap, amikor bejövök ide dolgozni, és minél többször mondom el ezt magamnak, annál kevésbé hiszem el, hogy ő az a férfi, akihez nekem hozzá kellett mennem.
Mély csend telepedett le hirtelen az irodára. Egy pár másodpercig egymás tekintetét fürkészte a két nő. – Naiv vagy. – Bökte ki végül Marjorie. Te, aki a világ legszerencsésebb nőjének mondhatod magad… Mégsem elég az, amid van. Mindig más kell. Mindig valami nagyobb. Mindig valami elérhetetlenebb.
– Tudtam, hogy ezt fogod mondani. – förmedt rá Paige – De nincs igazad. Ha naiv lennék, arról tudnék. Hagyj inkább dolgozni. Hülye picsa.
Mindketten a számítógépük mögé bújtak és apró győzelmi mosolyt engedtek meg maguknak.
– Jössz ebédelni? – kérdezte Marjorie miközben elkotorta pénztárcáját a táskájából.
– Tíz perc és utánad megyek, még befejezem ezt a repülőjegy foglalást.
– Paige! Kérem, jöjjön be egy percre. – Robert irodája ajtajából szólt ki titkárnőjének – Nemsokára lesz egy kisebb tárgyalásom Chad Westtel, kérem, addig ne kapcsoljon senkit és egy órán belül kérném a tegnapi szerződéseket.
Hideg hangvétele ellenére is képes lett volna belekapaszkodni a férfi tarkójába és felmelegíteni komor arckifejezését. Nem tudta mit gondol róla, nem tudta, hogy úgy néz-e rá mint egy nőre, vagy csak mint egy alkalmazottra. Azt tudta biztosan, hogy valami láthatatlan erő összeköti őt ezzel a férfival, akár van köztük valami, akár nincs. És azt, hogy ez a férfi nős.
– Természetesen. Már készen vannak, nemsoká be is hozom. De, ha nem gond elkezdődött az ebédszünetem és…
– Persze, menjen csak. Kellemes fél órát. – Robert érezte, hogy valószínűleg most butaságot mondott és eleresztett egy mosolyt, majd lesütötte a szemét, mintha a céges papírokat böngészné oly sietve.
Ebéd után ismét bekopogott főnöke irodájába, ahol már Chad West is jelen volt. Paige odavitte Robert elé a szerződéseket, alá íratta őket és visszament az asztalához.
– Említettem már hogy nős vagy ember! – szólt oda Chad – Ő is házas nem?
– Most nem értem mi bajod van? – próbált értetlen arckifejezéssel és annál komolyabb hangvétellel megszólalni Robert.
Chad félre rakta a szerződést az asztalról és elkezdett alakzatokat rajzolni az ujja hegyével. – Úgy bámulod, mint valami nyolcéves a piros kisautót a kirakatban. Csakhogy nem csorog a nyálad. Jobban bálványozod, mint Stellát. – Chad egyre hevesebben szónokolt – Tudod, hogy jó barátok vagyunk. És nem szeretném, ha valami olyat tennél, amit később megbánhatsz; de őszintén nem érzékeled néha, hogy ott a karikagyűrű az ujjadon?
Robert arcáról lefagyott a mosoly. Barátja szemébe nézett, közelebb hajolt hozzá: – De. És minden egyes alkalommal érzem, ahogy égeti a kezem és a vágyakozástól, amit érzek, legszívesebben elégnék abban a forróságban.
***
foto: pinterest
