,,Mikor az ember ír, akkor egy olyan érzelmi nyomás nehezedik rá, aminek hatására minden fájdalom, vagy öröm a sokszorosára nő…” interjú Tóth Barnabás, íróval

,,Mikor az ember ír, akkor egy olyan érzelmi nyomás nehezedik rá, aminek hatására minden fájdalom, vagy öröm a sokszorosára nő…” interjú Tóth Barnabás, íróval

Kezdhetném úgy is, ahogy az LGT anno megénekelte nagy sikerű dalában, hogy ő még csak 14, nem sokat tévednék, már ami a korát illeti. Tehetsége, látásmódja viszont jócskán meghazudtolja mind a valós korát, mind pedig a dalcímben szereplő évszámot.

Tóth Barnabással beszélgettem most megjelent könyve kapcsán. 

IMG_4245a

 Most megjelent könyvedben, a Diszharmóniában verses formában tárod elénk gondolataidat, érzéseidet. Miért épp ezt a formát  választottad?

Bár olvasni regényt és verseket ugyanúgy szeretek, írásban mindig a verset éreztem erősebbnek. Aztán ezen a felismerésen fellelkesedve egyre többet írtam kis komolytalan szösszeneteket, majd szép lassan beleszerettem, és első számú kifejező eszközömmé vált. Szeretem a rengeteg lehetőséget, amit magába rejt, de ami legfőképp köt hozzá, hogy mindenen belül van egy határ, amit nem szabad átlépni. A szótagok, sorok, versszakok. Így minden vers egy új kihívás is.

Vannak-e olyan írók, költők, akik inspirálnak, akár a mai kortárs szerzők közül, akár a történelem nagyjai közül? Ha igen kik ők és miért? Illetve honnan és hogyan szerzel inspirációkat?

Bárhová megyek, 3 kötet mindig van nálam. Egy Pilinszky János, egy Závada Péter, és egy Varró Dániel. Mindegyikük új ötletek ad, gondolatok ébresztenek, pihentetnek és tanítanak. Inspirációt többnyire megtörtént eseményekből, vagy éppen vágyaimból merítek. Azonban nem egyszer történt, hogy egy új forma, vagy új ötlet ösztönzött, de ilyenkor is próbálok hű maradni magamhoz, a stílusomhoz, és igyekszem nem háttérbe szorítani a tartalmat.

Manapság már rengeteg internetes fórumon és közösségi oldalon tudnak publikálni a művészek, legyen az bármilyen műfaj. Rendkívül gyorsan és sok emberhez tudják így eljuttatni műveiket. Talán ezért is van, hogy egyre többen próbálkoznak ezzel. Ha jól tudom, Te is a tumblr-en kezdted, és alig egy év múlva megjelent az első könyved. Mit gondolsz mi az, ami miatt beleszerettek az olvasók a műveidbe?

A Tumblr azon részén, ahol én mozgok, elképesztően sok fiatal van 13-tól 20 éves korig. Ők ide jönnek vigaszt találni, vagy csak látni, hogy valaki ugyanazon megy keresztül, mint ők. Szerintem ezért lehet sikere a verseimnek. Bele tudják magukat helyezni a költeményekbe, vagy legalább az érzés ismerős nekik. Hiszen olyan hétköznapi dolgokról is írok, mint néhány érintés, vagy egy-egy mosoly, és ezek az apró fájdalmak, örömök, szerelmek ugyanúgy jelen vannak az összes fiatal életében, én csupán leírom őket.

13007282_1524057477902908_1862270001311512206_n

Megmondom őszintén, hogy én akkor kezdtem el olvasni az írásaidat, amikor készültem az interjúra, és azon kívül, hogy nagyon megfogott a stílus, ahogy írsz, meglepett az az élettapasztalat, ami visszaköszön belőlük. Honnan ered ez?

Véleményem szerint a versekben nem kell mindent komolyan venni. Mikor az ember ír, akkor egy olyan érzelmi nyomás nehezedik rá, aminek hatására minden fájdalom, vagy öröm a sokszorosára nő, és pont azért ragadt tollat, hogy ezt kiadja magából. Úgy tűnhet, hogy sokkal több dolgot megéltem, mint amit kellett volna, de velem is csupán olyan dolgok történtek, amin mindenki keresztül mehetett, azzal a különbséggel, hogy én ezeket egy történetbe helyeztem, vagy egy allegória mögé rejtettem.

Milyen érzés volt először nyilvánosság elé tárni az írásaidat? Azt a visszajelzést kaptad, amit vártál? Van-e valaki, akinek kikéred a véleményét az írásaidról, mielőtt publikálnád azokat?

Ezt nehéz megfogalmazni. Örömteli volt, de meztelenre vetkőztem ezzel. Az emberek ismertek egy fiút, akinek mindig jó a kedve, mindig szórakoztat, mindenre van valami frappáns válasza, és a könyv megjelenésével egyik pillanatról a másikra beleláttak a lelkem legkeserűbb, legvalódibb zugába. A visszajelzés téma is nagyon érdekes, mert a korosztályomtól teljes mértékben megkaptam azt a visszaigazolást, amire számítottam, de hatalmas meglepetés, hogy a felnőttek, sőt, az idősek is szeretik a könyvet, ebből már több vicces, aranyos történet is született.

Milyen tanácsot adnál most az 5 évvel későbbi önmagadnak?

Talán azt, hogy a legnagyobb pofonok fogják meghozni a legnagyobb sikereket, de minden okkal történik, és meg kell tanulni kezelni, ha a dolgok ellenem vannak, mert egy Valakire mindig lehet számítani.

Elárulod kire gondolsz?

Az Úrra gondoltam. Hozzá mindig lehet fordulni.

Mik terveid a jövőre nézve? Várható-e folytatása a könyvednek vagy van-e most valami, amin dolgozol?

Első az érettségi, utána szeretnék kereskedelemmel és marketinggel foglalkozni. Igény szerint szeretnék következő könyvet, de abban már több témával is szeretnék foglalkozni, és ez a könyv szerkezetén is meglátszana, de ez részletkérdés. A verseket pedig folyamatosan írom, mindig van, ki megihlessen.

Van-e olyan dolog, amit mindenképp szeretnéd, ha tudnának rólad az olvasók?

A korom. Hogy a művészetben, alkotásban és az érzelmekben semmiképp nem lehet vízválasztó az, hogy valaki hol tart a fizikai fejlődésben, mert az érzések és a gondolkodás a léleké, nem a testé.

Akkor kérlek, áruld el mennyi is pontosan! Csak, hogy az olvasók is értsék, miért ennyire meglepő számomra az a fajta stílus és szemlélet, ahogy a világot látod.

17 éves vagyok. A legjobb kor, hogy az embert ne vegyék elég komolyan, de ha úgy van, felelősségre is lehessen vonni. Remélem ezután a beszélgetés után többeknek is változik majd a véleménye erről  a korosztályról. 

Köszönöm, hogy segítettél bepillantást nyerni a mai tinédzserek világának ebbe a szegletébe. 

Reméljük, hogy még sokat fogunk hallani rólad és a verseidről!

Barni verseit a facebook oldalán vagy a tumblr-en is követhetitek.

Szerző:

Bonyolult ember, egyszerű döntésekkel, őrült érzésekkel