Felhívtam anyukámat, hogy végeztem a könyvvel. Mondta, hogy már nagyon várja a beszámolót róla. -Anya nem tudok róla mit írni, mert ha fellapozom a könyv behajtogatott oldalait újra zokogni kezdek. –Írj erről akkor kicsim! – tanácsolta édesanyám.
Az oka annak, hogy belefogtam a könyvajánló oldal elindításához Agnes Ledig: Egy lépés a boldogság című könyve volt. Emlékszem napokig csak kótyagosan kóvályogtam mikor befejeztem, a világ egyszerre volt mázsás és olyan pihe könnyű, mint egy pehelytoll. Nos, ha akkor nem találkozom azzal a könyvvel, akkor is elindult volna az oldal. Mégpedig a Vadon-nak köszönhetően.
3 hete fejeztem be a könyvet, elkezdtem már róla a beszámolót, majd 4 napra letettem. Nem tudtam mit mondani róla, annyira megérintett. Belém karmolt, mindent szétszedett itt belül, majd rendbe rakott. Hónapokkal ezelőtt láttam meg egy kolléganőm kezében, és már ahogy végigsimítottam a gerincét, akarta, hogy megvegyem. Most, hogy elolvastam már biztos vagyok benne, hogy a sors rendezte így a szálainkat. Badarságnak tűnhet, de szerintem egy könyv is lehet amolyan, szerelem első látásra, pontosabban tapintásra. Minden könyv mást tesz hozzánk, minden könyv életünk különböző szakaszaiban mást és mást vált ki belőlünk. Úgy érzem ez a könyv most akart az életembe lépni, most akarta, hogy elolvassam és valószínűleg azért is érintett borzasztóan mélyen, mert a könyv rengeteg részében azonosulni tudtam Cheryllel. Cheryl Strayed. A csoda. Az erő. A tomboló vihar. A jégpáncél alól előbukkanó hóvirág. Te gyönyörű nimfa, borzasztóan örülök, hogy megismertelek és a könyv által az életem része lettél.
Forrás: pinterest.com
3 hónap embertelen gyaloglás, több ezer kilométer a Mojave-sitavagtól egészen a Columbia folyó fölött átívelő „Istenek Hídja”-ig. Szélben, fagyban, hóban, esőben, éhesen, koszosan, sebzetten, zokogva, megrészegülten, dühösen, félelemben, 5 centtel a zsebében lehettem társa Cherylnek, annak a 26 éves, elvált nőnek, akinek az élete gyökeresen megváltozik édesanyja halálával. A könyv olvasásának első megpróbáltatása számomra itt jelentkezett. Különös kapcsolata édesanyjával annyira őszinte és emberi volt, hogy mikor a halálos ágyán búcsút vett tőle a könyv olvasását felfüggesztettem egy hétvégére. A korábbi bejegyzésekből is olvashattátok, hogy ez a téma, általában megvisel, de mindig is érdekelt. Elveszítése annak az embernek, aki a világra hozott, aki egész életedben a lelkén cipelte a sorsod, aki egyetlenegy, megismételhetetlen, pótolhatatlan. Leírhatatlan. Bármennyire is szeretném, a történet ezen részét nem tudom szavakba önteni, habár ez lenne a feladatom. Muszáj elolvasnotok a könyvet, hogy rájöjjetek miért is nem megy.
Korábban fel sem merült bennem, hogy az anyám meg fog halni. Egészen addig, míg haldokolni nem kezdett, ez eszembe se jutott. Anyám olyan volt, mint egy sziklaszirt. Megkerülhetetlen. Leküzdhetetlen, az életem őrzője. Majd megöregszik, és még mindig eldolgozgat a kertjében. Ez a kép ragadt meg a fejemben, mint egyike azon gyermekkori emlékeinek, amiket addig és olyan részletességgel meséltettem el vele, hogy már úgy emlékeztem rájuk, mintha a sajátjaim lettek volna.
Nem tagadom a könyvben voltak olyan részek, amiket nem megkönnyeztem, hanem zokogva hajtottam be az oldal szélét, hogy tudjam, hol járok másnap, mert többet azon a napon nem tudok befogadni. Ezzel álmodtam, annyira az életem részévé vált, hogy reggelente visszaszaladtam az utca végéről, mikor realizáltam, hogy a könyvet nem tettem be a táskámba. A munkán, a kötelező teendőimen és a családomon kívül nem érdekeltek az emberek, nem érdekeltek a problémáik, csak egyet akartam, a könyvet és magam. Cherylt és magam. Ketten. Túlzásnak tűnhet, de annyira igaz, annyira emberi az egész útja, hogy szinte megölt a vágy, mikor be kellett csuknom.
Megfog szabadulni egyszer ettől a fájdalomtól, ettől az űrtől, amit édesanyja halála okozott? Tényleg eljön egy pont az ember életében, mikor minden, de tényleg minden darabjaira hull? Akkor hogyan tovább?
A több ezer km-es túra során, több megállóhelyen csomagok várták Cherylt. Ezeket barátnője adta fel neki, előre egyeztetett állomásokra. Gyakorlatilag minden vagyonát erre az útra költötte, mindenét eladta a túra elején, hogy speciális felszerelést tudjon vásárolni, illetve mindegyik dobozban várja tiszta ruha és pénz az út további részére. A túra során megismerkedik néhány emberrel, mindenki más szempontból tesz vagy vesz el belőle. A saját testi, lelki korlátait maximálisan feszegeti, szomjazás, sérülések, vadállatokkal való találkozás, a legnagyobb felfedezés azonban benne zajlik.
Forrás: pinterest.com
A könyvben számomra a másik megindító kapcsolat, Cherylnek, Paullal, a volt férjével való viszonya. Fiatalon lettek szerelmesek, összeházasodtak. Cheryl mielőtt elindult a túrán Pault hívta fel utoljára. Az ő személyes őrangyalát, aki Ariadné fonala volt az élete legsötétebb időszakában. A heroin mély bugyraiból Paul mentette ki. Az a Paul akit én sem akartam elengedni az egész túra alatt, de valahol mégis tudtam, hogy el kell, annak ellenére, hogy a túra megkezdése előtt már beadták a válópert. Megtapasztalni az emberi ittlétünk mentális határait roppantmód csodálatos és rémisztő is egyszerre. Tudni, hogy szeretsz egy embert, mégsem ronthatod rá az ajtót. Élni és túlélni, elvágni az utolsó szálat is ami a régi életedhez fűz és fejest ugrani az újba. Megtanította számomra a kettejük kapcsolata, hogy emberek úgy is az életünk részei maradhatnak örökre, hogy nem szerepelnek már a jövőnkben. És ez így a legszebb.
Séta közben szép köveket gyűjtöttem, amiket persze nem vihetek magammal a túrára. Amikor olyan távol voltam, hogy nem láttam Jonathant, lehajoltam és beírtam Paul nevét a homokba. Ezt korábban is annyiszor megtettem. Éveken át csináltam-ahányszor csak tengerparton jártam megismerkedésünk után, vagyis tizenkilenc éves koromtól fogva, akár együtt voltunk, akár külön. De amikor most leírtam a nevét, azt is tudtam, hogy utoljára teszem. Nem akartam, hogy tovább kínozzon a gondolata, azon töprengeni, hibáztam-e, amikor elhagytam, nem akartam azon gyötrődni, hányféleképpen bántottam meg. Mi lenne ha megbocsátanék magamnak, gondoltam.
A könyv végére szó szerint szomjaztam a természetre. A zöldre, a fákra, a hegyekre, nem tudtam megmondani mikor láttam utoljára egy mókust vagy hallottam olyan csöndet, amit az ember csak az erdők mélyén hallhat meg. Ha nem is pontosan ennek a túrának, de egy hosszabb túra vágyának magját ültette el bennem a könyv. Megbékélés. Az könyv számomra egy tanulságos történet volt, attól függetlenül, hogy a saját élményeit írta le, s míg ő a vadonban én a párnák között kirándultam.
Forrás: pinteres.com
Megváltoztatott.
Visszavonhatatlanul.
Hálás vagyok Cheryl Strayednek, hogy megírta a történetét és hálás vagyok magamnak, hogy még mindig felismerem a szerelmet, első tapintásra.
Elég bíznom abban, hogy amit tettem, mind igaz. Megérteni a jelentését akkor is, ha még nem tudom pontosan elmondani, mi az. Hinni, hogy nem kell már puszta kezemmel nyúlni minden után. Tudni, hogy elég csupán látni a víz színe alatt elcikkanó halat. Hogy ez minden. Ez az én életem- s mint minden élet, rejtelmes, visszafordíthatatlan és szent. Annyira közel van, annyira jelen van, annyira az enyém.
A regény alapján készült, két Oscar-jelölést kapott Vadon (Wild) rendezője Jean-Marc Vallée (Mielőtt meghaltam), főszereplője Reese Witherspoon.
Kiemelt kép: pixelstalk.net
