Hányszor, de hányszor próbáltam rólad írni. Nem megy.
Vers vagy bennem, betűrengeteg, megíratlan, kimondatlan. Nagyobb vagy annál, minthogy egyszerűen papírra tudnálak vetni. Vannak napok, mikor már azelőtt összegyűrlek, hogy leírnálak. Vagy, hogy egyáltalán megfogalmazódnál a fejemben. Na meg a szívemben. És itt jön a kétségbeesés, hogy egyáltalán mit keresel még ott. Mit keresel még ott a kamrácskákban, és én mi után keresgélek még benned. A fogalmam halványodik, mint a puha grafittal írt keresztrímek a több hónapos papírgalacsinokon.
Kérdőjel is vagy bennem, meg egy jókora féltés. És hirtelen már túl sok a dolog, amit nem tudok megtenni…
Nem tudok rólad írni. Sosem tudtam igazán rólad…