mindennél.

mindennél.

Olyan észrevehetetlenül és csendesen költöztél be a szívembe,
mint az a kis énekesmadár, ami minden reggel a párkányra száll.
De milyen bolond dolog is éjszakákat várni, hogy újra halld a dalát és reggelenként csak miatta húzni fel a redőnyt. S egy kávéval a kezedben csak nézni.
Különleges, kedves és kicsi. Mégis tele erővel és kitartással.
Nem számít mennyire fúj a szél, vagy szakad az eső, ő akkor is száll, rendíthetetlenül bízik szárnyai erejében.
Bárcsak olyan lehetnék, mint ő. Bárcsak olyan lehetnék, mint te.
Te.
Aki csodás. Aki még akkor is küzd, mikor lélegezni sincs ideje. Aki korán kel, aki egész nap dolgozik, akinek mindene fáj, aki egy pillanatra megtorpan, aki egy pillanatra bizonytalan – de soha nem adja fel.
Aki miatt elhiszem, hogy semmi sem lehetetlen, hogy a határ valóban csak az ég.
Aki rám mosolyog, aki szakít rám időt, még akkor is ha fáradt.
Aki szorosan magához ölel, hogy megvédjen ettől a vad világtól, ami mindig csak sebeket ejtett rajtam és mardosta a szívem.
Aki erősít abban, amihez mindig is gyenge voltam.
Aki bíztat. Aki szeret. Aki elfogult.
Akinek a szemében látom a mosolyom. Azt az igazit.
Aki erősebb bárkinél. Aki az én hősöm. Akit csak nézek és csodálok, és nem értem hol bujkált eddig, amikor én azokon a szalmabálákon ültem, valahol a világ végén, miközben róla álmodtam.
Csak tudnám, hogy voltam képes eddig nélküled élni.
Hogy hogyan is voltam képes elviselni ezt a pangó űrt a mellkasomban.
Hogy hogyan is tudtam elviselni azt, hogy monoton és értelmetlen minden.
De már nem vagyok más, csak egy törékeny kristálypohár egy megterített asztalon, amit a felkelők megráznak, de te mindig elkapsz, ha leesnék.
Óvsz, féltesz, kiegészítesz, megtöltesz.
Minden egyes elveszett szavam hazatalált benned.
Te vagy a fényem, a reményem, a boldogságom, a színem, ami aranyra festi  minden egyes szürke napom.
Mindenben csak a szíved dobogását hallom, hangosabb mindennél.
Éjjel azt álmodom, ahogy fáradtan ledőlsz mellém. Átölelsz, s a szemeid utolsó erejükkel látnak belém, mielőtt álomba merülnél.
Hallgatom a szuszogásod, végigkövetem a szád vonalát, s csak halkan, hogy fel ne ébresszelek, figyelem ahogy a szemhéjad mesél.
Jobban szeretem bármelyik madár énekénél.

Szerző:

Klau
"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás