Mindig azok fogtak meg, akiknél azt érzem, valamilyen nem szokványos módon közelítik meg a képregényrajzolást – interjú Varga Tomival

Mindig azok fogtak meg, akiknél azt érzem, valamilyen nem szokványos módon közelítik meg a képregényrajzolást – interjú Varga Tomival

Két hete olvashattátok a Varga Tomi alkotásairól készült ajánlómat, ma pedig elhoztam nektek Az Operaház Fantomja képregény alkotójával készített interjút is. Tomi mesél nekünk a munkájáról, kedvenceiről, hogy mi inspirálja és arról, hogyan válhat valakiből képregényrajzoló.

Mióta alkotsz?

6 éve kezdtem el az első képregényemet rajzolni. Előtte foglalkoztam grafikával és fotózással, de innen számolom a tényleges alkotói munkámat. 2015-ben kezdtem el professzionális szinten dolgozni képregényeken, színezőként és rajzolóként két amerikai kiadónak.

Honnan inspirálódsz?

Rengeteg filmet, zenét és képregényt fogyasztok. Főleg íráshoz meritek inspirációt zenékből – így a legkönnyebb egy hangulatot rögzítenem és a hangokból rögtön képek lesznek a fejemben, a legtöbb történetemhez összeáll a soundtrack, mielőtt ténylegesen megírnám. A rajzolásban nagyon sokat segítenek filmek, a vizuális történetmesélés kifogyhatatlan ötletforrásai. A kedvenc filmjeim mind egyedi zenei és képi világúak – Alien, A parfüm, Hannibal… Emellett sokat olvasok pszichológiai témákban, nagyon érdekel a terület, és segít tudatosan feltérképezni a karakterek motivációit.

Milyen művészeti képzésekre jártál? Melyik adott számodra a legtöbbet?

Elvégeztem egy tervezőgrafika és fotós OKJ-t a Budai Rajziskolaban, ahova nagyon szerettem járni, meg ha végül nem is ezek lettek a fő szakterületeim, közvetetten építek erre a tudásra ma is. Jártam másfél évet a Képzőművészeti Egyetemre, de ott nagyon rosszul éreztem magam. Akkor döntöttem el, hogy inkább álmodok nagyot és elmegyek külföldre képregenyrajzolást tanulni. Úgyhogy elkezdtem rajzolni az első képregényemet (ZOE), majd kikötöttem New Jersey-ben a Kubert Schoolban, ahol 3 év alatt belémvertek mindent, ami ehhez a szakmához kell. Kemény volt, de mindent ennek köszönhetek és sok jó embert megismertem.

Mi volt az első megbízásod?

2015-ben az első képregény, amit színeztem a The Shrinking Man adaptációja volt. Ez vezetett azóta is tartó együttműködésemhez Kevin Eastmannel, a Tini Nindzsa Teknőcök társalkotójával, akinek azóta minden rajzát én színezem.

Te készíted az Operaház fantomja képregényt. Honnan jött a lehetőség?

Hobbiként indult. Volt egy lassabb időszakom a megbízások közt, amikor úgy tűnt, van idő saját projektet elkezdeni nevelgetni. Olyan történetet kerestem, ismeretlen kezdő alkotóként, amihez könnyebb kiadót találni, mint a sajátjaimnak. Egy este elővettem az eredeti regényt, amit nagyon szeretek, és némi kutatás után kiderült, hogy bar 110 éve írtak, soha nem készült belőle nagyobb képregény-adaptáció, sőt érdemi filmfeldolgozás is csak a 20-as években, azóta a musical tartja a köztudatban. Úgyhogy elkezdtem összerakni a forgatókönyvet, azzal a tervvel, hogy írni és színezni fogom, és a kiadó ad mellem rajzolót, hogy hamarabb elkészüljön. Mikor megemlítettem az ötletet a szerkesztőimnek, sok biztatást kaptam, de azt mondtak, látniuk kell rajzokat, hogy el tudjak dönteni, kiadható-e, így végül magam kezdtem el rajzolni, mert másként elúszott volna a projekt, nekem pedig ennél többet jelentett.

Miben más ez, mint a többi munkád?

Ez az első alkalom, hogy a forgatókönyvet is én írtam. Rajzoltam már más írásából képregényt, és színeztem más rajzait, de a legelső képregényem óta nem volt olyan, hogy minden fázist én végeztem volna. Ez óriási felelősség és így sokkal tovább is tart – mire mind a 110 oldal elkészül közel két év eltelik majd.

Mesélnél egy kicsit az olvasóinknak, hogy mi a menete a képregény készítésnek / kiadásnak és ebben te hol helyezkedsz el?

Az amerikai képregények általában havonta jelennek meg 20-22 oldalas füzetekben. Ahhoz, hogy ezt a tempót tartani lehessen, a folyamat le van bontva 4-5 ember munkájára legtöbbször. Egy író leadja a forgatókönyvet, a rajzoló megrajzolja ceruzával, legtöbbször van egy kihúzó, aki tussal véglegesíti a rajzokat, azok mennek a színezőnek és párhuzamosan a feliratozónak, és van egy szerkesztő, aki az egészet koordinálja. Ebben a lebontásban (mint pl. a Teknőcök eseteben) én a színezést szoktam végezni, digitálisan. A Fantom esetében pedig vettem egy nagy levegőt, mert a szerkesztőn kívül minden munkafázis rám hárul.

Melyik a kedvenc munkád a saját alkotásaid közül?

Tavaly megjelent egy képregény Ghastly Tales címen, amelyben 3 horrornovellát rajzoltam Marguerite Bennett írónak. A történetek a feudális Japánban, a szesztilalom idején ill. a modern Alaszkában játszódtak, természetfeletti elemekkel tűzdelve, és mindegyiket más stílusban rajzoltam meg. Marguerite kiváló író, megtiszteltetés volt vele dolgozni.

Vannak-e alkotók, akikre felnézel?

Persze, és próbálok mindegyiküktől tanulni, de mar egyre jobban bízom a saját stílusomban, így nem éget a vágy, hogy azt csináljam, amit ők, régen ez jobban motivált. Mindig azok fogtak meg, akiknél azt érzem, valamilyen nem szokványos módon közelítik meg a képregényrajzolást. Nemrég lehetőségem volt egy Tini Nindzsa Teknőc történetet színezni, amit Bill Sienkiewicz rajzolt (óriási sztár, ő dolgozott az X-Men történeteken, amik alapján a Légió és az Új Mutánsok készült), ami elkepesztő élmény volt. Minden rajzoló stílusához igazítanom kell ahogyan színezek, ezért folyamatosan új kihívásokból tanulok, az ő rajzait elemezni igazi csemege volt.

Melyik a kedvenc képregényed?

Annyi kiváló képregényt olvastam az utóbbi években, hogy nehéz lenne választani, inkább régi meghatározó élményeket hoznék fel. Az egyik kissé bűnös élvezet – a régi Tomb Raider sorozat, mert óriási rajongója vagyok a klasszikus játékoknak. A másik a HellSpawn #2 Ashley Woodtól. Az volt az első képregény, ami megdöbbentett, hogy így is lehet, mert bár látszólag szuperhős tematikájú sorozat, az a szám egy beszélgetés egy lány és egy bohóc között hitről és félelmekről, merész és szokatlan stílusban megrajzolva. Az nyitotta fel a szemem 14 évesen, hogy van élet Pókemberen túl is, sőt.

Mit csinálsz, amikor éppen nem a rajzolással, alkotással foglalkozol?

A szociális életem kialvó hamvait élesztgetem. Sok barátom van külföldön, ami jó apropó utazásokra (legutóbb Párizsban voltam, ahol megnéztem végre az Operaházat és elmentem Disneylandbe).

Mi tesz boldoggá?

Alapvetően csendes ember vagyok, igényem van a nyugalomra. Egy óriási bögre tea az erkélyemen zenét hallgatva vagy egy beszélgetős este egy baráttal nekem maga a boldogság. Meg persze, ha néha sikerül valamit 90%-ban úgy megrajzolnom/megírnom, ahogy azt elképzeltem.

 

Köszönöm az interjút és az izgalmas válaszokat Varga Tominak!

 

Ha felkeltették az érdeklődésetek Tomi rajzai, itt találhattok még többet róla és a munkáiról:

facebook

honlap, ahol ingyen olvasható
Az Operaház Fantomja képregény

 

A kiemelt kép és a cikkben szereplő rajzok mind Varga Tomi szellemi tulajdonai.