“Most a festés a legnagyobb szerelmem” – interjú Noémivel

“Most a festés a legnagyobb szerelmem” – interjú Noémivel

Múlt héten mutattuk be Nektek Noémi munkáit. Most egy tartalmas interjúban őt magát is jobban megismerhetitek és vele együtt két nagy szerelmét is kitárgyaljuk: a festészetet és a tetoválásokat. Kicsit komolyan, de nagyon lelkesen. 

Hogyan jött az életedbe a rajz és a festészet?

Ugyan közhelyes, de már kiskoromban elkezdtem rajzolni és festeni. Igaz a festés mindig is nagy parám volt, egyszerűen féltem tőle és nem is ment sokáig. Most a festés a legnagyobb szerelmem, mert nagyon izgalmas. A rajzolás viszont mindig is az életem része volt, kiskorom óta firkálgatok, rajzolgatok, bárhol, bármikor. Szóval, mikor felnőtt fejjel visszatértem a művészetekhez, sokat gyakoroltam, hogy kezdhessek ezzel az egésszel valamit.

Aztán viszont kísérletezni akartam, mert szeretek új dolgokat kipróbálni.

Először vízfestékkel festetettem, amihez eleinte nem volt elég türelmem, pedig ehhez az muszáj. Rá kellett éreznem, lelassulni az egészhez, mert én alapvetően olyan vagyok, hogyha elkezdek egy alkotófolyamatot, szeretem rögtön látni az eredményét. A festésben most már pont ez tetszik, hogy lelassít és kiélvezem az alkotást. Ezután kipróbáltam az olajfestéket is, de azt nem sikerült megszeretnem, viszont lenyűgöznek az olajfestmények. Ami a legjobban bejött az az akril festék, azt nagyon szeretem.

Könnyebb kezelni?

Hát annyira nem, de mégis. Valamiért ezt tanultam meg a legkönnyebben használni, így ezzel festek a legszívesebben. Néha azért hozzányúlok a vízfestékhez is, de attól egy kicsit eltávolodtam.

A másik nagy szerelmed a tetoválások. Hogy kezdődött az érdeklődésed?

Kislánykoromban sok turbo rágót ettem, abban voltak ezek a lemosható tetoválások. Kislányként menő volt, de később aztán persze nem annyira érdekelt ez az egész, sőt ha megláttam egy tetovált embert, akkor az volt az első gondolatom, hogy ilyenem sosem lesz, de mégis tetszett. Kicsit kettős érzés volt bennem. És, végül aztán valahogy el kezdett érdekelni a dolog, el is játszottam a gondolattal, hogy nekem is lehet egy, csak egy!  Most meg már az a vágyam, hogy ezzel is foglalkozzak, pl. mint tetováló. Ez az ötlet tulajdonképpen a rajzolásból indult.  Igazából,  a barátaim bíztattak, hogy tök jól rajzolok, és miért nem próbálok meg tetoválni.

Persze még kevésnek éreztem magam ehhez, illetve még most is. Meg is ismertem egy tetoválót, aki nagy hatással volt rám, ő is mondta, hogy csak gyakorolnom kéne és szerinte tudnám ezt csinálni. Elgondolkodtam, hogy lehet igaza van, én is lehetek sikeres ebben, mert azért lássuk be, a szakmában is elég vegyes a szakember kínálat. Vannak kimagaslóan tehetségesek, átlagosak, és a többiek… Bár, én nyilván nem akarok ítélkezni, csak mivel szeretem nézegetni a tetoválásokat, meglátom olykor a különbséget szép és kevésbé szép tetoválás között; főleg, hogy már nekem is van pár belőlük. Szóval, miért ne próbáljam meg? Ekkor kezdtem el a rajzolással újra komolyan foglalkozni, hogy egyszer tetováló válhat belőlem, de ennek már 4 éve, még sajnos nem értem el az áttörést, de továbbra sem adom fel, csak nem merek egyedül igazán belevágni. Kishitű vagyok. Ez nagyon akadályoz.  Azért „kicsiben” elkezdtem már.

Magát a tetoválást egyébként tanultad már valahol?

Elkezdtem tanulni, volt is segítségem hozzá, mert egy barátom beajánlott az ő tetoválójához, aki fel is vett maga mellé. Ténylegesen tetoválni ugyan nem tanultam meg, de nagyon sokat köszönhetek neki, mert rajzolni nagyon jól megtanított. Igaz csak pár hónapot töltöttem nála, de az én szememmel láthatóan is nagyon sokat fejlődtem. Ég és föld volt a különbség azok között a rajzaim között, amiket előtte csináltam és azok között, amiket az után csináltam, hogy eljöttem tőle. Több tetoválót ismerek, ők többször felajánlották, hogy segítenek, és elmondják a véleményüket a munkáimról. Nem annyiszor amennyiszer szeretnék, de azért élek ezzel a lehetőséggel. Ahhoz viszont hogy odamenjek azzal, hogy én meg szeretném tanulni a szakmát, az nem ilyen egyszerű, mert akárkinek nyilván nem fogják átadni a tudásukat.

Előtte valamit még bizonyítani kéne, de sajnos munka és egyetem mellett nem mindig fér bele az én időmbe sem jelenleg, pedig ha tehetném nonstop valami tetoválószalonban tölteném az időmet. Sajnos, még én sem érzem magamban, hogy vagyok olyan szinten, hogy egy szalonban elhelyezkedjek, így egyelőre amikor időm engedi, akkor gyakorolok.

Visszatérve a festészetre, ott milyen témákat szoktál kedvelni?

Eleinte nagyon féltem a realisztikus munkáktól, inkább a saját kútfőből kipattanó kis „lényeket” rajzoltam meg. Aztán mégis inkább a realisztikus témák fogtak meg, most már minél valósághűbb dolgokat próbálok festeni: portrékat, szuperhős portrékat, amik most nagy kedvenceim. Természetesen mindig találok valami hibát a munkáimban. De szerencsére vannak sokan olyanok, akik például megkeresnek, hogy fessem le egy rokonukat, ismerősüket, kisállatukat. Most ezeket kedvelem leginkább, de még rengeteget kell gyakorolnom.

Szeretem a kihívásokat és a határaim feszegetését, és a realizmus elég nagy kihívás egy magamfajta álmodozó számára.  

Mennyi idő egy ilyen portré?

Amikor elkezdtem volt, hogy két nap kellett, mert javítgattam vagy teljesen újrakezdtem. Mindig kikértem a családom véleményét is, hogy eléggé hasonlít-e az adott személy. Aztán elkezdtem fejlődni, most a múlt héten például festettem egy portrét, az 2 óra alatt készült el, engem is meglep néha, hogy mennyivel rutinosabb lettem. Az egyik utolsó szuperhősös képem is, ami egész nagy, mert 5 portréból áll, az 5 óra alatt készült el.  Így most már annyira sok időbe nem telik, amiből talán szintén látszik, hogy azért fejlődtem. Sokan mondták nekem, hogy rajzolni igenis meg lehet tanulni, aztán rájöttem, hogy igazuk van. Lehetetlen nincsen.

A munkáidat hol lehet megtalálni egyébként?

A jelenlegi munkahelyemen a Comix Coffee-ban, a Múzeum körúton, egy pár képem ki van állítva. Illetve van az AvadArt. nevű Facebook oldalam, oda szinte mindent kiteszek. Nem szégyellem még a bénább munkáimat sem, ha már mindig azt mondogatják „valahol el kell kezdeni”. Instagramon is fent vagyok, de elég nehéz az emberekkel kommunikálni az AvadArt.-on, néha úgy érzem csak magammal társalgok ott; de nem is zavar, hiszen igazából nem is a külvilágnak csinálom én ezt, hanem inkább magamnak, mert imádom, és élvezem. Viszont, a volt barátom beszélt rá, hogy mutassam meg magamat a világnak. Ő sok motivációt, támogatást nyújtott, sokat segített, és nagyon hálás vagyok neki azóta is.

A tetoválásokhoz visszakanyarodva: Adnál tanácsot azoknak, akiknek még sosem volt?

Tetoválás tanácsadásban már szinte profi vagyok (nevet), mert ismeretlenek és ismerősök is megtaláltak már például a Facebookon a kérdéseikkel: mit gondolok, erről vagy arról a mintáról és segítsek eldönteni, adjak tanácsot, stb. Persze ebben nem tudok igazán segíteni, mert ezt nekik kell tudniuk. Én mindig azt szoktam mondani, amit az egyik kedvenc tetoválóm is vall, hogy a tetovált ember lelke megjelenik a testén. Mindenkinek, aki tanácstalan vagy bátortalan ebben a témában azt javaslom, hogy erre az egy mondatra gondoljanak, mert így megtalálják a megfelelőt, ami magát az embert, a lényét fejezi ki.

Ha tetoválást szeretnél, első sorban önmagaddal kell tisztában lenned, hogy te mit szeretnél kifejezni, mi a fontos neked.

Ezért találó ez a mondat, mert ez tökéletes kiindulási pont annak, aki ilyet szeretne. Nyilván aludni kell rá egyet-kettőt, mert ez egy életre szól. Igaz most már ezt se teljesen igaz, mert ott a lézeres eltávolítás, meg rá is lehet tetoválni, de azért mégiscsak komolyan kell venni, mivel ezt nem tudod levenni, akár egy ruhát. Szóval, inkább aludjunk rá néhányat, és ne tetováltassunk meggondolatlanul.

Arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan készül maga a tetoválás? Mi az útja annak, hogy egy minta a bőrre kerüljön?

Amikor elmész egy fodrászhoz, elmondod a elképzelésedet, hogy milyen frizurát szeretnél, viszel akár egy képet is hozzá, és a fodrász rád igazítja a mintát, a te elképzelésednek is megfelelően. Hasonló szitu a tetoválással is, ugye elmész egy alapötlettel és ezt alakítják. Én szeretek szabad kezet adni a tetoválónak, ez egy bizalmi kapcsolat a vendég és a tetováló között. Ő is csak akkor tud kiteljesedni az ő művészetében, ha nem erőltetek rá semmit, sokkal jobb ötletek születnek, ha inkább az ő fantáziájára bízom magam, hiszen ő ért hozzá.

Akkor ezt szeretnéd te is csinálni?

Nagyon szeretném, persze. Úgy érzem vannak jó ötleteim, de vannak félelmeim is. Néha félek, hogy nem elég dinamikus a rajz, hogy rossz az elhelyezés, stb. Na, meg az elején említett nagy félelmem, hogy nem vagyok elég jó, nincs stílusom, sose leszek elég jó. Ezért, az egyetem elvégzése után szeretnék beiratkozni egy művészeti iskolába is, hogy újrakezdjem a rajztanulást is.

Tényleg szeretném jól csinálni, több önbizalommal.

Egyelőre ezért nem erőltetem, mert úgy érzem, nem tudok újat mutatni, ami megállná a helyét a szakmában.

Tetováltál már valakire?

Pár emberre igen, de túl sokat nem merek vállalni. Anyukám is rengeteget reklámoz kozmetikusként, de néha olyan kérésekkel találnak meg, amihez még nem érzem elégnek magam. Ez nagy felelősség, mert akár tönkreteheted valakinek az életét egy rossz tetoválással, és ez nekem is szégyen, kudarc.

Neked egyébként mennyi van már és hányan készítették?

Már felesleges számolni (nevet). Fejben már minden kimaradt testrészemre megvan a terv, mit szeretnék oda. Igazából én ezt úgy élem meg, hogy valaki festményeket gyűjt, én meg ugyanezt teszem csak a testemre. Ezért szinte mindig máshoz megyek, de volt már olyan, akihez visszatértem. Sok kedvenc művészem van, akinek tetszik a stílusa, és örömmel tetováltatnék velük, de sajnos kicsit már kevés rajtam ahhoz a hely, hogy mindenkitől legyen. (nevet)

Kire tetováltál először?

Hát, igazából magamra. Aztán anyukám vendégeire, akik voltak olyan kamikázék, hogy bőrüket adták az én fejlődésemért. Anyukámra is tetováltam, a volt barátomra, amit sajnálok, hogy nem fejezhettem be, mert az eddigi legjobb tetoválás volt, amit eddig készítettem. Meg hát a barátok, ismerősök közül néhány jelentkező akadt már.

Nem is tudtam, hogy magunkra is lehet…

Alkarra, combra, lábra simán. Igazából bárhova, amit magadnak is elérsz. Sokan gyakorolnak magukon.

Melyik fájt a legjobban?

Tőlem ezt sokan kérdezik, de igazából azt kell, hogy mondjam, hogy nekem sehol se fáj. (nevet) Persze, azért érzem, de talán kicsit mazochista vagyok, meg azt vallom, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Össze kell szorítani a fogat és ki kell bírni. Mindenkinek máshol van az ingerküszöbe, meg máshol fáj. Általában a csajok jobban bírják a fájdalmat, főleg az olyan borsodi csajok, mint én. Azok kemények. (nevet) De persze a tetováló is figyel rád, cserébe meg ki kell bírni, ameddig csak lehet, mert őt sem akadályozhatjuk a munkájában.

Szerinted a tetoválások a művészetnek egy jogos képviselői?

Igen, pont hasonló a témában kezdtem el a szakdolgozatomat a tetováló szakmáról.

Persze, nem én fogom elhozni a megváltást, de szeretném, ha nagyobb elismerés övezné a szakmát. Sajnos, még most is sok az előítélet, de már azért sokkal inkább elismerik az emberek egy-egy profi tetoválást látva, hogy ez bizony már művészet.

Pláne, hogy nagyon sok tetováló festőként vagy grafikusként kezdte, de pl. akik nem tudtak e művészeti képzettségekkel elhelyezkedni, azok viszont a tetoválásban megtalálták a helyüket.

Vannak olyan művészek, akiknek követed a munkáid?

A magyar tetoválószakmában szinte mindenkit követek, ismerek, és szeretek. Nem szeretnék inkább megnevezni senkit, mert túl hosszú lenne a lista, és nem szeretnék senkit sem kihagyni (nevet). Rengeteg külföldi kedvencem is van, de az abszolút favoritom Emily Rose Murray, csodálatos, amit művel ez a nő! Másik kedvencem, bár ő nem tetovál, de az ő munkáiból is sokat merítek: Loish.

Végül, de nem utolsósorban: Hosszú távú terveid?

A hosszú távú tervem az az, hogy az egyetem elvégzése után végre tényleg azzal foglalkozhassak, amivel ténylegesen szeretnék; és ez nem a HR, hanem a rajzolás, és a tetoválás.  Ezúton is köszönöm a családomnak és a barátaimnak, hogy támogatnak ebben. 

Rajzok/festmények forrása: AvadArt
Fotó: Bodnár Dávid