Sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi történhet az emberekkel, amikor túlélnek egy súlyos balesetet. Milyen lehet az, ha elveszítik az emlékezetüket, milyen az, ha nem mernek visszagondolni a múltra. Milyen lehet továbbélni egy életet úgy, hogy tudod magadról – csak egy hajszálon múlt az, hogy most az élők közt lépkedsz. Vajon milyen érzés lehet túlélőnek lenni…?
Kisha Raids túlélő. Elveszítette emlékeit, és szinte mindent elölről kellett kezdenie. Nevezhetjük szerencsének is, hogy legalább régmúltjának képei élének élnek fejében, így legalább tudja, hogy ki ő, és ki az, akire számíthat.
Veréb Emese (Forrás: Facebook)
Egy kicsit az íróról, Veréb Emeséről:
„Az első könyvem 2014 decemberében jelent meg. Eredetileg egy folytatásos sztorinak indult a blogon, amiből később könyv lett. Először persze csak az e-book ötlete merült fel, de az utolsó pillanatban, valahonnan fentről jöhetett a segítség, mert a tervezett megjelenés előtt kerek 2 héttel felajánlották nekem, hogy kiadják nyomtatott formában.
Mindig is szerettem írni, de a stílusom sehogy sem siketült megtalálnom, egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdtem írni a könyvem. Teljesen más volt, mint a blogom maga.
Az irományaimat inkább tini lányregénynek mondanám, de bárki számára fogyasztható és olvasható. Vagyis bízom benne! 🙂
Humoros és természetesen vannak benne hasonló gondolatok, mint a blogomon.”(Veréb Emese szavai)
A könyv elején, mikor még csak ismerkedünk főhősünkkel, rögtön megtudjuk, hogy szeretett nagymamája – akire mindig támaszkodhatott – már nincs az élők között. Egyedül él, legjobb barátnője egyetlen mentsvára, és gyakornokként dolgozik egy filmes cégnél. Szépen sorban megkapjuk a válaszokat a bennünk felmerülő kérdésekre, mikor meg akarunk ismerni valakit.
Olvasás közben pont azon gondolkodtam, hogy vajon mikor fog történni valami, amiből már érteni fogom a könyv címválasztását. Mikor fog eljönni az a pillanat, amikor úgy elkezdi fúrni az oldalamat a történet, hogy nem fogom tudni abbahagyni az olvasást. És aztán lapoztam egyet, és már ott is voltak azok a sorok, amik megváltoztatták Kisha életét, én meg nem tudtam letenni a könyvet. Mindenről egy jósnő tehet…
Fülszöveg:
„Kisha Raids egy teljesen átlagos lány.
Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újra élni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is.
Miért nincsen a jelenében az a bizonyos fiú, aki másodpercek töredéke alatt visszaadja a szerelembe vetett hitét?Ha tudnád előre, hogy ez az utolsó pillanat, amikor láthatod őt, akkor jobban szeretnéd? Esetleg szorosabban ölelnéd?
Vajon kitörölnéd-e őt az emlékeidből, ha megtehetnéd?”
Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam abbahagyni az olvasást. Elkezdtek felpörögni az események, megértettem, hogy miért is beszélünk happy endről, megszerettem a főszereplőket, és legalább annyira tudni akartam azt, hogy mikor mi fog történni, mint Kisha. Hajlamos vagyok olyannyira beleélni magamat a történetekbe, mintha én lennék a főszereplő, és átélném a sztori minden egyes pillanatát. Érzem, amit ők éreznek, látom, amit ők látnak. Velük együtt sírok és nevetek.
„Tudod, úgy tartja a mondás, vagyis fogalmazhatnánk úgy is, hogy sokan úgy tartják, hogy ha egyszer eljön az idő, akkor két út közül választhatunk majd. Eldönthetjük, hogy újrakezdjük, és magunk mögött hagyjuk azt, ami elromlott, vagy pedig tovább haladunk a jól megszokott utunkon. Lényegtelen, hogy ez az út már járhatatlan, mi mégis ezt választjuk.”
(Részlet a könyvből)
Ebben a sztoriban kifejezetten könnyű dolgom volt, talán a nyelvezetének köszönhetően. Kicsit önmagaménak éreztem, hiszen miközben ott volt a történet lényege, rengetek kitérőt tettünk. Elkalandoztak a gondolatok, szóviccekbe ütköztünk, váltogattunk képzelgés és megtörtént események között. És! Mégsem zavarta össze az alapszálat, hanem inkább szórakoztatóvá tette. Például, mikor a jósnő megjelent, akkor egy igazi Casperes szellemidézésre mentünk, nem akármilyenre. (Igen, azt hiszem pont így szoktam én is elmesélni valamit az ismerőseimnek.)
A történet csak pörög, és pörög, de amikor eljut a csúcspontra, ott meg is szakad. Hirtelen újra ott találjuk magunkat ahonnan indultunk. És marad egy hatalmas kérdőjel, hogy vajon mi is történt…? Hogyan is volt? Vajon mi történhetett a két pillanat között? Hiszen egyszer még itt voltunk, aztán hirtelen ott, és minden megváltozott. Most akkor Happy ez az end, vagy nem?
„Tudod, vannak dolgok, amikről már az első percben tudjuk, hogy hozzánk tartoznak.”
(Részlet a könyvből)
Emese egy olyan történetet írt, amit minden lány szívesen elolvasna. Kikapcsol, szórakoztat, kicsit romantikus, kicsit misztikus, vicces, de mégis szomorú, és ráadásul a végén ott hagyja a kérdőjelet az olvasóban. Egy hatalmas kérdést, ami miatt alig várja a folytatást. Zseniális végszó. Egy folytatásos történet tökéletes első része. Ebben a műfajban szerintem kifejezetten jó, szórakoztató regény. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom.
„Szerintem sosem leszek képes őszintén kimondani azt, hogy elengedlek. Nem engedlek sehová. S tudod, mit? Jöjjön bárki más az életembe, essek szerelembe, mit bánom én! Annak a valakinek meg kell birkóznia majd azzal, hogy számomra örökké te leszel már az első. Azzal, hogy soha nem foglak tudni elengedni, mert nem akarlak.”
(Részlet a könyvből)
Kapcsolódó linkek:
Veréb Emese szerzői oldala
Blog
A Happy End után
Kiemelt kép: https://www.facebook.com/ohcarriee/
