Munkahelyi hangulatok margójára – avagy hogy lehetne beilleszkedni?

Munkahelyi hangulatok margójára – avagy hogy lehetne beilleszkedni?

Mióta új munkahelyem van, azóta a megfelelési kényszerem megkétszereződött. Valahogy az ember vágyna az elismerésre, szeretne bizonyítani, hogy jó döntés volt felvenni őt, de olykor valahogy mindig csak a kellemetlen és béna tetteknél figyelnek fel rá a főnökök. Ilyen a formám – mondhatni. Persze mindenki mondja, hogy ne parázz rá meg majd minden szépen kialakul és belejössz, de sok tényező akad, ami miatt mégis gyomorgörccsel zárom a napot.

Persze a feladataimat már rutinosan és magabiztosan megoldom, sőt már bebizonyosodott, hogy olykor ügyesebb is vagyok, mint a rutinos, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák – persze ezt sosem veri senki nagydobra, mikor a zöldfülű segít. Száz szónak is egy a vége, ha a környezetedben jól kijössz a munkatársakkal, akkor könnyebb megszokni az új helyet, ha pedig széthúzás és irigykedés, vetélkedés van, hát magasan nehezíteni fog a helyzeteden. Nehezen boldogulok, nem tudom milyenek is igazán, csak a felszínt látom, ami olykor kedves, olykor pedig ott gáncsol el, ahol tud. Anyukám szerint nem kell foglalkoznom velük, nem öribarikat kell keresni, csak normálisan viselkedni, elvégezni a feladatot és ennyi.

És tényleg igaza van, mert nem haverkodni akarok, csak annyit, hogy elfogadjanak, hogy ne nézzenek le mert fiatal vagyok és hogy bízzanak bennem, hogy meg tudom csinálni a feladataim. Szóval valahogy ezért is van ez a megfelelni vágyás. Mindent jól akarok csinálni de eközben elvesztem teljesen. Nem érzem önmagam a helyén, félek, hogy melyik pillanatban kinek nem leszek szimpatikus annyira, hogy ellenem cselekszik. És bármennyire nem kellene ezzel foglalkoznom, nem tudom félvállról venni.

Hogy mit is lehet tenni ilyen helyzetben?

Van, aki könyveket olvas a munkahelyi viselkedésről (én is megtettem de nekem nem segített). Van, aki meghunyázkodik és csendesen akár mások helyett is dolgozik (na hát én a visszaszólós típus vagyok sajnos vagy nem sajnos, én odamegyek és megkérdezem, hogy mi a probléma). Vannak a játszmások, akik arra várnak mikor vághatnak vissza (én inkább rábízom ezt a sorsra). 

Szerintem a harag és a bosszú rossz vezér, inkább maradjunk higgadtak, bármennyire is nehéz olykor, számoljunk el tízig és menjünk tovább. A legfontosabb, hogy a munkánk el legyen végezve és az jó legyen. Előbb vagy utóbb ez minket fog igazolni. Nem kell nekünk a leghangosabbnak lenni, elég ha csak a munkánk minőségi. Persze ha úgy adódik ki kell állni magunk mellett, nem szabad, hogy azt lássák félünk! Ha szeretjük a munkánkat, akkor kezdjük el megtalálni benne a szépet és élvezzük! 

kép forrása: favim.com

kép forrása: favim.com

A minap pedig ez a kis szösszenet született. Legyen ez a mai nap tanmeséje! 

– Hol dolgozol?
– Egy könyvesboltban.
– Szereted?
– Igen.
– Miért?
– Egy kissé összetett a dolog. Tudod, sokat vártam és kerestem egy ilyen munkát, ahol olyan dolgok vesznek körbe, amiket szeretek.
– Munkatársak?
– A könyvekre gondoltam.
– Nehezen jössz ki az emberekkel?
– Nem. Én megtalálom a közös hangot hamar. De sokszor értenek félre.
– Hogy érted?
– Például sokszor okoskodásnak veszik ha segíteni akarok. Holott nem azt fitogtatom, hogy valamit jobban tudok, csak átadom, amit nekem tanítottak. Bár sokszor nem kellene. Néha így érzem.
– Akkor mégsem szereted a munkád?
– Szeretem a munkám és próbálok alkalmazkodni. Tudod olyan ez, mint mikor a kutyafalkába új eb kerül. Mindegyik kutya beleharap, hogy jelezze milyen erős. Persze aztán ez nem ilyen egyszerű. Nem ekkor dől el, hogy melyik kutya a legerősebb. Hanem, hogy melyik és hogy bírja tovább. Az embereknél is így van. Gyorsan mindenki védeni próbálja a helyét, ha új egyed jön a “falkába”. Van, aki kedves próbál lenni hozzád, inkább melléd áll, mintsem ellened harcoljon, de akad olyan is, aki egyből a képedbe vágja, hogy mihez tartsd magad. És itt dől el az erő és a falkában lévő hely. Ha megtanulod helyén kezelni az embereket és azt, amit mondanak. Ha visszaugatsz csak lealacsonyodsz a szintjükre, ha kivársz és teszed a dolgod tovább helyesen, akkor vissza fogsz tudni vágni. “Légy bátor és kedves” – mondja Hamupipőke, és mennyire igaza van.
– Tehát nem versengsz.
– Minek?
– Elismerésért!
– Ugyan. Az előző munkahelyemen megtanultam, hogy nem szabad elismerést várni a munkád után. Vagyis várhatod, de ahogy tapasztaltam, a mai főnökök nem nagyon osztogatják a “jól csináltad!” “ügyes vagy!” “csak így tovább!” kifejezéseket. Meg amúgy is, elég nekem ha elégedettek a vásárlók.
– Tőlük kapsz visszajelzést?
– Csak tőlük. De talán ez a legfontosabb. Attól jólesőbb elismerés nem kell, mikor látod, hogy egy nem épp tehetős vásárló, mondjuk otthagyja neked a visszajáró öt forintot. Mert nem az az öt forint, ami az értéket képzi, hanem a gesztus. Hogy ezzel is értékeli, hogy kedvesen szolgáltam ki, hogy segítettem neki megkeresni valamit. És sokszor elég ha csak annyit látok, hogy örülnek. Mindenféle borravaló nélkül. Van sokszor olyan, hogy elém dobják a pénzt vagy azt mondják miért nem adjuk ingyen a kurva táskát? Az ilyenek tanítanak a legnagyobb önfegyelemre. Hogy ne válaszoljak vissza én is valami ordenárét, vagy épp ne vágjam én is hozzá, mondjuk a blokkot vagy a táskát. Nem vagyok túl türelmes és nagyon fel tud húzni egy-egy ilyen eset, de egyre jobban kezelem ezeket. A negatív és a pozitív visszajelzés is épít és lehet belőle tanulni.
– Konfliktusok?
– Voltak és lesznek is. Ha több nő dolgozik együtt, ott mindig van rivalizálás.
– Hogy kezelted a legutóbbit?
– Először is nem szóltam vissza. Próbáltam tízig számolni és jó messze menni az illetőtől – már amennyire egy boltban ez lehetséges. Pakolászni kezdtem, mert ha ideges vagyok akkor amúgy is takaríthatnékom lesz.
– És az érintett fél?
– Odajött hozzám és bocsánatot kért. Én meg megbocsátottam. Ennyi.
– Irigyek az emberek?
– Nem csak félnek attól, aki többet tud, mint ők. Akkor valahogy késztetést éreznek, alávágni a másiknak. Vagy valahogy kitúrni őt, esetleg eltaposni.
– Haragtartó vagy?
– Nem, de nem felejtek.
– Visszaadod ha bántanak?
– Nem, rábízom a karmára.
– Jó most ez a helyzet?
– Persze. Még nem érzem magam “otthonosan” az új helyen, de talán változni fog majd idővel.
– Megszoksz vagy megszöksz – mondhatjuk?
-“Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?” A véleményem mindig megmondom, néha túlságosan önfejű vagyok és néha sok dolgot a szívemre veszek. Hogy ez mire vezet hosszútávon? Hogy változom-e valamit? Ez majd kiderül.

Szerző:

Babrik Alexandra
"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"

Szólj hozzánk!