N A R C O S

N A R C O S

Minden héten kihívás valami olyat írni, ami kicsit is megragadja az olvasókat. (Főleg nekem). Talán ezért is választottam mára egy olyan sorozatot, ami kevésbé ismert. Épp ezért szeretném, ha minél többen kedvet kapnának hozzá, és kicsit megismernék, hogy ez is létezik. Szeretem a 80-as évek Amerikáját, elég sok fontos történelmi esemény köthető ahhoz a korhoz. Mindemellett pedig, amióta az eszemet tudom, gengszter akartam lenni. Ez itt Pablo Escobar birodalma. Narcos…

618_348_the-true-story-behind-narcos

A sorozat, Pablo Escobar felemelkedését mutatja be, hogy hogyan vált egy piti csempészből a világ egyik leggazdagabb és legkeresettebb bűnözőjévé. Megismerhetjük brutalitását és hogy milyen tettek révén érte el, amit szeretett volna. Végig kísérhetjük, hogyan válik bűnözőből politikus. Remekül ábrázolja a drogbáró karakterét ez az alkotás. Sokoldalúan mutatja be. Nem csak a drogbárót vitték vászonra, hanem láthatjuk az adakozó, a családszerető, könyörtelen, és a nép által szeretett Pablot.

 

920x920

 Több film is feldolgozta már a híres drogbáró életét kisebb nagyobb sikerrel. A Netflix nem tud hibázni, és ez alól a Narcos sem kivétel. Mestermű lett, és be is rendelték a 2. évadot. Az első évad a premier napja óta elérhető, ami 10 részből áll. Az első részt megnézve, bevallom őszintén, kicsit féltem. A képanyagokkal, a videókkal, a narrátorral egy kissé úgy tűnt, hogy dokumentumfilm irányt vesz. Ám a későbbi részekben beindulnak az események, és amellett, hogy betekintést nyerhetünk a valaha élt egyik legnagyobb, leggazdagabb bűnöző életébe, kapunk akciót, drámát, életrajzot is. A nyitó képsorokban archív képeket láthatunk, ami egy remek húzás volt, hisz így hitelesebb az egész. A zene egyszerre drámai, de sejtelmes is. A színészi játék is a helyén van, annak ellenére, hogy nem a legismertebb színészek alakítanak benne. Azt nem mondanám, hogy Pablon mindig láttam volna a tekintélyt, a félelmet keltő arcát. Még akkor sem, amikor a rendőrök családjait állította célkeresztbe. Mindezek ellenére, jól sikerült a karakterét megalkotni. A sorozatnak vannak hibái, de aki szereti ezt a korszakot, az hamar le fogja darálni. Néha túlságosan vérbe fordul egy-egy rész, ám izgalmas, és élvezhető marad.

 

xnCkiCB

 

IMDB-n 9-es értékelésen áll az alkotás.

http://www.imdb.com/title/tt2707408/?ref_=fn_al_tt_1

Az ismertebb színészek: Wagner Moura, Boyd Holbrook, Pedro Pascal

Az alkotók: Carlo Bernard, Chris Brancato, Doug Miro,Paul Eckstein

 

 

 

Nekem nagyon tetszett az első évad. Alig várom a 2. évadot annak ellenére, hogy ismerem Escobar életrajzát, és tudom mi lesz a vége. Én napok alatt ledaráltam ezt a 10 részt. Tényleg zseniális lett. Nem elfogultságból írom ezt, pusztán szeretem az olyan filmeket, sorozatokat, amik nem légből kapott tündérmesék, hanem megtörtént események alapján készültek. Elég félelmetes belegondolni, hogy nem is olyan rég történt mindez, amit a szemünk elé tár a Netflix. 

 

 

Szerző:

1991.december 26-án láttam meg a napvilágot. Zalaszentmihályon élek. Hobbim a fotózás, film/sorozat nézés, sportolás, online gaming. Szeretem a művészeti ágakat mert bármi lehet műalkotás.