Napsütötte Toszkána filmajánló

Napsütötte Toszkána filmajánló

Ha esik, ha fúj, ha padlón vagyok, vagy szárnyalok, ez az a film, amelyet bármikor, bármilyen hangulatomban képes vagyok ezredjére is megnézni.

Az Audrey Wells rendezte Napsütötte Toszkána ( Under the Toscan Sun ), Diane Lane-el a főszerepben egy hihetetlenül könnyed film, amely tartalmát úgy viszi végig a történeten, mintha nem is lenne súlya. Az érzelmi skálát tekintve kezd fent, majd lent és újra fent. Felülhetünk a főszereplőnő mellé a hullámvasútra, ami még csak nehezünkre sem esik, hiszen mindannyian csalódtunk már, szenvedtünk a kínzó magánytól, de voltunk fent is, a felhők között, ahol reményekkel teli szívvel vártuk a találkákat.

A színésznő tökéletesen beleillik a szerepbe, számomra lenyűgöző az a fajta természetesség, amely belőle árad, még a borús tekintete mögött is ott van a derű. De maga a helyszín is megér egy misét, hiszen Toszkána egyszerűen csodálatos, lüktet benne az élet, tájában ott van a színpaletta összes árnyalata.

Mikor először láttam a filmet, a fejembe vettem, hogy el fogok jutni az összes helyszínre, amely szerepel benne. A nővéremmel és az öcsémmel közösen sort is kerítettünk rá hamarosan, és ott, Cortonában, azon a téren a nővéremmel szembe sétált a szerelem. Azóta is ott él, férjhez ment ahhoz az olaszhoz, és minden nap ott korzóznak Cortona utcáin. Miért is ne válhatna másnak is sorsává a film? 

S hogy miről is szól? Számomra a bátorságról, a felfedezésről. Megtanít arra, hogy ha nyitottá válunk, akkor jönnek a történések, hogy más öröme is lehet a sajátunk, hogy sokkal többé válhatunk attól, mint akik vagyunk és hogy a rossz dolgok azért történnek, hogy fenéken billentsenek és ha van merszünk, akkor -legyen az egy másik város, vagy ország- megérkezhetünk arra a helyre, ahol lennünk kell.

Ajánlom szeretettel az olvasóknak és a nővéremnek, hogy sohasem felejtse el, milyen szerencsés…

 

A cikket írta: Szőke Krisztina

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.