Néha már harcosnak érzem magam- Interjú Czeilinger Dorinával

Néha már harcosnak érzem magam- Interjú Czeilinger Dorinával

Dorina személyében egy nagyon kedves, céltudatos és tehetséges lányt ismerhettem meg. Az interjú közben én vizsgáztam, ő pedig érettségizett, így kissé késve készült el, viszont annál inkább vártam, hogy publikálhassam. Lássuk…

Az első dolog, ami miatt megfogtak az alkotásaid, hogy olyan elmondhatatlanul különlegesek. Mesélnél nekem egy kicsit a technikáról amivel készültek?

A technika rendkívül aprólékos és sok időt és türelmet igényel természetesen. Művészeti megnevezésként a XX. századi avantgárdok között az absztrakt művészeket próbálom másokkal munkáim által megismertetni illetve megkedveltetni. Több ága van, de ami – a képeimet látva is észrevehető – hozzám közelebb áll, azaz impresszionizmus és a hozzátartozó, szerves részét adó pointillizmus.
Öszintén szólva egyfajta hiányosságom, avagy nem kedveltségem alakította ki bennem az a fajta motivációt, miszerint apró pontokból alkossam, komponáljam meg rajzaimat. Nem szeretek színezni, és egyszerűen lenyűgöz, ahogyan több ezernyi pont egyetlen kompozíciót alkot.
A másik meghatározó stílus, mely megfigyelhető az alkotásaim során az az úgynevezett vonalazás.

Ezeken a típusú képeimen tudom legjobban kifejezni önmagam. Itt én és az éppeni hangulatom, véleményem jelenik meg a rajzlapon. Nincsenek kötöttségek mint akár egy tanulmányrajznál. Furcsa viszonyom van a rajzaimmal és magával a rajzolással. Legjobban úgy tudnám érzékeltetni, hogy a tollaim az én “férjeim”, egy szoros párkapcsolatot alakítok ki velük. Ebből születnek a gyermekeim,maguk a rajzok. Aki nem lát bele teljes mértékben, annak elsőre furcsának tűnhet. De ezzel én így vagyok valahol. Az alkotás öröme és nyugalma teljesen kikapcsol, rekreál. Nélküle nem lehetnék az, aki most vagyok. Nagyon sokat köszönhetek neki.

11304415_489613497869532_946784667_n

Milyen gyakran alkotsz? Ahogy említetted a képeid elkészítése sok időt vesz igénybe,de mit jelent ez pontosan? Mennyi idő amíg mondjuk egy kiàllítàsra elegendő mennyiséget elkészítesz?

Érettségi és felvételi időszakban vagyok éppen, ezek mellett még dolgozom is mostanában. Nyárhoz képest egyre kevesebb. De úgy tartom, hogy mindenkinek arra van ideje amire hagy. Nos, nekem leginkább az esték maradnak az alkotásra, ezt is preferálom a legjobban. Ilyenkor nyugi van és nem zavar meg senki. Vannak rajzok, amik az előző tapasztalok és rutinok véget akár csak egy-két éjszakát vesznek igénybe. Azonban leginkább a munkáim többnyire egy hétig készülnek. Úgy kell elképzelni, hogy hétköznapokon két-három nap, amikor naponta mondjuk 3 órát töltök a rajzolással, majd hétvégén intenzívebben, este nyolctól egészen van mikor belemerülök, így akár hajnal négyig-ötig is kitart egy-egy alkotói folyamat. A kiállításra elegendő kép mennyiség elkészítése mindig változó. De érdemes tudni rólam, hogy én az a tipikus ember vagyok, aki mindent azt utolsó pillanatban csinál meg, amit nem bánok, mivel a tapasztalataim szerint ezek a – jelen esetben – rajzok készülnek a legnagyobb odafigyeléssel és munkával, mondhatni ők a legjobbak. A mennyiség függ az adott helytől. Felmérem mennyi kép kell egy terem megtöltéséhez, ezután a számolás, a képek száma alapján kitalálom mi legyen az irányt mutató cím, majd végül kiválogatok régebben készült rajzokat, amik már szintén szerepeltek valamelyik kiállításon és ezekhez mérten készülnek az újak is.

A kiàllítàsokat te szervezed meg vagy felkérnek rà? Van esetleg egy-egy témàja vagy mindig a helytől függ milyen munkàkat viszel?

Elég talpraesett embernek gondolom magamat, nem szeretek várni a csodára. Mindig én keresem a lehetőséget és nem fordítva. Sosem függ a téma a helytől, az csak a képek létszámát adja meg, semmi többet. A téma mindig magától jön. Szeretek más lenni, így törekszem az egyediségre.

11329716_489612187869663_888768270_n

Ha jól tudom, most fogsz érettségizni. Képzőművészeti irányba adtad be jelentkezésedet?

Valóban jól tudod. Mint sok más diák, én is azok sorát képviselem, akik májusban és júniusban tudásukról adnak számot. Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világban nem lehet főállásban festőművészként megélni, nem mellesleg Magyarországon. Minden álmom azonban, hogy rajztanárként tovább-, illetve átadhassam azt a tudást, melyet ha minden igaz, és ha jól sikerült a felvételi vizsgám, akkor ezeket Egerben az Eszterházy Károly Főiskolában sajátítok el.

Mennyire támogat a közvetlen környezeted az alkotásban?

Elmondhatom, hogy szerencsés vagyok a környezetemet illetőnek. Mindig mindenben támogatnak. A családom, az iskola társaim, tanáraim és nem utolsó sorban barátaim, közeli ismerőseim. Leírhatatlan, hogy mennyi mindent köszönhetek a körülöttem levő, engem támogató személyeknek. Ha elhagy az ihlet, vagy bizonytalanná válok mindig ott állnak mellettem. Őszinte, építő kritikájukra mindig is számíthatok. Az ő szeretetük, türelmük illetve biztatásuk az én valódi energiaforrásom. Nélkülük nem tartanék itt, ahol most vagyok. Megtanultam mellettük, hogy merjek önmagam lenni, ne az úgynevezett tömeg részét képezzem.

Sose kell nekik szólni, mindig tudják és látják, ha elvesztem, végül közösen találjuk meg a helyes utat.

Nemrég a félmaratont. Nem kevés akaraterő kell egy ilyen cél teljesítéséhez, valamint a munkáid is aprólékosak, sok időt vesznek igénybe. Ennyire kitartó ember vagy ?

Az a szó, ami talán a legjobban jellemez: kitartás. Semmit sem adok fel, mindig megküzdök minden kisebb-nagyobb sikerért. Néha már harcosnak érzem magam. Valahogy a futás és a rajzolás mindig is egy szinten voltak nálam. Nem tudok köztük különbséget tenni, nincs rangsorolás sem. Nem tudnék köztük választani. Meghatározó aspektusai életemnek. Mindkét tevékenység megtanított arra, hogy mindig az legyek, aki ÉN vagyok. Soha nem adjam fel. A futás által megtanultam, hogy akkor is tudni kell tovább lépni, nem feladni, ha fáj. Később ezekből a “fájdalmakból” sokat tanultam. Mindig is szerettem feszegetni a határaimat minden téren.

Számomra ezeknek a határoknak a feszegetése jelenti az életet.

Egy nagyobbfokú impulzus. Ezek nélkül nem lennék az a Czeilinger Dorina, aki most vagyok.

11329623_489612281202987_611844987_n (1)

Mi az, ami leginkább inspirál? Mivel tudod magadat motiválni a nehezebb napokon?

Az ember a nehezebb napjait pontosan megérzi. Nincs ihlet, nincs kedv, konkrétan nincs semmi. Mintha ekkor az ember egy hasztalan tagja lenne a társadalomnak. Ilyenkor jönnek az én számomra kedves/kedvenc tényezői az életemnek. Charlie Chaplin munkásságának és életének nagy “rajongója” vagyok. Csodálom és tisztelem. Az ő kis, fekete-fehér illetve néma filmjei mindig fel tudják dobni a napjaimat. Olyan értékeket képvisel, amit egy 21.századi ember már nehezen, avagy kevésbé ért meg a hangos filmek világában. Ő az egyik mankóm. Ilyenkor leginkább egyedül szeretek lenni. Kicsit elmélkedni, magamba fordulni. Ekkor szoktam ún Dorinás kultúra-napot tartani. Ilyenkor kiállításokat látogatok meg, egybekötöm városnézéssel. Az Országháza és a Budai Vár a gyengéim közé tartozik, mint turisztikai látványosság. Csak leülni a rakparton és nézelődni. Fel és alá sétikálni, felfedezni a várost. Mindig tud újat mutatni attól függetlenül, hogy itt születtem és azóta itt is élek.

11310935_489611381203077_927463734_n

A válaszaidból ítélve egy nagyon céltudatos lánynak tűnsz. Mindig is világos volt számodra, hogy a képzőművészet a te irányod?

Hogy mindig is világos volt-e számomra, hogy a képzőművészet az én irányom? Áááá… dehogy.

Sajnos erre csak későn jöttem rá igazán, bár nagyon remélem, hogy nem későn…
A komolyabb alkotási folyamatom kezdete körülbelül ezelőtt három évtől tehető. Ekkor még pszichológus szerettem volna lenni. Azonban nem vagyok azaz irodában ülő típus. Mára azonban a tanári pálya mellett döntöttem, és úgy érzem, hogy helyesen. Minden álmom , hogy a rajz szeretetét átadadhassam a gyerekeknek. És hogy ez a munkám is lehet egyben, ennél jobbat elképzelni sem tudok.

Mikor kezdtél el foglalkozni komolyabban a rajzolással? Hogy jött nálad ez az irány?

A komolyabb rajzolással való foglalkozás mindenképp a gimnáziumi éveimre tehető. Minden évben tanultam valami újat és persze a hibáimból is. Kilencedikben mesefigurákat rajzoltam, ezzel megtanultam a tér és az arányok fontos szerepét. Majd később egyre inkabb beleástam magam a képzőművészek hatalmas világába. Töménytelen mennyiségű oldalt, könyvet és blogot olvastam és videókat néztem. Jómagam sem vagyok egyszerű eset, de az ízlésem sem igazán az. Valahogy jobban szeretem a nehezebben emészthető alkotásokat, amik kényszerítik a befogadót arra, hogy igenis gondolkodjon. Annyiféle ilyesfajta alkotást találni fenn, hogy általuk ihletet tudtam meríteni a saját képeimhez. Tisztelem őket, mert kimertek lépni egy olyan realisztikus világból, amit sokan nem értenek, vagy csak igen nehezen. Ezek alapján indultam el én is az absztrakció felé.

Milyen véleményeket szoktál kapni a képeidről? Nem szokott problémát jelenteni az alkotások nehezen emészthetősége?

Érdekes ez amúgy. Amikor elkezdtem féltem, hogy fogom tudni megértetni az emberekkel, hogy mit is képviselek úgy egyáltalán. Aztán az évek és a kiállítások által rájöttem, hogy nem megértetni kell a befogadókkal amit csinálok, a lényeg, hogy legyen saját véleményük. Mindennél fontosabb számomra az ő benyomásuk. Ezért szeretem ha például a kiállításaim interaktívabbak, ahol maga a néző is bátran megszólalhat, hogy Ő mit lát a képen és a képben. Szóval nem szokott különösebb problémát okozni a nehezen emészthetőség. Gondolj csak bele! Ha lerajzolok egy tulipánt, akkor mindenki egy tulipánt lát. Azonban a kompozíciótól megvonva a tárgyakat már egészen más a helyzet. Azt is mondhatnám, hogy a képeim előhozzák az emberek tudatalattiját. Míg valaki balett-táncosokat lát a képen, addig a másik egy erdőt, egy vízesést, egy kutyát, vagy egy csőrrel rendelkező alient.

11414819_489611384536410_1277978747_n (1)

Leendő tanárként ezt az üzenetet szeretnéd közvetíteni a gyerekeknek is? Hogy ne az egyértelmű dolgokat lássák, hanem dolgozzon a fantáziájuk?

Ahogy mondod. A többi tantárgy és az ahhoz tartozó tanterv nem engedi szabadjára a diákok képzeletét. Azonban úgy gondolom, hogy ahol lehet igenis használjuk ki a lehetőségeket és hagyjuk kibontakozni őket. Merjenek önmaguk lenni ez a legfontosabb.

11414543_489611377869744_401426259_n

 

11419961_489612197869662_1349470247_n

11354724_489612267869655_1214523722_n

11428544_489608607870021_1740646759_n

11311725_489611374536411_1160682449_n

 

Az interjú óta Dorina már sikeresen leérettségizett. Gratulálunk neki és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

 

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás