Jupiter és Vénusz szőlőfürtökként csüngtek az esti égbolton,
megfagyva és rezzenéstelenül.
Ha felnyúlsz értük, akár le is szedhetted volna őket.
És a pisztrángok úsztak.
Hó fedte be a világot, elcsendesítette a kutyát,
elhallgattatta a szelet…
Megmutathatom a pisztrángot, mondta a férfi. Örült
a társaságnak.
Benyúlt a kis tavacskába, kiemelt egy tucatot, egyenként mindet,
válogatva és szortírozva,
elválasztva a juhokat a kecskéktől.
És ez volt a halak csodája,
hogy gyönyörűek voltak. Még agyonütve és kibelezve is,
ahogy a belsőségeik ékszerekként csillogtak. Látják ezt? kérdezte, a pisztráng szíve
rubintként lüktetett a kezében. A gyerekek imádják.
Letette, az pedig tovább vert.
A gyerekek megőrülnek érte.
A belsőségeket megetetjük a disznókkal, mondta. Ők már házi kedvencek.
Nem lesznek levágva. Látják? Láttuk,
nagyok voltak, mint a lovak, ahogy a domboldalon kószáltak.
És járjuk a világot a pisztrángszíveket követve, akár az álmokat,
tűnődve, hogy elképzelnek-e folyókat, csendes nyári napokat,
kövér, ostoba legyeket, amik egy pillanattal tovább kerengnek vagy üldögélnek a kelleténél.
Szabaddá kellene tennünk őket, a pisztrángjainkat és a metaforáinkat:
Értem én nagyon jól.
Most kell kiontani a belsőségeket.
Ma este gyilkoltál.
Kivette a szívet. Nézzék, most jól lehet látni, még mindig dobog. Látják ezt?
kérdezte. A gyerekek ezt a részt szeretik a legjobban. Azért jönnek, hogy ezt lássák.
A szív pedig lüktetett, újra és újra. Nagyon hideg volt azon az éjjelen,
és a csillagok egyes-egyedül voltak.
Csak ők és a hold az égbolt fénylő foltján.
És ez volt a halak csodája.
A vers itt olvasható eredeti nyelven. Kiemelt kép: greatfon.com