nem fogok újra szeretni…

“Nem akarok más érintést érezni.
Nem akarok újabb tüzet kezdeni.
Nem akarok más csókot ismerni
Nem akarom, hogy más név szálljon az ajkamra.
Nem akarom odaadni a szívem
Egy másik idegennek
Vagy egy új napot kezdeni
Még a napfényt sem engedem be
Nem fogok újra szeretni
Nem fogok.”

                                    Lady Gaga

https://picsart.com

 

Néhány hete hallottam meg először a fenti idézetet, azóta meg sehogy sem tudom kiverni a fejemből. Annyira a szívemhez szólt, annyira át tudtam érezni, s akkora hatással volt rám, hogy az már szinte hihetetlen. Egyszerűen olyan volt, mintha a sorokat én írtam volna, mintha egy olyan üzenetet próbáltam volna átadni, amit én is átéltem. S át is éltem. Ugyanilyen erősen, ugyanilyen fájdalmasan és ugyanilyen szomorú véggel. De talán ez az élet rendje. Rábízzuk a szívünket egy emberre, aki végül összetöri, majd várjuk azt az embert, aki a darabokból képes ismét egy épp, dobogó szívet varázsolni.

De akkor mégis miért szeretünk?

Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni. Talán azért, mert félünk magányosak lenni, talán azért, mert szükségünk van valakire, aki mellettünk áll a szürke pillanatainkban vagy éppenséggel azért, mert túlságosan is eltévedtünk ebben a világban, s kellene valaki, aki kivezet minket az útra. Azonban minden egyes válaszban ott van egy közös pont. Ő. Hiszen nem csak a szerelem segítségével űzhetjük el életünkből a magányt, nem kell a szerelem, hogy ne legyenek szürkék a mindennapjaink, sőt, még csak arra sem kell a szerelem, hogy a jó útra terelje az életünket. 

A legtöbbünknek azért törik össze a szíve, mert a segítséget valaki mástól várjuk. Pedig csak mi tudunk saját magunkon segíteni. Nem várhatjuk el egyetlen embertől sem, hogy jöjjön, s megmentsen minket. Nekünk kell megtennünk az első lépést, s az utolsót is. Persze, kaphatunk segítséget, de senki sem fogja elvégezni helyettünk a nehéz munkát. Mi kell túllépjünk egy nagyon csúnya szakításon, nekünk kell meggyógyulnunk, legyőznünk a saját démonjainkat, kiszabadulnunk a labirintusból. Hogyha mástól várjuk el ezt a segítséget, az a személy csak megun minket, s egyszerűen továbbáll. S akkor kezdődhet minden a legelejétől.

Az igaz szerelem megtalálásának az első része az az, hogy megszeressük saját magunkat. Meg kell  ismernünk saját magunkat, le kell küzdenünk félelmeinket, s el kell engedjük a múltunkat. Amíg ezeket nem tesszük meg, az igazi boldogság is el fog kerülni minket. 

A mai leckém számotokra az lenne, hogy próbáljátok meg először megszeretni saját magatokat. Nem számít milyen hosszú is ez az út, ez az igazi boldogság legelső lépése. Legyetek nyitottak és merjetek kockáztatni. És valahol az út végén vagy közben, megtaláljátok a szerelmet is.

Hamarosan jelentkezem…

 

Kiemelt kép: http://www.youtube.com

Szerző:

"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/