Minden emberi kapcsolat a kölcsönösségen alapul.
Szíveket kapunk, elveszünk és jobb esetben próbálunk adni… Azt, amit a másik megérdemel. Azt, amit adni tudunk.
Néha csak egy mosolyra telik, olykor pedig a teljes lelkünket egy olyan ember tenyerébe helyezzük, akiről csak remélhetjük, hogy nem fogja szilánkosra törni.
És várjuk… várjuk cserébe az ő lelkét.
Aztán már beérnénk egy darabkával is, egy apró fénylő darabbal, amiről a saját képmásunk tükröződik vissza. Telnek a hónapok, az évek és mi csak küzdünk azért a darabért, miközben a saját szívünk egyre halkabban dobog annak a valakinek az alsó fiókjában.
Nem értjük…
Hisz mi annyira próbálkozunk…
Selyembe bújtatjuk minden szavunkat, ünneplőbe öltöztetjük a lelkünket, minden találkozáskor. Ami a nap végére valahogy mindig sáros lesz…
Leveleket írunk arany tintával, és csak ócska fecniken érkeznek válaszok rá.
Már alig halljuk a szívünk dobbanásait…
Nem lehet mindenkit megmenteni.
Egyetlen emberi kapcsolat sem szent, a vér pedig nem kötelez semmire, főleg ha a saját véred által fulladsz bele a fájdalomba, minden éjjel.
Néma szemekkel nem lehet beszélni, és ha valaki nem szépíti minden nap a lelkedet, akkor a mosolyod sem kell, hogy rá pazarold.
Hidd el, lesznek jócskán, akik minden nap azon akarnak majd dolgozni, hogy tündökölj mellettük, és a fényed fogja megvilágítani az ő szívüket is.
Mert mindenki csak azt tudja odaadni, ami benne is megvan.
Ha valakinek a szívében sár van, abból sosem fog aranypalota épülni, akármilyen szilárd talajt adsz neki alapul. Ha valaki miatt többet zokogsz, mint nevetsz, akkor az belőled is szépen lassan kiöli majd a tündöklést.
Tanuljunk meg elengedni!
Zárjunk be ajtókat, akkor is, mikor legszívesebben még évekig állnánk a küszöbön reménykedve!
Ébresszük fel magunkat a rémálmokból és töltsük meg a szívünket a májusi orgonák illatával!
Gyászoljuk el a régi szerelmeket, barátokat, családtagokat…
Annak, ami nem gyarapítja a lelkünket, nincs helye az életünkben.
A fájdalom nem emel fel, csak a szeretet képes erre.
Szeressük odaadóan azokat, akik elfogadnak minket a hibáinkkal és fogadjunk el mi is pont annyit az ő hibájukból!
De sose alkudjunk meg!
Annyira rövid az élet!
Írta: Szedlák Dóra
Kiemelt kép: www.combiboilersleeds.com