Nem menthetsz meg mindenkit!

Nem menthetsz meg mindenkit!

Újabb nagyon fontos dolgot tanultam az életről. Igaz, hogy a “korban már benne vagyok” , de jobb később azért, mint soha. Mindig azt gondoltam, hogy meg tudok változtatni embereket. Hogy el tudom hitetni velük a saját igazságaimat, kvázi meg tudom tanítani őket arra, hogyan kell élni. Mert azt hittem, hogy nálam van a Bölcsek Köve és a többiek mindent rosszul tudnak. Szerencsére már rájöttem, hogy mekkorát is tévedtem. 

 

 

Először is fontos volt megtanulnom, hogy nem csak az én igazságom lehet az egyetlen igaz hit. Könnyen lehet ugyanis, hogy tévedek. Esetleg az, ami nekem az életet jelenti, más számára teljesen érdektelen. Nincsen egységesen kialkudott és elfogadott recept az életre.

 

Még engem boldoggá tesz az erdő csendje, más megőrülne tőle. Én viszolygok a sok embertől, pláne, ha engem néznek, még más egyenesen imádja mutogatni magát. Van, akinek az a “küldetése”, hogy családja legyen, megint más inkább a munkájában éli ki magát. 

 

Így mindent mondat, ami úgy kezdődik, hogy szerintem neked ezt/azt kellene csinálnod…

 

-na az, teljességgel felesleges. 

 

Szerintem mindenkinek pontosan úgy kellene élnie, ahogy jónak látja. Sem jobban, sem rosszabbul. 

 

Vannak azonban olyan emberek is, akik éjt napallá téve panaszkodnak arról, hogy mennyire rossz az életük. Elmesélik a fájdalmaikat, vélt vagy valós sérelmeiket, miközben úgy tűnik, hogy a megváltást a beszélgetőpartnerüktől várják. Az olyanok, mint én, azonnal magukra is veszik a dolgot és saját energiájukat nem kímélve, folyton azon erőlködnek, hogy segítsenek annak, aki kéri. 

A gond csak annyi, hogy valójában senki sem kérte. Szimplán csak hallgatóságra vágynak, megértésre, amit a saját életükben minden bizonnyal nem kapnak meg. Sohasem a megoldáson gondolkodnak, csak a problémákon rágódnak újra és újra és újra. Miközben az ember, aki segíteni próbálna, szép lassan megőrül attól, hogy bármilyen megoldással is áll elő, a panaszkodó egyszerre mindenben talál kivetnivalót. A mondatai mindig úgy kezdődnek, hogy igen, de… Valójában ugyanis, egyáltalán nem keres megoldást a problémájára. Vagy, ha keres is, attól annyira fél, hogy soha nem fogja meglépni azt. 

Sokáig cipeltem más emberek gondjait a hátamon. Megpróbáltam élni helyettük, de rá kellett jönnöm, hogy csak azon lehet segíteni, aki akarja is, hogy segítsenek rajta. Hiába mondogatod, hogy ezt meg azt kellene csinálnia ahhoz, hogy ez meg az legyen, ha ő egyszerűen nem csinálja. Tépheted a saját szádat feleslegesen, miközben azt fogod észre venni magadon, hogy egyre fáradtabb és fáradtabb vagy.

Megtanultam hát, hallgatni. Hallgatni úgy, hogy nem osztogatok kéretlen tanácsokat. Néha még elveszítem a fejemet, de miután órákig koptatom a számat és egy hét, mire kiheverem azt aa lelki fröccsöt, amit feleslegesen adtam, rájövök, hogy hallgatni valóban arany. Mondhatsz bármit, nem változhatsz meg, nem élhetsz mások helyett. Nem tudsz segíteni mindenkin és nincs a zsebedben a Bölcsek Köve. Aki segítséget kér és hajlandó is tenni a változásért, annak ha módodban áll, mindenképp próbálj segíteni. A többieknél pedig, egyszerűen csak fogadd el, hogy

nem menthetsz meg mindenkit. 

 

Kiemelt kép: pixabay.hu

 


Köszönöm a figyelmet! 

H.Sz.

Továbbiakat tőlem a : lelekhatar.cafeblog.hu oldalon olvashattok.

Szerző:

" ...megkérdezték tőlem, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet."