Nem szabad félni! Lépni kell! – Demeter Norbert íróval beszélgettem

Nem szabad félni! Lépni kell! – Demeter Norbert íróval beszélgettem

Régóta készülünk már Norbival erre az interjúra, de úgy érzem, megérte. Még nyár végén láttam meg a könyv fülszövegét az interneten, és valami azt súgta, hogy érdemes volna pár kérdést feltennem a szerzőnek. Azóta beköszöntött a tél és a megérzésem csak még inkább beigazolódott. Norbi lelkesen és kitartóan, kreativitást nem sajnálva jelen volt a felületein. Írt, dolgozott, reklámozott és türelmesen, emelt fővel vette az akadályokat – aminek meg is lett a gyümölcse.

A Lanky ház halott című horror regénye nemrég jelent meg a Colorcom kiadó gondozásában és mi most itt is vagyunk, hogy tovább folytassuk ennek a nagyszerű könyvnek és a mögötte megbúvó nagyszerű embernek az útját egyenesen az olvasók szívéhez. 

Kép: Demeter Norbert

Kép: Demeter Norbert

Mikor határoztad el, hogy az írás mesterségébe fogsz? Mindig is érezted, hogy közel áll hozzád ez a terület vagy volt valamilyen fordulópont az életedben?

Nem, fordulópont nem volt, legalábbis nem a klasszikus értelemben. Az írás, az alkotás mindig is bennem volt. Már tizenéves koromtól írtam. Emlékszem az első  “novellámra”, ami az akkoriban meglehetősen népszerű bosszúállós történetek egyszerű dramaturgiáját követte. Emlékszem, milyen jó érzés volt megalkotni ezt a külön világot, még úgy is, hogy nem volt túl eredeti.

Aztán teltek az évek és a gimiben a líra felé fordultam. Tucatszám ontottam magamból a verseket, dalszövegeket. Aztán már dalokat is írtam. Akkoriban úgy éreztem, ez az a forma, amiben képes vagyok kifejezni magamat, ami a legtökéletesebb közvetítő eszköz köztem és a világ között. Majd a dalok sikerein felbuzdulva musicalírásba is kezdtem, s bár nem jutottak el sem a dalok, sem a darabok egyetlen színpadra sem, mégis nagyon büszke vagyok rájuk. Csodálatos mementói annak a korszakomnak. Végül a második musicalemnél nagy akadályokba futottam: elfogytak az eszközeim. Mivel igazán sosem tanultam zeneszerzést, volt egy pont, ahonnan már képtelen voltam tovább lépni. Maximalista vagyok és nem tűröm a keveset. Vagy megy minden profin vagy nincs értelme csinálni.

Ha mondhatjuk, ez volt az én fordulópontom, amikor ismét a próza felé fordultam. Ekkor dönöttem el, hogy valóra váltom a régi álmomat és ponyvaíró leszek – és azt a műfajt választom, amit a legjobban szeretek.

A regényed műfaja horror, és azt is tudom, hogy szereted Stephen King írásait. A kettő közt van bármi párhuzam? Tudnál nekünk kicsit mesélni arról, hogy miért pont ezt a stílust választottad? 

A stílus adta magát. Nem is volt kérdés, hogy amit írok, az misztikus lesz, hátborzongató, és igazi, régivágású, keményvonalas horror. De volt ebben egy pici tudatosság is. Napjainkra ez a műfaj már nagyon felhígult, ha mondhatom így “elszoftosodott”.

Mire gondolok? A vámpír, aki nem iszik embervért, nem vámpír többé. A zombi, akit a szerelem ismét emberré változtat, nem zombi már. Sőt, a vérfarkas sem vérfarkas, ha képes uralni állati mivolát. Ezek a történetek nem véletlenül voltak régen vadak és rémísztőek. Tanmesék voltak, az emberi félelmek kivetülései. Magyarázat dolgokra, amiket képtelenek voltak megérteni. Nos, szerintem ha a vegetáriánus húst eszik, már nem vegetáriánus többé, mégis, ezeket a történeteket a romantikus tartalom mellett, horror szállal is átszőtték, amik sajnos olyan vékonyak voltak, hogy ki sem bírták a rájuk nehezedő nyomást.

Nekem hiányoztak a régi rémtörténetek. Nem az egyszezonos horrorok, hanem az igazi, vad mesék. Ahol nem mindig győz a jó. Ezért döntöttem a horror mellett. Egyébként irtózatos King-rajongó vagyok. Aki ismer, tudja ezt. És igen, nagy szerepe van abban, hogy én ma író vagyok és horrort írok. Akaratlanul is mentorom lett és tett hozzá minden egyes sorával akaratlanul is a stílusomhoz. Amikor mesélek, abban egy kicsit ő is benne van.

Kép: Demeter Norbert

Kép: Demeter Norbert

Én nagyon ritkán olvasok ilyen témájú regényeket, horror filmet is egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyit láttam. Ijedős vagyok. Félek a szereplőktől, mert a legtöbb esetben bizarr jellemek. Miből merítettél a karaktereid létrehozásához?

Pedig nem kell félned tőlük. 🙂 Ha a gonosz mélyére nézünk, rájövünk, hogy sokszor sokkal sebezhetőbb, mint azt gondoltuk volna. De visszatérve a kérdéshez, a kitalált elemek mellet sok ismerősömből gyúrtam össze a karaktereket. És leginkább reakciókat, viselkedési mintákat vettem kölcsön. Persze én magam is benne vagyok szinte mindegyikben, másképp azt hiszem nem is lehetnének igaziak a szereplők.

A helyszín nagyon magával ragadó. A borítón lévő ház egyszerre hívogató és közben szeretném nagyon is elkerülni. Utazás közben láttad meg a színhelyet ihlető épületet? Merre találhatjuk? 

A ház, ami magát a történetet ihlette, Sopron és az osztrák határ között található, legalábbis erről az útról nagyon jól látható. Persze semmi köze a regényben található Lanky házhoz, inkább csak a hangulata, a kisugárzása indította be a fantáziámat. A magánya és az, hogy olyan elhagyatottnak, lakatlannak látszott. Sokszor figyeltem és arra gondoltam, mi van akkor, ha ez az elhagyatottság csupán látszat? Ha él valaki a falak között? Vagy inkább a falakban? Ez volt az alap, amire végül a regény felépült.

Mikor megkaptam a könyvet az első ami szemet szúrt, hogy milyen hosszú (meg hogy milyen szépek a színei). Mondjuk nem rémisztett meg, imádom a hosszú olvasmányokat. Eredetileg is ilyenre tervezted vagy időközben elkapott a hév?

Oldalszámban nem igazán terveztem. Az első vázlatnál csak hagytam, hadd áradjon ki belőlem az, amennyi ebben a sztoriban van. Ösztönből írtam, így minden gondolat a papíron landolt és várt arra, hogy később majd eldöntsem, van-e helye a kész regényben vagy nincs. Ez a vázlat 160 begépelt oldal lett. Elolvastam és rájöttem: valami hiányzik belőle. Az a plusz, ami csak erre a regényre lesz jellemző, az, amiből egy kulcsmondat is lehet. Amit ha kimondanak, tudni fogják, itt a Lanky ház halott című regényről van szó.

Hetekig kerestem, mire rátaláltam a “suttogókra”, akik, mint az ókori párkák, saját fonalaikat szövik a háttérben és nem tudni, hogy mire készülnek. Aztán elkezdtem beleszőni őket a vázlatba és rájöttem; a munka neheze csak most jön. Mert ez az új szál bedöntött szinte mindent. Megváltoztatta a viszonyítási pontokat, a szereplők reakcióit. Jó néhány újabb fejezet kellett, ami megmagyarázza ennek az új szálnak a hátterét és egyáltalán a létét. A regény pedig dagadt és bár két-három jelenet kikerült a végleges változatból, mégsem apadt. Emiatt aztán később a kiadással kapcsolatban akadtak problémák, de végül minden megoldódott. És már nem bánom, mert tényleg mélységet adott a történetnek. Retteneset és félelmeteset, de így lett kerek a sztori.

Kép: Demeter Norbert

Kép: Demeter Norbert

Rendkívül tudatosan vezeted a közösségi oldalaid, mindig előrukkolsz az olvasóknak valami újjal. Ez nagyon elismerésre méltó. Tanultad ezt valahol vagy egyszerűen csak jön?

Sokszor csak úgy jön. Igazából sok segítséget is kapok. A legjobb barátommal rengeteget agyalunk a posztokon, de általában sokat segít, ha a kreativitásomat fordítom ebbe az irányba. Sok olyan dolgot akarok kipróbálni ezekben a posztokban, amiket más művészetek tesznek: például a képregényfilmek karakerposztereit látva én is megcsináltam a sajátjaimat. Emelett persze sokat keresgélek a neten, sok marketing és reklám anyagot olvasok. Nézem, mit és hogyan csinálnak mások és azt próbálom az én helyzetemre lefordítani és alkalmazni. Na meg sokat hallgatok a megérzéseimre. Az esetek többségében be is jönnek.

Mit üzennél azoknak az íróknak, akik még csak otthon rejtegetik kézirataikat és nem mernek kilépni a nyilvánosság elé?

Nincs mire várni és félni sincs mitől. Legrosszabb esetben kiderül, hogy az embernek nincs ehhez tehetsége vagy mégsem neki való ez a pálya. Persze egyszerre kell nyitottnak és érzékenynek lenni. Tudni kell azt is, melyik kritika építő és segítő szándékú, és melyik az, amelyiket nem kell komolyan venni. Egy biztos, azt a regényt még nem írták meg, amelyik mindenkinek tetszett volna. Így balgaság azt hinni, hogy a mi könyvünk mindenkié. Az embernek tudnia kell a helyén kezelni önmagát és a munkáit. Ha valaki szépprózát ír, akkor annak a közönségét kell keresnie. Ha valaki pedig ponyvában utazik, mint én, neki is a sajátjai felé kell fordulnia. De egy szó, mint száz: nem szabad félni! Lépni kell! Másképp nincs értelme az egésznek.

És itt már valami újdonság készül, amiről egyelőre még nem tudunk többet.  Kép: Demeter Norbert

És itt már valami újdonság készül.. 🙂 
Kép: Demeter Norbert

Köszönjük az inspiráló válaszokat Norbinak, és reméljük, hogy sok helyen találkozhatunk még vele! Addig is megtalálhatjátok őt számos felületen, ahol még többet megtudhattok erről a régi házról és Norbi további írásairól! 🙂 

Ha szeretnétek karácsonyra egy izgalmas horror regényt, akkor nincs más dolgotok, csak a Lendület Magazin facebook oldalán játszani velünk egy kicsit és megnyerni Norbi kötetét! 🙂

 

Kiemelt kép: Demeter Norbert

Szerző:

"Amikor életem végén Isten elé állok, remélem, hogy nem lesz semmiféle olyan kis tehetségem, amire azt mondhatná, hogy nem használtam ki." /Erma Bombeck/