Nincsmenekvés?

Nincsmenekvés?

Mentesíthet a vágy a bűn terhe alól, ha szép?
Nem jogos-e a bánat, ha lelkem nem él?
Meddig kínzol még mond, meddig fájsz?
Meddig téped lelkem meggyötört árbócát?
Engedd szabadon elmém gyilkos, fekete méreg,
mélyen sújtó átok, keserű epe, te féreg.
Had menjek magam, had siessek innen el,
hogy ne legyek játék többé s ne vesszek végleg el.
Had mentsem szánalmas, gyámbászott életem,
büszkeségem csonkját, kivájt szívemet.
Csak hagyj menni kérlek, hogy vissza se nézve
lobogjon hajam s lelkem a kósza szélbe.
Hogy távolról nézzem, ahogy utolsó dobbanásán,
haláltáncot lejtesz érzelmem ledőlt várán.
Hogy még egyszer lássam kihullni kezemből,
mutasd meg, hogy győztes nem lesz a vesztesből.
Ismételd el újra, hogy nem vagyok elég jó,
mutass rá a hibákra mielőtt elnémulsz.
Bizonyítsd, hogy gyenge s keserű lett szívem,
hogy méregbe áztatott, pirosra festett vérem.
Hogy nem vagyok semmi, hogy nem jár nekem öröm,
hogy amit benned láttam, nem valós de örök.
Vagy engedj, hogy vigyem maradék életem,
vagy azt a poklot ami lett mindenem.
Mindenem s semmim, mert fáj a boldogság,
fáj a jövő, a múlt s fáj az igazság!

Írta: Simófi Annamária

Kiemelt kép: https://www.pexels.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.