Ha azt mondom, Valentin nap közeleg, akkor két lehetséges reakciót vélek felfedezni az emberekben.
Az egyik tábor az, aki tulajdonképpen nem is érti, mi végre ez az egész, egyáltalán nem tud vele azonosulni, soha nem is szerette, nemhogy tartotta volna.
A másik táborban lévők szívverése már a szó hallatán is felgyorsul, pupillájuk szívformát ölt, nagy gonddal készülnek meglepni szívük választottját.
A cinikusok és romantikusok csatájánál már csak a marketingeseké nagyobb, akik ha tehetnék, Ámortól nyilakat kölcsönözve lődöznének minden járókelőre, hogy menjen a bolt, szikrázzanak (ha a szemek nem is), de a bankkártyák biztosan. Emellett bebizonyítják, hogy nem csak a szürkének, a rózsaszínnek is létezik ötven árnyalata, amit mind a kirakatba erőltetnek.
Na meg persze van a szinglik tábora. Egyedül úgy képzelem ezt a napot romantikusként, mint a mélyen megélt poklok poklát. Fetrengést az önsajnálat langyos mocsarában, amelyet a rohamokban feltörő könnyzápor kreált és jobb híján a félóránként rám törő falási rohamok szüntetnek meg, míg az ellentáborba tartozóként csupán egy napnak élném meg a sok közül, amely fel van fújva, mint egy jókora héliumos lufi, amelynek alig várok a kidurranására.
Igyekeztem a lehető legszínesebben körül járni a témát, hogy az érdekelt és az érdektelen felek is szemezgethessenek belőle.
Egy kis visszatekintés a múltba
Szent Bálin egy püspök volt, akit keresztény hite miatt végeztek ki. Egy legenda szerint a börtönőr lányát (aki vak volt), pusztán a hitével meggyógyította, azaz visszaadta a látását. Kivégzésének napja február 14-e volt. Az ezt megelőző napon írt a lánynak egy búcsúüzenetet, amelyet így írt alá: „A te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek.
A későbbiekben, Európában hagyománnyá vált, a szerelmesek napja lett Bálint nap, majd átvándorolt Amerikába, ahol jó adag marketinget kapott, emiatt is hiszik azt sokan, hogy tőlük származik.
Magyarországra az 1990-as években érkezett vissza már Valentin napként.
Ami a szokásokat illeti:
Japánban, a nyugatiétól eltérően a hölgyek ajándékozzák meg csokoládéval imádottjukat, de akár férfi ismerőseiket is, nincs kiélezve a szerelemre. Erre adott válaszként, egy hónappal később viszonzásként fehér csokoládét kapnak ajándékba. Ez a nap a White Day nevet viseli.
Olaszországban a szerelmespárok hidakon, vagy folyóknál, tavaknál találkoznak, ahol nevük kezdőbetűjét vésik lakatokra, lezárják azokat, a kulcsot pedig a vízbe dobják egy kívánság kíséretében.
Finnországban viszont a barátság napjaként ünneplik a Valentin napot, egy egyszerű szimpátia kifejezéseként küldenek egymásnak képeslapot, kisebb ajándékot.
Napjainkban Magyarországon:
Úgy látom, az embereket egyre kevésbé hatja meg a Valentin nap. Persze mindig voltak és lesznek is reménytelenül romantikusok, akik kapva kapnak az alkalmon, és úgy söprik a szívecskés bonbonokat a pultokról birtokukba, mint az eszelősök. Mire elérkezik a nagy nap, teljesen átszellemülnek, könyörtelenül vetik rá a szerelmes fátylat boldog-boldogtalanra, ami elől minimum egy ashram nyújt menedéket. Jobb esetben két átszellemült kerül teljes extázisba, de ez már az ő történetük.
Részemről, ami az ünnep iránti igazi lelkesedést illeti, azt valahol elhagytam a 16. életévem környékén, vagyis talán abba az egy művészi gyertyába öntöttem, amit igazi fahéjjal illatosítottam és szív alakú formába öntöttem az első szerelmemnek. Gyakorlatilag végigfaggattam a fél baráti társaságot, szerkesztőtársakat, nőket, férfiakat. A vélemények közel azonosak.
Sztoritájm
Rose: Egyszer a barátom anyukájától kaptam bonbont. Tudta, hogy a fia úgy is elfelejti. Ráadásul anyuka is adta át, hogy Valentin napra kapom a kisfiától.
Meg még gimiben volt egy srác, aki reggel beállított egy rózsával. Mindenki tudta, hogy nekem hozta. De egyszer sem mert odajönni hozzám. Aztán már mindenki leosztott hogy milyen szívtelen vagyok, hogy nem fogadom el a virágot. Aztán az utolsó óra előtt elszánta magát és odaadta. Persze a virág már félig meghalt addigra.
Donáta: Én őszintén bevallom, hogy mindig kib.szott csalódott voltam tinikoromban a Valentin napokon. Valahogy mindig azt reméltem, hogy majd ezen a napon történik egy csoda és az aktuális kiszemeltem egyből belém szeret, megkéri a kezem, összeházasodunk és családot alapítunk. Soha nem történt semmi.
Ezért később a legjobb barátnőmmel anti valentin napot tartottunk, és hatalmas pizza zabálást tartottunk február tizennegyedikén.
Széni: Még azt az erőbedobást is sajnálom a Valentin naptól, hogy foglalkozzam vele. Ha van valakim, vele az összes nap a szerelemről, odafigyelésről szól, és kész. Esetleg elkap egy ilyen szentimentális hülyeség 14-én, hogy “nem vagyok egyedül Valentin napon” és ez jó érzéssel tölt el.
Középsuliban nekem is volt egy fiú osztálytársam, aki jófejségből behozott egy bonbont és minden lánynak adott egyet belőle, és mindenkit megölelt, na az mondjuk jól esett és valahogy nem volt olyan giccsesen megjátszott, olyan mű.
Zsú: Nálam a Valentin-nap valahogy sose kötődött igazán a szerelemhez, inkább a szeretethez. Például a szüleimmel is szoktunk ilyenkor egymásnak venni valamit, többnyire csokit.
Ha pedig sztorikat kellene feleleveníteni, az jut eszembe, hogy gimiben a barátnőkkel is megajándékoztuk egymást, hiszen azért, hogy épp nem volt senkink, a csokit még szerettük, és miért ne adtunk volna egymásnak, a csokievésre minden alkalmat meg kell ragadni. Szintén középsuliban ilyenkor tettek ki mindenki nevével üzenő borítékokat a folyosóra, amelybe titkos üzeneteket vagy nem titkosakat lehetett küldeni. Ha gonosz kedvünk volt, akkor bedobáltunk névtelen leveleket mindenkinek, hadd töprengjenek kitől kapták, de azért mindig küldtünk páran egymásnak is csak úgy, mert ki ne szeretne kedves üzenetet kapni, ha nem is szerelmeset, de igaz barátságosat.
Amúgy meg alapvetően rosszul vagyok a mindent beborító Valentin-napi őrülettől, plüssöktől, szívektől, gagyi fehérneműktől stb… Akik szeretik egymást, azoknak nem kell egy külön dátum, amikor ezt kimutathatják, hiszen bármelyik nap, sőt az összes alkalmas rá. A Valentin-napban egyedül a csoki a jó, de csokit bármikor szívesen fogadok, meg is őrülnék, ha csak évente egyszer kapnék.
Rásó Attila: Mi egyszer egy kávézóban ültünk egy baráti társasággal Valentin nap este. Jött egy lány aki rózsákat árult, ment asztalról-asztalra. Mi tőlünk is megkérdezte, hogy “Rózsát?” nutellás édes mosollyal. Én ránéztem haveromra (Gergely) majd a csajra és csak annyit válaszoltam: Köszönjük, nem, ma már kapott egyet!:
Konklúzió
Talán ez az egész szerelem-ünnep csak egy mondva csinált valami, egy apró reménysugár azoknak, akiknek szükségük van arra, hogy valamibe kapaszkodhassanak. Egy alkalom arra, hogy „hivatalosan” is eljárhassák a szerelmesek nász táncukat, mert feszíti őket az érzés. Nem tisztem pálcát törni senki feje felett, az én véleményem is csak egy a sok közül.
Igazából a fantázia nem abban van, hogy ezen a napon jeleskedjünk, ádáz harcot folytassunk a kínálatok megkaparintásáért, mélyen a zsebünkbe nyúljunk, ezzel próbálva meg lenyűgözni, szeretetet adni, hanem abban, ahogy egy érzést meg tudunk őrizni és kincsként tekinteni rá minden egyes napsugaras és ködös napon. Ne kelljen ahhoz ünnep, hogy időt és energiát fordítsunk arra a személyre, aki fontos nekünk, hiszen ahogy a lényeg is sokszor az apróságokban van, úgy egy szerelmi vallomás is helyet kaphat az egyszerű hétköznapokban.
Történet forrása: Wikipédia, képek: tumblr.com, gliphy.com
