Ő

Ő

Minden szerelem gyönyörű, értékes és emlékezetes. Ugyanakkor fájdalmas is. Szeretünk valakit tiszta szívvel, aztán egyszer csak jönnek a próbatételek, melyek vagy kiállják a próbát, vagy nem. Vagy túlesünk a nehéz helyzeteken, és közös erővel mindent megoldunk, vagy a felesleges próbálkozások után inkább továbbállunk. Van, hogy megéri a küzdelmet, van, hogy nem. Én szerencsés vagyok, találtam magam mellé valakit, aki nem csak, hogy kiegészít, de erősíti bennem azt, amitől erősnek és legyőzhetetlennek érzem magunkat. Mert együtt azok vagyunk.

Gyerekkorom óta kiolvastam az összes létező romantikus regényt, és megkönnyeztem minden filmet, mely nyomokban romantikát tartalmazott. Minden kapcsolatban vártam azt az érzést, melyet a képernyő, vagy a könyv lapjai adtak nekem. Hiába. kamasz koromban sosem voltam szerelmes, így visszagondolva biztos vagyok benne. Néha fel-fellángolt bennem valami hasonló érzés, de hamar elszállt. Tudtam, mit keresek, tudtam mire vágyom, de felesleges köröket futottam. Talán majd ő..  –gondoltam mindig. Voltak igazán jó kapcsolatok az életemben, de soha nem éreztem igazi, mindent megváltó kötődést. Hiába teltek el hónapok, vagy évek. Soha nem váltam eggyé senkivel.Mostanában, mikor őt nézem alvás, vagy épp evés közben, azon gondolkozom, hogy miért kellett eddig nélküle élnem.

Kép: www.pinterest.com

Miért kellett átverekednem magam olyan kapcsolatokon, amelyek csak elvettek és nem adtak? Aztán rájövök, hogy akkor valószínűleg nem az az ember lennék, akibe Ő beleszeretett. Neki így kellek, így szeret. Minden harcom és csalódásom azért volt életem során, hogy megformálódjak azzá az emberré, akire neki van szüksége, nem másnak.Ez szerelem. Biztosan tudom, hogy az, mert az elválás gondolata valódi fájdalmat hasít belém. Mi van azonban, ha valóban elválás fenyeget? Annak ellenére, hogy a tökéletes szimbiózisunk masszív. Az élet mindig áskálódik és próbál keresztbe tenni. Néha sikerül, néha nem. Mindez csak attól függ, mennyi erőt tudunk meríteni a másikból. Kialakult egy burok, amelyben mindig biztonságban vagyunk. Csak ő és én. Ez a burok a saját szeretetünk és annak sajátosságai. A közös szeretet nyelvünk, amit csak mi értünk. Ez a fogalom pedig egyre határozottabb, töretlenebb és mások számára megközelíthetetlenebb. A furcsa az, hogy ezt én nem akartam, nem vágytam vagy követeltem. Ez az érzés magától jött, az első csók után. Csendesen, gyönyörűen, mint mikor hullni kezd a hó. Szerintem ő ezt nem is tudja, csak egyszerűen érzi, mert természetes minden, az első érintések óta. Így biztos vagyok benne, hogy ugyanazokat az érzéseket éli át, mint én.Csak szeretni tudom Őt, mert képes vagyok olvasni a tekintetéből. Mert egy kósza ölelés át tudja változtatni a szörnyű hangulatom. Mert mindent neki akarok elmondani először és mindenben az ő véleménye a mérvadó. Ha nem tetszik neki egy körömlakk, automatikusan már nekem sem. Ez nem azért van, mert elveszítem a személyiségem, hanem egyszerűen csak összefonódik az övével. Összefonódik a két fél, és egy számunkra tökéletes egészet alkotunk. Ezt pedig nem veszíthetem el. Ez életem eddigi legszebb és legkiérdemeltebb ajándéka.Minden este, mikor a megszokott pózunkban elalszunk, hálát adok egy pillanatra, mert tudom, hogy reggel is ott lesz mellettem. Mint ahogy holnap, holnapután és azután. Ha közvetlenül nem is mellette ébredek majd néha, mert az élet beleköp a müzlinkbe, akkor is ő lesz az első gondolatom.

A legjobb az egészben pedig az, hogy ez oda-vissza fog működni. Minden egyes harcot meg fogunk vívni. Ő értem, én érte, vagy mi egymásért.

Ha örökké élhetnénk, örökké szeretném.

Kiemelt kép: https://www.tumblr.com

Szerző:

Mindig is szerettem írni, de jó pár évig nem foglalkoztam ezzel a hobbival, mivel nem gondoltam úgy, hogy bárkit is érdekelnének a gondolataim. Aztán jött a Lendület Magazin. Először csak egy novellámat jelentették meg, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy szerkesztő lettem és egy zseniális csapat tagja vagyok, akiknek köszönhetően egy régi szenvedély újra lángra kapott. Azóta is igyekszem olyan dolgokról írni, amik mindennaposak és hasznosak, de egyik legfőbb motivációm, hogy olykor kiöntsem a lelkem.