Október 22.

Október 22.

Kapaszkodom belé, kergetem, virágos szoknyákkal és apró, vékonyka cipőkkel próbálom még itt tartani, mohón és éhesen próbálom bekebelezni még megmaradt fényét és színeit, de nem tágít. Elmegy. Mert ő megteheti. Nem is törődik azzal, milyen mély sebet hagy bennem. Friss, meleg sebet, melybe talán belezártam egy keveset belőle.

Szürke köntösökkel, s a melegség szeretetteljes illatával várom őt. Teáscsészét szorongatva tekintgetek ki a korán sötétedő utcára, és összeszorul a szívem. Finoman belém mar, gyengéden karcolgatja a szívemben őrzött nyári napok emlékét, s kitaszítja azokat. Nincs helye, nincs, ahová beköltözhetne, nem engedem, harcolok ellene, nem adom fel a nyár meleg dallamát az ő rideg, szürke szerenádjáért. Én nem ilyen dalra vágyom. Apró nyöszörgései futnak át a testemen, vacogtató, didergető gyöngyként peregnek le rózsás, kicsípett arcomon, s végül tenyeremre hullnak.

5c94c442f537285568da85d2c9078da2

Megvagy… Nem szabadulsz, nem engedlek. Foglak, és egy aprócska kis dobozba zárlak. Ott majd megpihenhetsz, újjászülethetsz. Mindenhová magammal viszlek, egy percre sem hagylak otthon a jégvirágos ablakpárkányon. Mindig velem leszel egy pici, kopott, ám de erős faragású dobozban, melyet úgy hívnak: szív.

Szerző:

Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)