Oldódás

Oldódás

Azt mondják, a szeretet kötelék. Hogy lefog és visszatart. De én nem így érzem. Inkább folyónak látom. Amely mindig árad, akkor is, ha nem akarjuk. Mindenki felé. Hol kis patakként, hol hömpölygő, egybefüggő, megállíthatatlan folyamként közelít. Néha kitölti a holtágakat, részeire szakad, megosztja magát. Valamikor pedig egyszerűen elapad,  mert irányítani próbáljuk. Ez a mi döntésünk. Itt hibázunk. Köveket pakolunk a folyam elé, hogy ne is lássuk, ne is érezzük. El akarjuk rejteni. Megszüntetni, mintha bajok okozója lenne.  

De akármit teszünk, a víz mindig győz. Nem tűri a képmutatást. Elárul minket, mert talán tudja, mi az igazán jó nekünk. Kimossa, kioldja a félelmeket. Nesztelenül, óvatosan. Észre sem vesszük, és az eddigi világképünk megváltozik. Áttöri a gátjainkat. A felszínre tör. És akkor már nincs, ami megállítaná. Nem hagy választást. Muszáj mély levegőt venni, és végül elmerülni benne.

Csak ez az egy út létezik ahhoz, hogy új emberekké váljunk. Hogy magunk mögött hagyjunk mindent, ami el tudná téríteni. Feloldódni, elmerülni. Majd újra összeállni. Egymáshoz kapcsolódni. Mint az ásványok a kövekben. 

Oldódom: tenger leszek, határtalan, parttalan. 

Összeállok: hegy leszek. Magasra nyúló, vakmerő.

Boldog leszek, mert nincs választásom.

Kép forrása: Flickr