Omlásveszély

Omlásveszély

Volt az a régi ház a kert végében, nem tudom emlékszel-e még.
Mindig csak úgy pergett le róla a sárga vakolat a narancssárga naplemente ostroma alatt.
Már nem nappal, de még nem is éjszaka.
Áldott köztességek.
Utoljára is olyantájt jártam arra, egyik oldalról a az égőszín szuronyok hada, másfelől meg cigarettafüstöt és rádiószót szűrt meg a bőröm.

Most is csalánon kell átgázolnunk, hogy belépjünk.
Ezeknek az elhagyott helyeknek furcsamód mindig olyan otthonillatuk van.
Csak le kell törölni a magány mázát az ajtófélfáról és máris ott van előtted, tisztán a múlt.
Lecsupaszítva, mégis minden lényeget mellőzve.

A festett cserépdarabok, újságpapírfoszlány.
A túl veszélyes szobák misztikuma, ahová nincs bejárás.
„Rád fog szakadni” – mondják.
A titkon mégis a küszöbön túl hagyott, tétova gyermeklábnyomok.

Forrás: pinterest.com

Forrás: pinterest.com

Tudod, néha azt képzelem, hogy olyan vagyok, mint ez a ház. Sőt.
Én vagyok ez a ház.

Rémítenek a naplementék, az estek előszele.
Nem akarok egyedül maradni éjszakára.
Tudd, meg, hogy csalánon kell átvergődnöd, ha be akarsz lépni hozzám
(A mesebeli sárkányról meg ne is beszéljünk az ajtó mögött)
A földön színes üvegszilánkok, talán megsért. Vigyázz.
Újságpapírfoszlányok. Emlékek.

A magány máza az ajtófélfán.
Örökre lezártnak hitt, roskatag tetőszerkezetű múltbéli szobák.

Söpörj félre kérlek mindent.
Kell a hely neked.
Mert itt vagy.
Most érsz azokhoz a bizonyos szobákhoz
A túl veszélyeshez.
Tétova gyereklábnyom a küszöb mellett
Tartógerendák roppanása.

Vajon most maga alá temet téged, ezzel mindörökre megtartva magának?
Ez most a mennydörgés előtti csend vagy csak valahol szélesre tártak egy ablakot?

Kiemelt kép forrása: pinterest.com

Szerző:

"Ha itt nem találsz, keress meg ott."