Vegyes érzések kavarognak bennem. Karácsony elő estjén járunk. Felkerekedtem a nagyvárosból, magam mögött hagyva nyüzsgő hétköznapjaimat, az idegen forgatagot.
Idén valahogy végeláthatatlanul hosszúra nyúlt a várakozás. Mintha a kelleténél korábban kezdődött volna. A figyelmeztető jelek a boltokban, miszerint ünnep jön, már november végétől szúrták a szemem. Senkit sem érhetett váratlanul, hiszen négy teljes hetünk volt a hangolódásra, de még ma is, a szembe jövők minimum 80%-a csomagolópapírt lobogtatott a kezében. Úgy tűnt a ma esti program mindenkinek az ajándékok ünneplőbe öltöztetése lesz.
Utazva a buszon a fülem megbotlott egy beszélgetésben. Nem tudtam nem hallani, talán az egész busz így volt ezzel. Két nővér beszélgetett, egyikük a vonal túlsó végén. A kapcsolatukról, egy fiúról, aki a kapcsolatuk megrontója kezd lenni. Körülöttem nyúzott testek rázkódtak álomba. Mindenki fáradt. Vagy csak az én fáradtságom láttat annak mindenki mást is.
Utaztatom a szívemet otthonra, a családomhoz. Sehol máshol nem lennék szívesebben. Sehol máshol nem tud jobban pihenni, mint egy szerető család biztos karjaiban.
kép: www.tumblr.com
Már tudom, hogy reggel az első dolgom az lesz, hogy vadul keresni kezdjek valamilyen zenei válogatást, kissé eltérőt a boltok hangszóróiból ömlő rongyosra hallgatott darabokétól. Aztán nyüstölöm a család többi tagját, hogy állítsuk már a fát és díszítsük és süssünk-főzzünk. Egy pillanat alatt belém költözik az energia, kislányos izgalmam hevében még azt is elfelejtem, hogy valójában lassan harminc leszek. Kit érdekel. Azt hiszem ez az egyik titok. Hogy mennyire vagyunk képesek előcsalogatni azt a gyermeki énünket, akik valaha voltunk, hiszen nem túlzok ha azt mondom, gyermekként mindenkinek ez volt az év legszebb időszaka. Mindannyian rajongásig imádtuk.
Emlékszem, az öcsém még egész kicsi volt, és szerettük volna megrendezni neki a tökéletes karácsony reggelt. Fogalmam sincs hogyan sikerült bediktálnunk a szomszédos szobába és ott tartanunk, amíg mi nagy sebbel-lobbal, a lehető leghalkabb “ne a szaloncukorral kezdd, hanem az égővel” címszavú vitáink közepette feldíszítettük a fát, elrendeztük alatta a csomagokat, majd egy csengettyűvel jeleztük, ebben a szobában csoda történt, valaki járt itt, és lám, karácsonyfa, zene, ajándék, kész díszlet fogadta. Csodálkozó tekintetére a mai napig emlékszem, a kis naiv fiúra, akinek az álla a padlót verdeste a meglepetéstől. Fel sem tűnt neki, hogy addig nem voltunk sehol, nem is feltételezett semmit. Imádtam meglepetést okozni neki.
Mára már felnőttünk. Tudjuk, hogy a csodákat magunk teremtjük. A szeretetet, ami körülvesz minket, mi tápláljuk, meghittséget mi csempészünk őszinte beszélgetésekkel, pokróc alatti olvasmányokkal, sarokban kószáló gyertyalángokkal.
Együtt díszítjük a fát és most vele folytatódik a vita arról, hogy mi legyen az első, ami helyet kap a fán, hova kerülnek a kis és a nagy gömbök.
Tudom, ezer éve lejárt lemez ez a Reszkessetek betörők is (az első), de én és a nővérem minden évben megnéztük, nevettünk Kevin leszakadó szatyrain, a falnak nyomott arcon, a beszólásokon. Nem is a filmhez ragaszkodom, hanem azokhoz a levetkőzhetetlen pillanatokhoz, amiknek emléke hozzám nőt, és amibe most nyakig burkolózom. Idén nem lesz közös a karácsony a sok-sok kilométer miatt, de megnézem, a tiszteletünkre és elküldöm neki a vicces részekről szóló kommentáromat. Ő természetesen nevetni fog, mert sok más között ez is olyan közös valami, amit csak mi érthetünk.
Anya a lelke ennek az egésznek. Ő vállalja az oroszlánrészt, az ő szíve dobban még a minket körülvevő falakban is. Erős kézzel és szakadatlan energiával tartja össze és számon mindhárom gyermeke hülyeségét és szeretni valóságát. Ezúton is köszönet érte.
Apa pedig… Talán lekukkant hozzánk odafentről és mosolyog. Szükségem van erre a tudatra, szükségem van arra, hogy mindig emlékezzek rá és közénk csempésszem valahogy, ha máshogy nem, bebeszélve magamnak, hogy létezik egy kis ablak ég és föld között, amin láthat minket, amikor csak akar.
kép: www.tumblr.com
Szerencsés vagyok. Minden fáradtság ellenére, a nehezebb időszakok ellenére megadatik, hogy visszaköltözhessek gyermeki énembe és csak örüljek, magának az örömnek is. Aztán, amikor eljön az ideje, erre a példára megadhassam az én családomnak ugyanennek a lehetőségét.
Az összetartozásét.
Szívből kívánok mindenkinek szeretettel teljes, boldog karácsonyt!
