out of the woods.

out of the woods.

 

– Csakis téged akarlak. Szeretsz?

– Igen.

– Adnál nekem még egy esélyt?

 

Annyira beleéltem magam ebbe az egészbe, hogy egy pillanatra megfeledkeztem arról, hogy milyen rideg is a valóság. Fiatal voltam még, hittem a csodákban és a varázslatban, s túlságosan naiv is volt, ami tökéletes volt ahhoz, hogy bedőljek minden egyes hazugságodnak. Én tényleg hittem benned, jó embernek gondoltalak, aki csakis a legjobbat akarja nekem is. De a pofon olyan hirtelen jött, s komoly erőfeszítésembe lekerült, hogy lábon tudjak maradni. Mintha egyszerre foszlott volna szét minden egyes álmom, mintha kivágták volna alólam a padlót, s mintha mindenem elveszett volna.

Mindenki figyelmeztetett körülöttem, hogy vigyázzak veled. mert te nem olyan vagy, mint a többiek. De én mégis a te oldaladon álltam, s bíztam benne, miattam meg tudsz majd változni. Hónapokig könyörögtem neked, te mégis a piacra dobtad szívemet. Hazudtam érted, segítettem rajtad, de neked egészen a végéig csak egy játék maradtam. Nevettél, ahogyan utánad rohanok, s kihasználtad kedvességem. Sosem kellettem neked igazán. Neked az kellett, hogy valaki melletted legyen, akit tudsz irányítani, aki vak annyira, hogy a csillagokat is lehozza érted. És én megtettem. Minden egyes alkalommal.

 

– Sosem gondoltam volna, hogy valaha megismerek egy olyan embert, mint ő. Úgy érzem ő az, akire mindig is vágytam!
– Van valami, amit tudnod kellene róla…

 

Annyit imádkoztam érte, annyit kértem és könyörögtem neked, hogy valahol útközben elveszítettem önmagam. Már én sem tudtam, hogy mennyit fog ez tartani. Pár hónapot vagy csupán három napot? Mégis, minden egyes alkalommal, amikor véget próbáltál vetni ennek, mert neked valami nem kedvezett, könnyes szemmel könyörögtem, maradj. S te maradtál. Minden egyes alkalommal. De nem miattam. Miattad. Mert láttad, mekkora hatással vagy rám, s mennyire kitudod ezt majd használni. Élvezted, hogy térdre borulva kértelek, hogy ne menj el. Majd kihasználtad a helyzetet, hogy magadnak szerezz valamit.

De nem bánom. És nem is haragszom rád. Mert szükségem volt rád, szükségem volt arra a leckére, amit tőled tanultam, hogy most az az ember lehessek, akinek lennem kell. Most már látom hibáid, ismerem az összes hazugságot, amit a szemem mondtál. Most visszanézve rá, rájöttem, én is hibás voltam. Mert féltem továbblépni, féltem elsétálni tőled és féltem a magánytól. Meg kellett tanulnom, hogy nem választhatok mást saját magam helyett. Én vagyok az első, az én boldogságom a legfontosabb, s ne áldozhatok fel mindent egy olyan emberét, aki sose választott engem tiszta céllal. Szükségem volt a történtekre, hogy mindezt megtanulhassam. Ezért nem haragszom rád.

 

– Szeretsz?

– Igen.

– Adnál nekem még egy esélyt?

– Nem.

 

Kiemelt kép: https://www.vmovier.com

Szerző:

Lovász Szilárd
"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás