A mai regény, amit bemutatnék nektek, egy elsőkönyves szerző műve és meg kell mondanom, ebből mit sem tapasztalni a történet olvasása folyamán. Bár talán ez nem is csoda, hiszen az író a Blizzardnál is dolgozott kalandmesterként, ért a történetszálak csavarásához. Amikor az Agave Könyvek közhírré tette, hogy az év legjobb fantasy debütálását idehaza is kiadják, rögtön nagyot dobbant a szívem, mert mind a téma, mind a borító borzasztóan megtetszett. A szerzőről tudni érdemes, hogy gyakorlott kardforgató, ami a regényben kiemelkedő szerepet élvez, bár igaz, a könyv flintlock, azaz „flintás” fantasztikum, amelynek alapvető vonása a tűzfegyverek megléte. A hagyományos, vagyis az epikus, vagy hard stílusú fantasy egy olyan válfaja ez, amely a középkorinál fejlettebb, de a jelen valóságnál primitívebb világokban játszódik. Jellemzően a muskétás korszakból merít ihletet, ahogy jelen esetben is történt.
A regény egy sok áldozatot követelő, hosszú háborút követően játszódik, amely a Mély Királyai és a Névtelenek között zajlott. Ezek halhatatlan mágusok, valóságos istenek. Főszereplőnk, Ryhalt Galharrow parancsnok az egyik Névtelen elkötelezettje, ám amikor éppen nem Szarkaláb küldetéseit teljesíti, zsoldosként minden mocskos munkát kénytelen elvállalni, hogy ő és az emberei megélhessenek. Napról napra tengődnek, alantas vágyak és függőségek rabjai, önmagukat sem becsülik túl sokra. A peremvidéken élnek, amely éppen csak elválasztja az élhető világot az élhetetlen Kárhozattól, amely az Üresség Szíve bevetésekor jött létre, amivel egykor sikerült ideiglenesen visszakozásra késztetni a Mély Királyait. Ebben a világban fényenergiával üzemeltetnek mindent, és vannak olyan különleges erővel bíró emberek, akik a három hold fényéből kinyert villel különböző varázslatokat képesek végrehajtani. Másik kulcsfiguránk, Ezabeth Tanza grófnő, aki remekül űzi ezt a mesterséget, nem mellesleg egy lángelme, aki olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a Valengrad városát. Galharrow öt év szünet után újra parancsot kap Szarkalábtól, mégpedig hogy mentse meg ezt a nemesasszonyt.
Aki egy kellemes kalandregényre számít, azt ki kell ábrándítsam, az Éjszárny nagyon sötét világba kalauzol el minket, tele vulgáris káromkodással, vérrel és harccal, amely rémisztő és pikáns esszenciát ad a regénynek. Ezeken túl jól ábrázolt és felépített karakterekkel dolgozik, illetve nagyon jó ütemben zajlik az információadagolás is, mind az emberiséget a Kárhozat teremtményeitől óvó Nall-gépezet rejtélye körül, mind a parancsnok múltjának feltárulásának tekintetében. Sokszor hittem azt, hogy Martinos fordulattal élve egy-egy szereplő, aki idő közben a szívemhez nőtt, elenyészik, de az író mindig meg tudott lepni egy-egy jól időzített és oda illő, mégis megdöbbentő fordulattal. Antihősök, torz szereplők és undorító, egyben ötletes teremtmények tárháza tárul elénk, amelyek éppen az esendőségük, vagy rondaságuk miatt szerethetőek. Nekem kifejezetten tetszett a romantikus szál a történetben, ahogy egy húsz esztendős szerelem újra lángba borul és a kamaszos lelkesedés helyét átveszi egy mélyebb és megtörtebb valódi érzés. A regény jól bemutatja az emberi gyarlóságokat, a sors forgandóságát, ahogy a szép reményű ifjak élete kudarcba fullad, vagy egy poklokat megjárt, bűnöket halmozó ember jó útra térhet.
Szerintem egy igazán kemény és egyedi világot alkotott McDonald, én biztos vevő leszek A holló jele sorozat további két kötetére is, ami jövőre fog napvilágot látni az Agave Könyvek gondozásában. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a sötétebb, negatív hangvételű, horror elemekkel tarkított történeteket, odavannak új képzelt világok felderítéséért, vagy éppen szeretik a groteszk, fanyar humort. Nekem ezek mind a szívem csücskei, így az első rész rögvest belopta magát a kedvenceim közé.
