Ahhoz, hogy megtaláld önmagad, el kell hogy vessz. Papír városok papír embereknek

Ahhoz, hogy megtaláld önmagad, el kell hogy vessz. Papír városok papír embereknek

Sajnos, amikor a moziban adták ezt a filmet lecsúsztam róla. Ám, bepótoltam hiányosságomat, így utólag megnéztem. Azt kell, hogy mondjam, nekem kimondottan tetszett, annak ellenére, hogy az IMDB adatbázisában nem szerepel előkelő helyen. Én mégis pozitív élményként éltem meg ezt a filmet. Talán azért, mert mint sok más filmben is, kicsit itt is magamra ismertem. Egy rövid ismertető a Paper Towns című filmről.

 

the_towns_were_paper_by_surrexi-d5jpp13

 

Azt hiszem, mindannyian voltunk szerelmesek egy szomszéd lányba. Itt kezdődik el hát, ennek a filmnek is a története. A bevezetőben megismerkedhetünk Q-val, vagyis Quentin-el, aki óvodás kora óta szerelmes Margo Roth Spiegelman-be. Az első perctől kezdve barátok lesznek, ám idővel, megszakad kapcsolatuk, de Q továbbra is mérhetetlenül szereti ezt a számára különleges lányt. Majd a középiskolában találjuk magunkat, ahol megismerhetjük főhősünk barátait, Bent, valamint Radart. Főhősünk láthatjuk, hogy próbál egy átlagos srác úgy tenni, mintha nem lennének érzései egy lány iránt. Mire megszokta volna az új helyzetet, Margo megjelenik Quentin szobájába, s a segítségét kéri, hogy bosszút állhassanak azokon, akik a lányt bántották. Elkezdődik hát egy hétköznapi gimis fiú nem hétköznapi története, ahogy bele vág élete egyik legnagyobb kalandjába. Margo az első akció után eltűnik, ám Q a nyomokat követve a keresésére indul, hogy megmentsen egy különleges lányt.

 

PAPER TOWNS

 

Igen, egy újabb John Green adaptációról van szó. Úgy hiszem, őt nem kell bemutatnom, hiszen a nagy sikerű Csillagainkban a hiba című alkotást is neki köszönhetjük. Azt kell, hogy mondjam, számomra nagyon tetszett az alap ötlet, akkor is, ha nem annyira sikerült vászonra vinni. Én mégis megtaláltam magamat a főhősben. Könnyen tudtam vele azonosulni. Egy hozzám hasonló karakterről van szó, amibe most nem mennék bele. Legyen elég annyi, ha szeretek valakit, akkor azért én is bármire hajlandó vagyok. 

 

papertowns

A zenét mindenképp ki kell, hogy emeljem, mert nagyon eltalálták. Minden szám a megfelelő jelenethez tartozik. A filmnek egyébként nagyon jó atmoszférája van, a képekkel, a poénokkal, és azzal a sok érzelemmel, amit a felszín alatt rejt. A történet egyszerű, tartalmaz kliséket, ám vannak benne olyan metaforák, amelyek ügyesen ki is rántják a művet ebből a skatulyából.  A színészek inkább csak átlagosak, de ez még talán jót is tesz az alkotásnak, mert nem viszi el a történetről a figyelmünk az erőltetett színészi játék. Az a véleményem, hogy a Papír Városok, mond valamit, mivel mindenki kicsit is magára ismerhet, vagy felfedezhet némi párhuzamot a saját éltével. Itt van például Margo, aki tipikus megformálója a mai lányoknak. Van egy srác, aki őrülten szerelmes belé, és képes lenne a világ túl felére is utána menni, ám ennek a lánynak mégsem elég a jó, akkor sem, ha az orra előtt van. Margo sem találja önmagát és nem tudja, mihez szeretne kezdeni, ezért elindul egy nagy kalandra, új életet kezdeni, hogy megtalálja az élet értelmét.

 

paper-towns-nat-wolff-austin-abrams-justice-smith

 

A film a barátságot is remekül ábrázolja, ahol a főhősök együtt indulnak útnak, egymás mellett állnak a bajban egészen a végéig. Azt hiszem, én magam is ilyen barátokról álmodom. Ám mindezek mellett a legfontosabb talán az, hogy mindig kockáztatni kell, a komfort zónánkon kívül. Néha be kell vállalni dolgokat, akkor is, ha veszélyesnek, vagy épp őrültnek tűnnek, hisz, így lesznek örök emlékeink, amik a későbbiekben majd mosolyt csalnak az arcunkra.

 

 

 

Szeretem azokat a filmeket, amiknek van mondanivalójuk. Még akkor is, ha nem 10-es értékelést kapnak. Autós túra, szerelem, barátok, emlékek. Nincs is másra szükség. Pozitív élményként éltem meg ezt az alkotást. Aki még nem látta, annak javaslom, nézze meg legalább egyszer.  Mindenkinek jár egy csoda.

Szerző:

1991.december 26-án láttam meg a napvilágot. Zalaszentmihályon élek. Hobbim a fotózás, film/sorozat nézés, sportolás, online gaming. Szeretem a művészeti ágakat mert bármi lehet műalkotás.