percenként elérhető, de vajon kinek?

percenként elérhető, de vajon kinek?

“Percenként elérhető, de vajon kinek,

ki foglalja le ennyire gondolatait,

s mit kellene nekem már tennem,

ha engem végleg nem keres.”

                                                                                                                                                     Lovász Szilárd

http://www.tumblr.com

 

Néha még mindig eszembe jutsz. Csak úgy cikáznak a fejemben a közös emlékek, újraolvasóm a régi üzeneteket, s előkeresem a szekrényem mélyéről az összes közös képünk. Mégha egyetlen pillanatra is nézem őket, olyan jó érzéssel töltik el a lelkem. Ilyenkor általában azt is megengedem magamnak, hogy egy-egy könnyet is elhullassak a régi szép idők gyászolásaképpen. Csak engedem, hogy a földre hulljanak könnyeim.  Teljesen kikapcsolom az agyam, messze rakom tőlem a telefonom, s átélem az egész újra meg újra. Hiszen én mindenre emlékszem. Talán túlságosan is jól.

Annyi minden van még, amit nem mondhattam el neked. S még megannyi dolog, amit meg szerettem volna tenni. De erre már nem lesz esélyem. Csupán a fejemben játszódhatnak le ezek az apró kis történések, én meg kénytelen vagyok megelégedni mindezzel. Hiszen, ha ismét szemtől szembe állnánk, már nem lenne bátorságom ezeket megtenni. És talán, a szívem legeslegmélyén, már nem is szeretném. Mert akkor minden egyes kísérletem a feledésed csatájához, tönkremenne. Olyan messze eljutottam, hogy már nem lenne erőm ismét az elejétől kezdeni ezt az egész történetet. Tisztán emlékszem milyen nehéz volt az elején. Talán túlságosan is jól.

Érdekes kis utat tettem meg azóta, hogy már nem vagy az életem része. Először egyedül és elveszett voltam, de a barátaim mindenben segítettek. Majd amikor elég erős voltam megállni a lábaimon, belevágtam minden egyes olyan dologba, amihez eddig túlságosan gyenge voltam. Lefoglaltam magam, megtöltöttem a naptáraim eseményekkel, új embereket ismertem meg, s olyan barátokat szereztem, akik tudom, hogy egy egész életem keresztül mellettem lesznek. Ezen az úton azonban megtaláltam önmagam is, ami a legeslegfontosabb volt számomra. Rájöttem arra, hogy ki vagyok, hogyan szeretnék élni, milyen embereket szeretnék magam mellé, s hogyan lehetek ismét boldog. Egyedül is. S habár alig van szabadidőm, végre jól vagyok. Talán túlságosan is jól.

http://www.tumblr.com

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmit sem tanultam az eltelt idő alatt. hiszen több tapasztalattal és leckével lettem gazdagabb, mint valaha. Megtanultam szeretni önmagam, elfogadni a hibáim és magabiztosnak lenni. Olyan dolgok, amiket mindannyian meg kellene tanulnunk. Ez jelenti a boldogságot. Nem az álommunka, hihetetlenül magas pénz vagy a hírnév. Elsősorban az tesz minket boldoggá, ha megtaláljuk magunkban, s úgy fogadjuk el önmagunkat, ahogy vagyunk. Senki sem tökéletes. De mindenkiben van valami jó, tehetség, s olyan vonások, amik szerethetővé tesznek minket. Nem lenne szabad félnünk attól, hogy önmagunk legyünk. Hiszen senki sem lesz az helyettünk. S szeretnünk kell magunkat. Ezt sokan elfelejtik. S elvesznek a nagyvilágban. Talán túlságosan is jól.

Csupán egyetlen egy életünk van. Aminek ha nem éljük ki minden egyes pillanatát, a végén csupán a megbánást visszük majd sírba. Nem szabad félünk megenni azt az ételt, ami tetszik, nem lenne szabad félnünk nevetni, amikor nem kellene, s nem lenne szabad kétségek között élnünk. Amint megtanuljuk ezeket az apró szabályokat, az életünk sokkal egyszerűbb és fényes lesz. Boldogak leszünk a bőrünkben, megtanulunk szeretni és megbánás nélkül élni. Ezek az igazán fontos apró dolgok az életben. Megtanulni nemet mondani. Mindarra, ami nem tetszik, amit nem szeretnél megcsinálni, ami nem érdekel minket. Egyszerűen el kell engedni, s azt tenni, ami igazán hasznos és boldoggá tesz minket. S végre jól lehetünk. Talán túlságosan is jól.

Én csakis neked köszönhetem, hogy megtanultam ezeket a dolgokat. Ha még mindig az életem része lennél, most nem állnék itt, ahol vagyok. Úgyhogy, köszönöm szépen neked, hogy megtanítottál élni! Tudom, hogy ismét az életem része szeretnél lenni, főleg most, hogy láttad, az utam egyre magasabbra és magasabbra vezet. Neked nem él kellek, hanem a siker, amit elértem. Amiért olyan keményen dolgoztam. Azonban én megszoktam nélküled élni. Talán túlságosan is jól.

 

Hamarosan jelentkezem…

 

Kiemelt kép: http://flickr.com

 

Szerző:

Lovász Szilárd
"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás