Az Országos Könyvtári Napok keretében az Apáczai Általános Művelődési Központ Könyvtárában (röviden a Nevkóban) ismét egy izgalmas esten vehettünk részt október 6-án. Rögzített mozgás címmel került megrendezésre a zenés író-olvasó találkozó, melyen Szabó T. Anna és Sinha Róbert voltak a vendégek.
Szabó T. Annáról már biztos hallottatok. Anna ír verseket, prózát és fordít. Legutóbb például a Verslavina kapcsán találkozhattatok a nevével, melyet Lackfi Jánossal indítottak el. Sinha Róbert pedig egy nagyszerű gitárművész és zeneszerző, aki indiai édesapától és magyar édesanyától származik, valamint majdnem mérnök-fizikus lett.
Anna és Róbert 2004-ben szerepelt először együtt az amszterdami “Elveszett Színház”-ban (Theater Perdu, azóta pedig sok közös előadást tudhatnak maguk mögött. Külön érdekesség, hogy Amszterdamban Szabó Magda is ott volt velük, aki mint megtudtuk, rendkívül inspirálóan hatott Annára, leveleztek is, valamint költészetében a szerelem témában is inspirációt jelentett, például a Kamaszok című vers megírása esetén.
Ugyancsak a kamasz szerelem jelenik meg a Senki madara című könyvében, mely egy csodálatos japán mese feldolgozása, melyben egy juhászfiú beleszeret egy lányba, aki igazából egy daru. A könyv érdekessége, hogy ezen az egy helyen, a borítón szerepel – a hivatalos iratian kívül – Anna japán neve, Kyoko. Ugyan erről nem esett szó, de utánanéztem, milyen történet áll a név mögött. Mikor Anna megszületett, egy gyógyszerre volt szüksége az RH-összeférhetetlenség miatt, de ezt Kolozsváron nem tudták beszerezni, hanem a nagybátya japán barátnője vitte el nekik az orvosságot, és az ő tiszteletére kapta a Kyoko nevet.
Miközben Anna ezeket az érdekességeket árulta el magáról, természetesen verseket is olvasott fel, sőt zenére is szavalt, máskor pedig Róbert gitározott. Hol egy-egy szerzeményt adtak elő, hol egymáshoz kötődő alkotásokat egy hosszabb blokk keretében. Az előadás során az aradi vértanúkról is megemlékeztek egy verses-zenés 3 részes előadással, hiszen október 6. volt.
Kettőjük közt különösen tetszett az az összhang, mellyel együtt tudnak dolgozni. Ugyan készültek egy programtervvel, ki mikor mit olvas, mit játszik el, de egyikük sem riadt meg az improvizációtól, hagyták egymást érvényesülni, és ha egyikük úgy érezte, most az adott zene vagy költemény jön, nem kételkedtek egymásban. Tökéletesen kiegészítette egymást a zene és a vers. Sőt még Róbert is szavalt, Lackfi János Faggató című művét mondta el, pedig elárulta, hogy színpadon eddig egyszer adott elő verset, de úgy érezte ez most ide illik. Mindig minden a helyére került.
Emellett Annának rengeteg olyan gondolata volt, melynél csak bólogatni tudtam, és azt hiszem, aki valaha próbálkozott már írással, hasonlóan érzett. Például szó esett arról, milyen kihívás úgy írni, hogy ne váljon túl személyessé, de mégis érthető legyen maga a szöveg, és valóban ez talán az egyik legnehezebb része az egésznek. Valamint, hogy a művész a magány közepéből tud dolgozni, és minden alkotás egy elrugaszkodás, de mindig visszarántja valami, akár a vers kötöttsége, akár valami más. Minden mű egy nekilódulás, de mindig ott egy póráz, vagy épp bilincs.
Ha pedig bilincs, akkor itt került szóba a 33. életév is, és az erről írt mű Anna számára ez az életkor volt egy nagy lélektani határ, a dupla bilincs, melynél úgy érezte, hogy itt már meg van kötve a keze, itt már vannak olyan visszatartó erők, mint a család vagy a gyerek, melyek ugyan nagyszerű dolgok, de mégis pórázon vagy épp bilincsben tartják az ember. Ugyancsak fontos korhatár a 40. év, erről szól a Lackfi Jánossal elindított a verslavina is, melyből egy kötetet is kiadtak. A lavinát egy születésnapi vers indította el, melyet még korábban írt Szabó T. Anna Lackfi János 40. születésnapjára, de idén januárban osztott meg Facebook oldalán. Lackfi pedig jó költőhöz híven egy verssel reagált a megjelenésre, melyet Anna sem hagyott szó nélkül. Majd egyre több költő beszállt a verselésbe, a 40. év mindenkit megihletett. Aztán pedig ezekből az alkotásokból válogattak ki egy kötetre valót, és így jelent meg a Verslavina című könyv.
Lackfi János 40. születésnapjára
A férfi, ha negyven, még győzi erővel,
a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll,
a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel,
még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál.A férfi, ha negyven, még állja a harcot,
és tiszta az inge, a homloka fény,
és ránca a sármja, ha nézik az arcot,
és lámpa van hű szive legközepén.A férfi, ha negyven, az élete rendben,
még nem tökörészik, és nem kapuzár,
nem bízik a földi s az isteni kegyben,
mert veszt, aki áll és veszt, aki vár.A férfi, ha negyven, már tudja a pályát,
és futja az útját, és hajtja magát,
s csak módjával szidja a más anyukáját,
ha úgy kezelik, mint az automatát.A férfi, ha negyven, már önmaga szobra,
de érzi, ha vicces a szónoki póz,
és tudja, amit tud, s nem veri dobra,
a semmiben, csendben ringva hajóz.A férfi, ha negyven, az élete játék,
és tétje a hit meg a hír meg a név,
de tiszta a sor, amig tiszta a szándék,
a férfi, ha negyven, még fűti a hév.
Az évek múlásán kívül még egy fontos életesemény került szóba, mely több vers ihletője is, mégpedig a szülés. Anna 9 hónapig készült arra, hogy írhasson róla. Még a szülőszobába is jegyzetfüzettel és tollal ment, gondolta, ha Szabó Lőrinc meg tudta írni az infarktusát, neki is menni fog a szülést rögzíteni. Persze, nem így lett, de utána azért versbe foglalta többször is. Ebben a témában írta meg a számára egyik legfontosabb művét, mely egy kötet címadója is, az Elhagy című verset. Melynek még egy lényeges momentuma van, ugyanis amolyan főhajtás ez a mű Weöres Sándor előtt, aki a mestere volt az alantas dolgok befogadható formában való megverselésének. A felháborítót és a gusztustalant úgy bevinni a műbe, hogy az ne legyen megbotránkoztató. Itt sikerült ez Annának is, a fenéktörlés motívumát szőtte bele a szövegbe, úgy, hogy az ne keltsen senkiben undort.
Elhagy
Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
„Soha nem hagylak el!” Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.
Végül pedig visszatérve a korábban említett nekilódulásra és visszarántásra érdemes néhány szót ejteni még, az est címére, a Rögzített mozgásra, mely nem csak az esemény, hanem egy kötet címe is egyébként. Hiszen ha rögzítjük a mozgást, már valahol pórázra is kötöttük és ismét felbukkan a visszarántó erő, mely nem hagy szabadon mozogni, nem hagyja szárnyalni az alkotót. Azonban végül az est záró költeménye, mely egy zenés verses blokk utolsó része volt, végül mégiscsak feloldotta ezt a rögzítést. Anna zenére szavalta el az alkotást, remekül visszaadva annak hangulatát. A végén azt érezhettük, hogy igen sikerült eltépni a pórázt, elrepülhettünk a szél szárnyán.
Boszorkánydal
Ha zúgni hallod a lombokat
– fújj, szél, senkise lásson –
állj a tetőre, bontsd ki hajad
– fújj, szél, senkise lát.
Szél cibálja a fák tenyerét
– fújj, szél, senkise lásson –
szirmait mind elereszti a rét
– fújj, szél, senkise lát.
Ömlik a, árad a, zúg a sötét
– fújj, szél, senkise lásson –
csontodon érzed a szél erejét
– fújj, szél, senkise lát.
Hozza amit hoz hadd vigye el
– szállj, szél, senkise lásson –
dobd le magad, hisz a szél felemel
– szállj, szállj, senkise lát.
Anna és Róbert nagyszerű hangulatot varázsolt a könyvtárba, egy szerencsés néző, pedig még könyvet is nyert. Mindenkinek azt javasolom, ha Róbert és Anna a közelében tartanak közös előadást, ne hagyja ki, igazán inspirálóan hatnak a közönségre, és percek alatt rabul ejtenek mindenkit. Aki pedig új alkotásra vágyik, annak jó, hír, hogy hamarosan megjelenik Anna első felnőtt prózája, a Törésteszt, mely a párkapcsolatok sötét oldalát mutatja be, azt feszegeti, mennyit is lehet kibírni. Én már nagyon várom.
