Portugália, Web Summit, Gary Vaynerchuk

Portugália, Web Summit, Gary Vaynerchuk

Emlékszem mikor életemben először elkezdtem blogolni, inkább szégyen volt, mint menő. Először nem is foglalkoztam vele, de akkor közel 8 éve, az emberek elkezdtek egyre furcsábban nézni rám. Sőt voltak olyanok, akik azt mondták, hogy az Albert Timi magával beszélget a neten. Aztán inkább jegeltem a témát, és már nem mondtam a “barátaimnak”, hogy nekem igazából van egy blogom. Egy idő után pedig azok az emberek lettek a barátaim, sőt szeretteim, akik követték a kis online világomat. 

De hogyan is következik ebből Portugália? 

Miután a blog elkezdte kinőni magát, és hosszas küzdelem után végre egy valóságos Gipsz égboltlett belőle, rájöttem, hogy az embereknek szüksége van a támogatásra. Engem senki nem biztatott, sőt a könyvem első kiadója is ahogy már sok helyen elmondtam, azzal fogadta a kész kéziratomat, hogy volt egy pont, ahol legszívesebben falhoz csapta volna. De van bennem ez a valami, ami mindig tovább visz, átlökdös, minden egyes nehézségen. Nem tudom, hogy ez valami hit lehet-e, sőt néha azt sem tudom, hogy hova lesz. Pedig nem lesz sehova, hiszen akkor is mindig jelen van. 

Akkoriban született meg a Lendület Magazin. Ami igazából számomra mindig valami olyan dolog lesz, hogy azt gondolom, még nem elég jó. Pedig, ha egyszer nem lennék ennyire maximalista, akkor láthatnám, hogy már igazán sok embernek segítettünk vele álmokat valóra váltani. Elkezdtük először ketten, aztán egyre többen és többen lettünk szerkesztők. Emlékszem az elején még mi kuncsorogtunk könyveket kiadóktól, és nagyon bolodgok voltunk, amikor bejutottunk az első fesztiválra sajtós jeggyel. Aztán elkezdtek írni nekünk a kiadók, hogy nagyon szívesen küldenének könyvet. És elkezdtek írni nekünk a rendezvényszervezők, hogy szeretettel várnak. Mindez azért, mert akkor nem adtam fel. Akkor, amikor mindenki valami habókos lánynak gondolt, aki pötyög valami érthetetlen szöveget a számítógépén, és próbál nagyon művésznek tűnni. Így lett ebből az egészből az, hogy végül kiadót váltottam, megjelent azóta az ötödik könyvem is… és igen, még így is nagyon sokszor van olyan nap, hogy azt gondolom baromi nehéz ez az egész.

De aztán jön valaki, jelen esetben egy videó formájában találtam rá: Gary Vaynerchuk. Egy hihetetlen ember. És én meg egy dolgot tudtam, (miután kiolvastam 3 könyvét) nekem látnom kell őt. Mivel Amerikában él, így elég kicsi valószínűségét láttam ennek az elején. De nem adtam fel! Ekkor derült ki, hogy rész vesz a Web Summit rendezvényen, Lisszabonban. A jegyek 1000 euró körül voltak, így egyetlen választásom maradt, megpályázni a médiás belépőt. Viszont ahogy sejtettem, hiába linkelgettem én nekik színvonalas magyar cikkeket a Lendület Magazin oldaláról, érthetően nem hozta őket lázba.

Már két hét is eltelt, és nem válaszoltak. Ekkor úgy döntöttem, mivel nincs semmi veszíteni valóm, hogy megírom nekik, miért is van rám szükségük. Felajánlottam, hogy ha kell lefordítom egy cikkemet, és rávilágítottam arra is, hogy Magyarországon, milyen kevesen tudnak erről a rendezvényről. Konkrétan a google nem is dobott ki találatot (holott egy olyan konferenciáról beszélünk, ahova a világ minden pontjáról érkeznek emberek). Hát így kaptam meg a médiás belépőmet a levelem elküldése után 3 perccel. Az mondjuk hozzátartozik a történethez, hogy amíg nem voltam a helyszínen, azért nem mertem beleélni magam, mert féltem, hogy csak valami félreértés történt. Szerencsére nem! Már a megérkezésemkor úgy kezeltek, mint valami különleges embert, a sajtós belépő miatt.

És nem csak, hogy az az álmom vált valóra, hogy láthattam Gary Vaynerchuk-ot beszélni közel 50 ezer ember előtt. Hanem a csodák tovább folytatódtak, és kiderült az arénában bemehetek az első sorba, és ott ülhettem a profi újságírók között, miközben Gary ámulatba ejtett mindenkit a színpadon. Hát ez a története Portugáliámnak, a Web Summitomnak. Meg annak, hogy egyetlen blog hogyan juttatott el az álmaimhoz. Na meg persze a hit és a kitartás!

30263279034_3a03ecc922_o