Ismered azt a lenyűgöző érzést, amikor valami annyira magával ragad és elkápráztat, hogy minden másról megfeledkezel?! Amikor olvasod egy nagyszerű író/költő műveit és minden más megszűnik, nincs se idő, se tér, se emberek, csak te vagy és a mű. Ti ketten. A mű pedig ad neked valamit, valamit amitől úgy érzed egész leszel.. s elgondolkozol, hogy hol volt ez eddig belőled. Olyan szavak ezek, amiket akár életed végéig, kisgyerek módjára a zsebedben rejtegetnél, hogy érezd hogy a tiéd, hogy legyen ami kimentsen a szürke, olykor szomorú hétköznapokból, hogy legyen valami, ami újra meg újra elvarázsol és megnyugtat.
Feszülten figyeled a mű minden egyes sorát, magad elé képzeled minden egyes mozzanatát, meg akarod fejteni, s kiragadni a lényeget.. esetleg valami mást gondolni bele, átírni, átérezni.. Mintha csak számodra íródott volna.
Talán igaz a mondás, hogy a szem a lélek tükre.. Szépen lassan mosolyra húzódik a szád, a pupilláid pedig a fényes telihold képére formálódnak és nevetve játszanak a boldogságot jelentő csillagokkal.
Most egy rendkívül különleges fiatal író, Rásó Attila csodás világát szeretném Nektek bemutatni, aki minden egyes művével kézzelfoghatatlan kis csodákat ad át az olvasóinak. És akinek pedig a verseivel és a névválasztásával is az volt a célja, hogy ámulatba ejtsen mindenkit, aki érdeklődik az írásai iránt.
Én évekkel ezelőtt találtam rá a blogjára, és pár olvasás után már a kedvenc blogjaim listáján szerepelt.
A blogja elsősorban a különös képvilága, világnézete miatt fogott meg. Szavak összekeverésével alkot valami nagyszerű, különleges egészet.
Egy délután pedig egy ismerősnek jelölés fogadott a profilomon, ő volt. Tudtam, hogy valami nagyszerű dolog kezdődik el. Volt szerencsém megismerni Attilát és betekintést nyerni ebbe a csodás világba, a művek elkészülésének folyamatába. És akkor már pontosan éreztem, hogy soha nem szeretnék kikeveredni Attila műveinek tengeréből..szívesen lennék örök hajós.
“plafonon kék-kasként zúg a neon
fény-méhek mosnak baktériumos betont
pince ölébe cseppenő azúr méz
hol a sötétség bús stencil mintát csempéz..”
Attila verseire jellemző az impresszionizmus, az expresszionizmus, a szürrealizmus, a gondolati líra, a szabad és néha a kötött versforma is. Egy ideje sok haikut ír, de nem a klasszikus témákkal, sokkal inkább posztmodern verzióban. Kedveli a szójátékokat és nagyszerűen alkalmazza is őket. Versein néhol a slam is érezhető.
“vízcsepp-sminkes epret
ízlelget egy oldott szerelmes pillantás
mely most eszembe párolgott
talán a piros plédünk színe láttán
de jó néha asszociálni rólunk..”
Már az elején tudtam, hogy nagyon szeretnék egy interjút készíteni Vele és egy kicsit közelebb hozni Őt és ezt a csodás világot hozzátok.
Mára már a barátomnak mondhatom Attilát és hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem egy ilyen tehetséges írót. Az interjú elkészülése kicsit elhúzódott, de annál nagyobb szeretettel készítettem el Nektek. Jövő héten már olvashatjátok is!
Remélem páratok érdeklődését sikerült felkeltenem és ezalatt az idő alatt beleolvastok egy kicsit a blogjába! Higgyétek el, nem fogtok csalódni! 🙂