Rád várni

Rád várni

Várok.

Nem akartalak. Semmit sem jelentettél, még csak észre sem vettelek. Elmosódott folt voltál egy őrült estéről írt mesekönyv lapjának egyik gyűrött szélén, szamárfül mögé bújva. De te nem tágítottál, lyukat vágtál a világom kerítésére, egy pillanatra kézen ragadtál, majd visszafordultál, és most csupán az a tátongó űr emlékeztet rád. Az arcod szinte már nem is látom – a távolodó hátad mar belém rekedt vallomásokat.
Még csak el sem dönthettem, valójában akarlak-e.

Nyelem a dühöm.
Hátha úgy majd könnyebben megbocsátom magamnak, hogy a játékszered vagyok. Hogy olyannak látlak, ami nem a valóság, te pedig fel sem fogod… Minden tettedet átmosom és kidíszítem – tudom, te majd rám mosolyogsz és elsétálsz, mint mindig. Nem vagy elég bátor, hogy a szemembe hazudj.

Didergek attól, hogy folyton csalódást okozol. Újra és újra, akár egy törött lemezjátszóból előszökő csorba dallam… Talán az én hibám is. Talán valamiért nem engedem a felhőszínű légvárakat, amelyekkel körülbéleltelek. Amiktől te nem is láthatsz engem.

Előbb-utóbb aztán úgyis mindig kiradírozod magad. Mielőtt összekapcsolhatnám azt a két magányos szótagot.

Tudod, nem érdekelne.
Még csak meg sem számolnám, hányszor alázol meg néhány elém lökött szeretetmorzsáért cserébe.

Nem várok tovább.

Persze mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Még nem vagyok elég erős. Még kreált mentségekkel töltöm ki a beálló csendeket, mert nem tudom elfogadni, hogy csak ennyi volt a szereped ebben a darabban.

Aztán csak fekszem, és nem tudok aludni, mert ha lehunyom a szemem, minden felerősödik a csendben. Álmok és mélyre száműzött pillanatok, elröppenő szavak közt találom magam, és képtelen vagyok mindent félresöpörni, elárasztanak, és már nem látok mást. És nem tudom, te is gondolsz-e erre. Vajon neked is eszedbe jut-e, hogy többet értünk volna, mint egy kétségbeesetten visszatartott lélegzet.

eyes

Kép forrása: weheartit.com

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!