Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni közös élete egy naplóban

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni közös élete egy naplóban

Nem igazán szerettem a tanulmányaim során Radnóti Miklóst. Valahogy más költők töltötték ki a figyelmemet. Aztán később megszerettem. Nemrég például a Tajtékos ég című versét.

Feledni kellene, de én
soha még semmit sem feledtem.
A holdra tajték zúdúl, az égen
sötétzöld sávot von a méreg.
Cigarettát sodrok magamnak,
lassan, gondosan. Élek.

S halvány emlékeim vannak arról, hogy az Éjszaka című költeményét mondogatjuk, egyre gyorsabban és gyorsabban, mintha kergetnének minket. Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. Majd újra: Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom… A mai napig csak gyorsan pergő nyelvvel tudom elmondani ezt a versét.

Végül van három csodája, melyet nagyon megszerettem, és örök nyomot hagytak bennem.

Nem tudhatom… Ha ezt a verset olvasom, kicsit még mindig elhiszem, hogy a szülőhazámért érdemes küzdeni és összefogni érte. Radnóti Miklós az egyik a régi költők közül, aki még mindig vissza tudja csempészni belém a hazaszeretetet.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Mióta Ágnes Vanilla megzenésítette a Sem emlék, sem varázslatot, kitöröletlenné vált az elmémből. Volt idő, amikor minden nap meghallgattam, és minden egyszer azon gondolkoztam, hogyan tudta az első két sort így megírni. Folyton visszatekertem a lejátszót és énekeltem: Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag. Minden sorát átéreztem és elhittem, mégsem féltem, hogy ,,magamban élem át már mindazt, mi hátravan”.

A számomra legkedvesebb versét hagytam utoljára. Emlékszem, csillagos ötösre mondtam fel, és még akkor is azt éreztem, hogy szebben kellett volna. Természetesen a Tétova ódáról beszélek. Gyarmati Fanni. Régen, az irodalom órák alkalmával semmit nem éreztem, ha ezt a nevet kimondták. Radnóti Miklósné. Így már kicsit másképp hangzott. Most pedig, hogy a naplóját olvasom, folyamatosan a Tétova óda jut eszembe. Még csak az 1935-1946 közötti időszaknál tartok, de teljesen odavagyok. Nem létezhetett, és nem létezhet most sem ilyen nő, mint amilyen Miklós felesége volt. Aki ennyire óvta, féltette mindentől a férjét. Az életét adta volna azért, hogy Radnóti Miklósnak jó vagy jobb legyen. Azt hiszem, nekem is szükségem lenne egy Gyarmati Fannira. Már ,,csak” ezért a három sorért is, melynek szelleme az egész kötetet elkíséri:

S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.

Radnóti Miklós Facebook rajongó oldala

Radnóti Miklós Facebook rajongó oldala

Örök szerelem ez. A tanárok és a diákok felidézik a magyar órákon. Életben tartjuk mi, akik az első szerelem beköszöntével ezt a verset olvasgatjuk, és talán még idézgetünk is belőle néhányszor egy-egy levélben, melyet a kedvesünknek írunk. S most már tovább élteti Fanni kétkötetes naplója. Amilyen nehéz korszakban szerették egymást, annyira nemes a szerelmük. Elmúlhatatlan. Ez a vers örökre íródott. Úgy gondolom, soha nem érezhetjük magunkat annyira megtisztelve, mint akkor, amikor olvassuk ezt a két könyvet, és Gyarmati Fanni és – közvetve – Radnóti Miklós szemével láthatjuk az akkori világot, az akkori költőket, az akkori irodalmat. S a legbensőbb dolgot: két ember szerelmi életét, melyet eddig csak a férfi által írt versekből ismerhettünk.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

mazsike.hu

mazsike.hu

Kiemelt kép: Libri

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás