Ráncok – Csütörtök

Ráncok – Csütörtök

John, a család orvosa épp kötötte be az alvó asszonynak az infúziót.
– Beszélhetnénk David?
– Mondja csak, úgy is alszik – nézett feleségére a férfi, aki olyan mély álomban volt, hogy David már attól nyugodtabbnak érezte magát, ahogy őt nézte. Mint egy csecsemő.
– Nem állnak jól a dolgok… – kezdte szomorúan John, s közben elpakolta orvosi szerszámait, vérnyomásmérőjét meg a többi félelmetes kütyüt.
– Tudom. – bólintott David – Sokszor félrebeszél, alig eszik…
– Csoda, hogy tud valamennyire jönni, menni a lakásban.
– Csak a segítségemmel, de igen.
– Ha valami gond van hívjon, rendben? – szorította meg John együttérzőn David karját.
– Kösz doki.
Miután John elment, David tett vett a házban, azt remélve, hogy valami csoda folytán hirtelen minden megoldódik. De azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy ez ellen nem tehet semmit.

Hogy fogom én ezt elviselni?

Letörölte könnyeit és folytatta a mosogatást. Már mindent eltörölgetett és elpakolt, mikor hallotta a hálóból Rose nyöszörgését. Bement hozzá és leült mellé.
– David… –kezdte az asszony halkan és alig érthetően.
– Tessék kedvesem..
– Beengedted Russelt? – kérdezte Rose, s közben kissé dühös tekintettel nézett Davidre – Nagyon hideg van odakint.
– Nem, de… – David el akarta magyarázni, hogy Russel az öreg kuvasz négy éve halott.
– Nincs de… engedd be, mert ha meglát egy macskát addig követi, amíg már nem talál haza.
– Beengedem drágám, megígérem.
Megsimogatta az asszony arcát és csókot nyomott a szájára.
– Ma van a házassági évfordulónk Rosie. –mosolygott könnyesen a férfi.
Az asszony felemelte fejét a párnáról és tágra nyílt szemekkel nézett férjére.
– Ó, majd’ elfelejtettem… – mosolyodott el az asszony – Ötven. Kereken.
– Igen. A legszebb ötven év.
Rose szerelme kezéért nyúlt. Megszorította, ahogy csak erejéből kitelt.
– Sajnálom, hogy nem voltam mindig jó feleséged.
David elfojtotta zokogását.
– Az én feleségem bizony nem tökéletes, mert ember. A legeslegjobb ember, akit valaha is ismerhettem.
Rose szemét eláztatták a könnyek..
– Ne sírj, vénasszony… – mondta David és letörölte könnyeit.

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Pintér Dóri
Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.

Szólj hozzánk!