Ráncok – Vasárnap

Ráncok – Vasárnap

David vasárnap este, mikor Rose már nem volt az ágyukban és Julie-ék rég álomba sírták magukat, leült Rose kedvenc foteljébe. Csak ült és bámulta a kandallóban táncoló lángnyelveket.
Eszébe jutott valami. Rose mániákusan eltett mindent, a számára fontos eseményről valami emléket. Felállt és elindult a hálószobába, majd leguggolt és kihúzott egy poros kis dobozt az ágy alól. Kinyitotta, matatott egy kicsit a cetlik, fotók, szalagok között, majd kisvártatva megtalálta, amit keresett.
A jegyek… Megtalálta a megsárgult, gyűrött, lekezelt jegyeket.
Szájához érintette és megcsókolta őket.
Ne sírj vénember…
De Dave igenis sírt. Lefeküdt Rose helyére, a szívéhez szorította a jegyeket és zokogott.
– Nálam vannak a jegyek Rosie… –suttogta, majd elaludt.
Attól kezdve mindig a zsebében voltak a jegyek, bárhova is ment, zuhanyzás közben az ablakpárkányra tette, s ha rátört Rose hiánya, benyúlt a zsebébe és megérintette a jegyeket. Így biztos volt benne, hogy nála lesznek, amikor megérkezik az ő vonata is.

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Pintér Dóri

Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.

Szólj hozzánk!