David vasárnap este, mikor Rose már nem volt az ágyukban és Julie-ék rég álomba sírták magukat, leült Rose kedvenc foteljébe. Csak ült és bámulta a kandallóban táncoló lángnyelveket.
Eszébe jutott valami. Rose mániákusan eltett mindent, a számára fontos eseményről valami emléket. Felállt és elindult a hálószobába, majd leguggolt és kihúzott egy poros kis dobozt az ágy alól. Kinyitotta, matatott egy kicsit a cetlik, fotók, szalagok között, majd kisvártatva megtalálta, amit keresett.
A jegyek… Megtalálta a megsárgult, gyűrött, lekezelt jegyeket.
Szájához érintette és megcsókolta őket.
Ne sírj vénember…
De Dave igenis sírt. Lefeküdt Rose helyére, a szívéhez szorította a jegyeket és zokogott.
– Nálam vannak a jegyek Rosie… –suttogta, majd elaludt.
Attól kezdve mindig a zsebében voltak a jegyek, bárhova is ment, zuhanyzás közben az ablakpárkányra tette, s ha rátört Rose hiánya, benyúlt a zsebébe és megérintette a jegyeket. Így biztos volt benne, hogy nála lesznek, amikor megérkezik az ő vonata is.
Kiemelt kép: pexels.com