Reggel

Reggel

Kócos délelőttök áznak a párában,
gyűrődve nyújtózik a lét a paplanban.
Álmosan borzolja magát az ébrenlét, 
szívében tovább álmodna még.

Nem lehet. Indulni kell újra az útra.
Kín telepszik a szürke dombokra.
A ködös semmiben remeg egy érzés,
törékenyen elillanó reszketés.
Ott van a bokrokon és a fűszálon.
Nem hagy el ez a furcsa álom.
Fák erében kúszik fel a lét fájdalma,
kezemben a szilánkos simítás hatalma.
Lelkemmel így színezem át a telet,
vörös lesz minden. Ami csak lehet.

Izzó vörös, mint a fenyvesek koronája.
Közte virít majd a tavasz pár virága.
Ott csókollak téged a sötét vonyításban.
Akkor érek véget kezed szorításában.

 

Írta: Czédli Mónika

Kiemelt kép: picjumbo.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás