Ritkán libegnek a verseim, inkább nagyon erőteljesen beletaszítanak egy kanapéba – interjú Szabó Anitával

Ritkán libegnek a verseim, inkább nagyon erőteljesen beletaszítanak egy kanapéba – interjú Szabó Anitával

Múlt héten már olvashattatok Szabó Anitáról és betekintést nyerhettetek az ő világába, költeményeibe, művészetébe. Ma a versek után személyesen a költőnővel is megismerkedhettek a vele készített interjúm révén. Fogadjátok sok szeretettel! 

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Nevem Szabó Anita, Erdélyben, Temesváron születtem 1997. április 5-én, jelenleg Budapesten vagyok másodéves pszichológiahallgató. Pontosan nem tudok visszaemlékezni arra a pillanatra amikor írni kezdtem, ha most visszapörgetem a gondolataim, olyan mintha mintha a két lélegzetvétel közötti szünetben is mindig ott lett volna velem a művészet. Gimnazista koromban gyakran eljártam irodalmi versenyekre, ott volt lehetőségem a fejlődésre ilyen téren. Publikálni blogomra 18 évesen kezdtem, amikorra már összegyűlt nagyobb mennyiségű versem, amelyeket a hozzám közel állók biztatására kezdtem megosztani. Nehezen szántam rá magam erre a lépésre, ugyanis mindig nagyon kritikus voltam magammal szemben, és nem volt annyi önbizalmam, hogy elhigyjem: amit alkotok, azt más is jónak találja, szívesen olvassa.

Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

Számomra az írás terápia: önreflexió és néha feszültséglevezetés. Általában előnyt kovácsolok a melankolikus hangulatomból és ilyenkor írok a legtöbbet. Úgy érzem, hogy a nagyon végzetes eseményekkor alkottam a legtöbbet életemben, ezért néha (talán tudattalanul is) mazochista módon taszítom magam bele az ilyen állapotokba, hogy írni tudjak. Ritkán libegnek a verseim, inkább nagyon erőteljesen beletaszítanak egy kanapéba. Emellett általában nem vagyok kellőképpen nyitott, és úgy érzem az írás „kényelmesebb” lehetőséget ad az egyéniségem valódi kibontakozására.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Már többször kaptam visszajelzésként, hogy tükörként szolgálnak verseim, illetve próbálok olyan érzelmekről írni, amelyeket sokan nagyon nehezen öntenek szavakba. Amennyiben ezeket a bonyolult érzéseket szavakba burkolom, bízok benne, hogy sok embernek segítek a feloldásukban, megértésükben. Néha szoktam prózát is írni, ezek szolgálhatják csupán a szórakoztatás, kikapcsolódás célját is.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

A magyar alkotók közül Márai Sándor, illetve Szabó Magda a kedvenceim. Kortárs művészként Szabó Balázs dalszövegei ihlettek meg sokszor, illetve Sarah Kay amerikai költőnő.

Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.

Márai Sándor

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben.

Márai Sándor

Csatolnék még egy Dosztojevszkij idézetet, ugyanis jelenleg ezt olvasom, és nagyon nagy hatással van rám.

Hogy itt minden merő zagyvaság, itt nem lehet tudni, ki kicsoda, mi micsoda, és hogy mindeme szemfényvesztésnek meg rejtélyek ellenére is fáj valami, mégpedig minél több a rejtély, annál jobban fáj.

F.M.Dosztojevszkij – Feljegyzések az egérlyukból

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Az önismereti témájú Nő a tükörben oldal publikálta egyik versem (ez által kaptam információkat a Lendület Magazinról is), a Polikróm folyóiratban jelent meg egy versem.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Inspirációmat általában a negatív tapasztalatok hozták meg nagyrészt, illetve az a tény, hogy gyakran „átkapcsolok” ontológiai módba, ami eléggé elnehezíti a hétköznapi dolgaimmal való foglalkozást. Ha pozitívumokat keresek, a zene és a gyerekekkel töltött idő inspirál. A motivációs tényezőim nagyon változóak, de ha kávéval kezdem a napot, akkor általában akadnak ilyen dolgok, a családom általában támogatott a céljaim elérésében, ezért ők az állandó motiváló erőim. Nagyon kalandvágyó vagyok, nem vagyok képes túl sok ideig a semmittevésre.

Mi az, ami boldoggá tesz?

Szeretek túrázni a természetben és utazni (inkább nyáron), olvasni, a zenének is nagyon fontos szerepe van életemben, szeretem a gyermeki őszinteséget és tisztaságot. Nagyon ragaszkodom a barátaimhoz és szeretem a hosszú beszélgetéseket egy kávé vagy néhány pohár bor mellett, amikor olyan témákra kerül sor, amelyek az egyre inkább rohanó világban kevés idő jut a mindennapokban.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Fejlődni szeretnék egy kritikusabb közegben, rendszeresebb jelleggel írni, talán publikálni is.

 

Köszönöm az interjút!

Ha kíváncsiak vagytok Anita verseire, látogassatok el a blogoldalára is:

LÉLEKBONCOLÓ