rizspoetry – avagy ajánló Riskó Bence költészetéről

rizspoetry – avagy ajánló Riskó Bence költészetéről

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy nekem volt egy nagyon szép cikkvázlatom, amiben Riskó Bencéről és a rizspoetryről mesélek nektek.
Azonban úgy éreztem, még nem teljes a dolog, ezért kértem tőle még egy rövid bemutatkozást a biztonság kedvéért. Bence végül úgy bemutatta magát, hogy komolyan elgondolkodtam a dolgon, hogy kellek-e én egyáltalán a cikkhez, nem-e lesz elég, ha én most őt szépen itt hagyom nektek és nagyon halkan kislisszanok a hátsó ajtón.
Végül persze a maradás mellett döntöttem, így most rendhagyó módon ketten mesélünk nektek arról, ki is az a Riskó Bence és mit csinál, mit nem csinál, mit „csak amúgy egyébként mellékesen” és mit úgy egészen.

Amit biztosan és teljesen csinál, illetve foglalkozik, az nem más, mint az írás, immáron 9 éve tevékenykedik az irodalom berkein belül. Foglalkozott már sok mindennel, kezdve színdarab-paródiáknál, folytatva cikkekkel és novellákkal, majd átnyergelt a versekhez, majd a stilizált versekhez, álhírekhez és rádióstémákhoz, mígnem megérkezett a slamhez és a regényhez, de hát olyan messze még a vége, ki tudja, hogy hol bukkan fel legközelebb, vagy hol nem.

Mindenesetre bárhogy is alakul, a rizspoetry facebook oldalán nyomon tudjuk követni a dolgokat, melyet Bence annak idején a csendet megunva kezdett el működtetni és mára már több mint félezer olvasóval rendelkezik.
Felmerülhet bennünk teljesen jogosan a kérdés, hogy „igen-igen”, ez mind nagyon szép meg jó, de igaziból így ki is pontosan ez a srác?
Erről jobb, ha ő mesél nektek.

Riskó Bence, költő, író, slammer, vőfély, rádiós, műsorvezető, grafikus, újságíró, táncos, színész, dramaturg, rendező, csavargó, életművész. Számos dolog, ami teljességében nem vagyok, de lehetnék, ha az alapján határoznánk meg, hogy mibe volt szerencsém belekóstolni. Szép is lenne, ha ez mind én lennék! De mivel kontárság lenne mindenféle referencia nélkül ilyesmiket állítgatni magamról, javítsuk is ki: Riskó Bence, aki remélhetőleg költő, író, slammer, vőfély + egyéb butaságokba is előszeretettel beleüti az orrát. Remek! Így már nagyjából fedi is a valóságot.

Kicsiny falum, ott születtem én, szól a nóta és jelen esetben történetesen ez a kíméletlen igazság. Egy Dejtár nevű kicsi faluban nőttem fel, Balassagyarmat mellett, az Ipoly parton. Ez nyilván meghatároz, de igazából nem szeretném annyira kibontogatni, hogy miben, meg hogy miben nem. Gondolkodásmódban, természet – és emberszemléletben és még sok egyébben jelent és jelenteni is fog valami megfoghatatlant. Itt lettem kamasz, meg tini, meg sok minden egyéb is. Itt lett a fabotokkal kergetőző kiskalózból szövegtengereken hajózó kapitány. A nádszál-nyílvesszőből toll, a siklókergetésből tánc, a húslevesből minden földi nyavalya ellenszere.
Azt hiszem eléggé eleven és kreatív kisgyerek voltam. A legtöbb tökmag, ha mesehallgatásról van szó, a mese végén pár álomnyi időt elmazsolázik a dolgokon, másnap rajzol róla egy kusza halmazrendszert zsírkrétával, aztán tovagaloppozik. Sőt, lassacskán fel is nő. Én ennél szerencsésebb vagyok, nálam ez nem működik. Mint valami üzemzavaros diavetítő, lépten-nyomon ilyesféle történetek pörögnek a fejemben.

10372755_1586973374957931_6141831639633401054_n

Ahogy kalandoztam a rizspoetryn verseket olvasva, talán nekem is az első dolog volt, ami feltűnt, hogy bizony ezek a mesék valahogy továbbélnek Bence verseiben is. Elemenként, néha csak épphogy vékony mázzal vonva be a felszínüket, máskor már szinte észrevehetetlenek, csak ha nagyon erősen koncentrálunk, mosolyog vissza a sorok mögül valami nagyon ismerős.

Mert igenis mosolyog és a sorokat olvasva valahol belül mi is visszamosolygunk, vagy cinkosan csak éppen hogy somolygunk.
Mikor őt kérdeztem arról, hogy szerinte mit is tudnak átadni a művei nekünk, ő is ezt a mosolyt említette, hogy ezt szeretné elérni az olvasóknál, legyen az szomorkás, meghatott, szélesen vigyorintó, kacajra pecsétet tevő vagy éppen az a bizonyos vállveregetős, „tudom, milyen az” mosoly.

Bence művészetében úgy gondolom, mindenki megtalálhatja azt, amire éppen szüksége van, hiszen nagyon mozgalmas és sokszínű dologról van szó, melynek a fent már említett a képzeletünk rég elfeledett tarisznyáiból előbukkanó hangulatok olyan színezetet adnak, hogy nem tudunk csak legyinteni vagy átsiklani a sorai felett.

Bakancslista

Kinn állni a sárga fűben
a sárga ég alatt.
Rájönni, hogy ez így unalmas
és valami más színt is keverni bele.
Bumerángot dobni a horizont fölé,
és rezzenéstelen arccal tudomásul venni,
hogy nem jön vissza
(mert fennakadt egy barackfán,
egy útszéli gazon, vagy bármi máson).
Ennek ellenére égig érő paszulyos
viccet mesélni magadnak.
Majdnem nevetni rajta.
Felszedni egy kóbor kutácsot
az árokból, egy abroncs mellől,
és kőlapba vagy kőfalba vésni vele
a “semmi sincs kőbe vésve” mondatot.
Köpni egy nagyot. Szembeszélben.
Elmélázni rajta, hogy
milyen a szembeszél.
Észrevenni, hogy
már csak a két
ázott-lucskos,
nyálas-szutykos
szem beszél.

Sőt, épp káromkodik.

erika pereszlényi photo

erika pereszlényi photo

Riskó Bence a vidéki, a kalapos. A talán költő, a talán író, a talán minden más. Ha az, akinek mondja magát. Ha tud egyáltalán beszélni.

Szerző:

"Ha itt nem találsz, keress meg ott."