Robert Langdon újra nyomoz – Ajánló Dan Brown “Eredet” című könyvéről

Robert Langdon újra nyomoz – Ajánló Dan Brown “Eredet” című könyvéről

Mintha egy olyan múzeum kiállításán lennénk, amely nem szűkül be négy fal közé, és a tárlatvezető
igazán lelkesen mutatja be nekünk a műkincseket. Ilyen Dan Brown Robert Langdon sorozatát olvasni.
Nincs ez másként az Eredet esetében sem. Az írótól megszokott lendületes cselekményvezetés nem ront az élményen, a szereplőkkel való rohanás közben jut idő az elképesztő alkotások megtekintésére.

Amikor elkezdtem olvasni a történetet, amely néhány korábbi könyvéhez hasonlóan ismét a tudományt és a vallást állítja szembe, arra gondoltam, hogy a szerző most nemcsak a katolikus egyházat fogja magára haragítani, hanem az összes többit is. No meg, felmerült bennem a kérdés, mi újat tud még mutatni a témában, azok után, hogy már három könyvben foglalkozott vele. Aztán eszembe jutott, a tudomány és a vallás már tulajdonképpen nincs is olyan távol egymástól. Elég arra gondolni, hogy a katolikus egyház vezetője, előszeretettel használja a Twittert. Tehát, nagy valószínűséggel az Eredet elkerüli a tiltott könyvvé nyilvánítást. Tovább haladtam a történetben, és a szerző meggyőzött arról, hiba volt kételkednem benne, mert tudott újat írni a témákról.

https://telanganatoday.com/dan-brown-book-origin-god-science

Az ötödik Robert Langdon kötet – akárcsak előzményei – különleges helyet foglalnak el a szívemben. Ez a könyv főleg azért, mert részben kis hazánkban játszódik. Budapesten a történet egyik mellékszereplője Köves rabbi kalauzol el minket a Lánchíd jellegzetes lakatjaihoz, valamint a dohány utca zsinagógához. Amellett, hogy majd, amikor filmet forgatnak a kötetből az Infernóval ellentétben (amelyben Firenze voltunk) „önmagunkat fogjuk alakítani”, már ami a helyszínt illeti, egyébiránt is megtisztelő az elismert amerikai író regényében szerepelni. Bár Dan Brown nyilatkozta már, hogy nagyra tartja az európai kultúrát, azt hiszem még rajtam kívül sokan meglepődnek, amikor először olvasnak Budapestet a könyvben. Itthon turistának lenni számomra mindig jó, de így, hogy kedvenc íróm ajánlkozott „idegenvezetőnek”, még felemelőbb érzés volt.

Langdon professzor ismét egy szép, okos, és erős nőt kapott társul. A hölgy emellett még független is, fiktív karakter ellenére tökéletes példa a jelenben a gyengébbiknek tartott nem azon képviselőire, akik tökéletesen helyt állnak a férfiak uralta világban. A mellékszereplők közül említésre méltó még Edmond Kirsch. A férfi egészen a történet végéig kódok, és rejtvények megoldására ösztönzi a professzort, no meg minket, olvasókat. Vajon mit fedezett fel? Minek az eredetét kutatta? Pozitív vagy negatív lesz a rejtvény megoldása? Annak ellenére, hogy számítógépzseni, szimpatikus tud lenni a nem kockák számára is. Lelkesedése, és kíváncsisága magával ragadó. Lendületes, ugyanakkor hatásszünetekkel megtűzdelt előadásmódja garantáltan a „székbe szegezi” az olvasót a történet végéig.

A cselekmény gördülékenységét olyan formai megoldások segítik, mint például az eseményeket nyomon követő hírblog bejelentkezései, valamint az illusztrációk. (Érdekesség: Néhányat maga a szerző rajzolt.) A szerző ezúttal – szokásához híven – merészen viselkedett, olyan kérdéseket tett fel, amelyeket talán közülünk keveseknek lenne bátorságuk. Valamint annak ellenére aktuális tudott maradni, hogy a világ gyorsan változik, a technika őrült sebességgel fejlődik.

A szórakoztatás mellett, elgondolkodtat, új nézőpontokat mutat, és tanít. Az Eredet egyaránt tökéletes szórakozást nyújt a vallás és a tudomány, de a számítástechnikában jártas olvasók számára is. Jó olvasást kívánok!

 

Írta: Farkas Anita




Kiemelt kép: http://withlovecaroline.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.