.rosszkor voltam, rossz helyen, rossz könyvvel.

.rosszkor voltam, rossz helyen, rossz könyvvel.

Örökké az a lány maradok, aki mindig a “mi lett volna, ha…” kérdést boncolgatja. Megrögzötten kutatom a válaszokat. Mintha azzal, hogy dédelgetem a kérdéseket, majd jobb lesz. Visszamehetek, és másképp csinálhatom. Ott, azt a napot. Azt a pillanatot. Vele vagy veled. Saját magammal. Az életemmel. Gyakran csinálom azt, hogy megragadom a vállaimat, és szembe állítom magam. A hibákkal, amiket elkövettem. Újra lejátszom a kisfilmet, és újra megakad, pontosan annál a résznél, amikor mindent szétesett. Kicsúszott a kezeimből, és szilánkosra tört. A szilánkok pedig széthasogatták a szívemet. Aztán egy kis idő elteltével elhiszem, hogy túl vagyok rajta. Hibáztam, és elfogadtam. Majd egy nap, amikor ülök egy teával és egy könyvvel a kezemben, és elérek egy bekezdéshez, egy fél sorhoz, egy mondathoz – elkezdenek potyogni a könnyeim. Olyankor szoktam rádöbbeni, hogy minden elrontott lépésemet besöpörtem a szobám padlójának szőnyege alá úgy, hogy észre sem vettem.

Amikor arra gondolok, hogy az összes rossz döntésem pillanatában ugyan az a vér pulzált az ereimben, ugyan azok a térdkalácsok rogytak meg, ugyan azok a kezek remegtek, ugyan azok a fogak rágták az alsó ajkat, ugyan az a falfehér arc meredt üres szemekkel a padlóra – elfog a hányinger.
Nem tudok megbirkózni a gondolattal, hogy egy testem van és egy lelkem. Nincs csere. Nincs másik. Ha piszkos leszek, le kell takarítanom, vagy szétbomlanak a sejtjeim. Néha attól félek, hogy nem tisztogattam eleget, és koszos maradtam. Gyakran félek attól, hogy a pórusaimon át kibuggyannak a hibáim, és ott találom az összessel szemben magam, egyszerre, és nem tudom majd, hogy mit csináljak.

large

http://weheartit.com

Mostanában sokszor kiállok az erkélyemre, és nézem az embereket. Mindenki megy valahová. Mindenkinek meg van a saját útja. Fel szoktam tenni a kérdést: nekik is hibákból vannak a sejtjeik? Ők is szoktak az erkélyükön állni, és azon gondolkozni, hogy egy helyben állnak, miközben az életük elmegy mellettük?
Néha azt érzem, hogy lehet mellettem bárki, szerethet akárki – az érzéseimmel, a saját kis “holdammal”, a gondolatokkal a fejemben, még is egyedül vagyok. Egy magányos sziget, a tenger közepén. Kívülről csodák lakják, de ha közelebb jössz, meglátod, hogy rohad.

Amikor nemrég arról beszéltem, hogy lehet pont most vesztem el életem egyik lehetőségét, Albert Timi azt mondta: “hidd el, vissza fogod kapni, csak már lehet más csomagolásban.”
Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de remélem, észreveszem, vagy legalább később a kis mozaikokból összeáll az egész, hogy miért történt.
Talán, ha megérkezik, tisztít a sejtjeimen. Nem kell, hogy tükörsimák legyenek, csak púderszínűek.

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás