Rosta; Füvek őriznek

Rosta; Füvek őriznek

Rosta

Homokot szitáltam, gyermek voltam,
kannából vizet öntöttem, pancsoltam.
Várat építettem kőkatonákkal,
árkot köréje kislapáttal.
Felnőttem, embereket rostálok,
Vizek csordulnak bennem, megbocsátok.
Lelkem építem, kő a szellem,
megtetézem azt érzelemmel.

Füvek őriznek

Füvek őriznek emberes titkokat,
alulról, ha nézed hegyükön a nap.
Fednek bedőlt öreg sírokat,
száguldanak rajtuk kicsiny, tudatlan bogarak.
Gyökerük csontokig nem hatol,
bűntelenek, mint az újszülöttek,
mégis bennük az érzet, valahol,
valami elromlott, valamit elvesztettek.
Kaszasorsukban belenyugodtak,
harmatringatók,
Nőnek, míg nőhetnek.
Lábaik alatt simogatás a barna föld s csók.
Árkot húzok, választóvonalat,
ki felemre jut, ki által marad.

 

Írta: Dufek Mária

Kiemelt kép: Pexels

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás